idezojelek

Vágó István csúnyán megalázta magát

A bíróság megállapítja, mely szerint a Mediaworks Hungary Zrt. megsértette Farkasházy Tivadar jóhírnévhez fűződő személyiségi jogát azzal, hogy az általa kiadott magyarnemzet.hu online portálon 2022. június 19. napján közzétett „Vágó István csúnyán megalázta magát” című cikkben valótlanul híresztelte azt a tényt, hogy Farkasházy Tivadar még 2016-ban úgy nyilatkozott az ATV stúdiójában, stílszerűen Kálmán Olgának, hogy boldoggá teszi, amikor a magyar válogatott kikap, mert ez is mutatja Orbán Viktor labdarúgással kapcsolatos elhibázott politikáját.

Felhévizy Félix avatarja
Felhévizy Félix
Cikk kép: undefined

Felhévizy Félix hatalmas fociszurkoló. Korábbi jegyzetekből kiderült, hogy Ferencváros-szurkoló és természetesen odavan a magyar válogatottért is. Az utóbbi években, kezdve a 2016-os Eb-re való kijutással, érezhetően jobb lett a magyar foci. 

Lehet természetesen fanyalogni, ahogy a balosok szoktak, hogy messze vagyunk a világ élvonalától, teljesen felesleges ide stadionokat építeni az adófizetők pénzéből, ettől nem fognak jobban játszani a játékosok, oktatásra és egészségügyre kellene inkább költeni. Ugye, mindannyian ismerjük ezeket a baloldali toposzokat. Ők egyáltalán nem értik, nem érzik azt, hogy milyen mértékű nemzeti összetartó erő egy-egy hatalmas magyar sportsiker. Ilyenkor együtt dobog a szurkolók szíve, magasban lobognak a nemzeti színű zászlóink és közösen énekeljük el nemzeti imánkat. 

Lehet, hogy pont ez nem tetszik nekik, hiszen ők sohasem gondolkodnak nemzetben. Ki is mondták: a nyílt társadalomban és az európai egyesült államokban hisznek, ebbe nem fér bele semmi, ami nemzeti. A magyar kormány ezzel szemben felvállaltan, jelentős mértékben támogatja a sportot, pont azért, mert az Orbán Viktor vezette kormány minden olyan témát, kezdeményezést támogat, ami erősíti a nemzeti összetartozás eszméjét. Ezért fáj a baloldalnak és holdudvarának annyira minden magyar sportsikerek, mert minden egyes magyar győzelemmel, beszélhetünk itt bármely sportágról úgy gondolják, hogy az Orbán Viktor politikájának a sikere és az ő kudarcuk. 

Nagyon rossz lehet így élni, annyi bizonyos. 

Kedden a magyar labdarúgó-válogatott parádés játékkal 4-0-ra legyőzte Angliát a Nemzetek Ligájában. Felhévizy egy kis baráti társasággal nézte a találkozót, és kijelenthető, hogy minden magyar gólnál visszhangzott az egész ház a ria-ria Hungária és a Hajrá, Magyarország! rigmusoktól. 

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csodálatos, történelmi este volt, hiszen legutóbb Angliát a saját otthonában még a Grosics, Buzánszky, Loránt, Lantos, Bozsik, Zakariás, Budai, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor összetételű Aranycsapatnak sikerült legyőznie 1953-ban, azon a híres londoni 6:3-as mérkőzésen. Akkor az a találkozó méltán vonult be úgy a futballtörténelembe, hogy az évszázad mérkőzése. Bátran kijelenthetjük azonban, hogy ez a mostani diadal szintén kivívta ezt a rangot magának, hiszen a mai válogatott nem világverő tizenegy, mint annak idején a legendás Sebes Gusztáv-féle csapat, de pont ez a tény emeli magasba ennek a keddi győzelemnek az értékét és presztízsét. 

Természetesen hatalmas volt az öröm az egész országban, mindenki úgy ünnepelt, ahogy tudott, a közösségi hálós felületeket elárasztották a gratulációk, a gólokról készült videók, egyszóval nagyszerű volt magyarnak lenni azon a varázslatos estén. 

Nem mindenki örült azonban önfeledten, hiszen például a baloldalhoz köthető, magát fociszerető embernek tartó Farkasházy Tivadar még 2016-ban úgy nyilatkozott az ATV stúdiójában, stílszerűen Kálmán Olgának, hogy boldoggá teszi, amikor a magyar válogatott kikap, mert ez is mutatja Orbán Viktor labdarúgással kapcsolatos elhibázott politikáját. 

Ez igazi, beteg gondolkodás. 

De legalább a Heti hetes egykori megmondóemberének az utóbbi években sokszor nem lehetett öröme, hiszen elég jól szerepelt a válogatott. Bohár Dániel meg is próbálta felhívni az újabb magyar focisiker kapcsán, de azonnal kinyomta a hívást. Viszont a másik nagy sportbarát baloldali figurát, Fekete-Győr Andrást (akinek a nevéhez fűződik a magyar olimpia tervének a megfúrása) végül sikerült felhívnia, aki viszont egy kérdésre még a négy magyar gól szerzőjét sem tudta elmondani, ezzel is bizonyítva, hogy csupán látszatból feszített a tavalyi foci Eb-mérkőzéseken nemzeti színű festékkel az arcán. Erről a beszélgetésről értesülve előkerült egy régen látott vérbalos figura, a DK-s Vágó István is. Az egykori kvízmester most azonban elég nagy bakot lőtt, nagyon csúnyán leégette magát. 

Megmutatta országnak-világnak, hogy milyen egy igazi, haladó gondolkodású, kulturált, intelligens, módfelett pc értelmiségi, politikus. A következő posztot tette közzé a Facebook oldalán:

„Nem értem, miért áll szóba Fekete-Győr András ezzel a piócával, aki most is hazudik: a hívott fél mindössze a sokadik provokatív kérdés után végre letette a telefont. Most is csak azért hozom szóba, mert András itt is reagált ennek a százmilliókkal kitömött NER-huszárnak a szemtelenkedő bejegyzésére. A kérdésem általánosabb jellegű: van értelme ezekkel szóba állni?”

– Ehhez nincs mit hozzátenni. A stílus maga az ember. Mindenesetre mi, nemzeti gondolkodású magyar emberek örüljünk együtt a csodaszép magyar sikernek és ne foglalkozzunk ezekkel a megkeseredett, beteg lelkű emberekkel – elmélkedett magában Felhévizy, majd leült a tévé elé és immár sokadszor, visszajátszotta felvételről az angolok hálójába zúdított négy fantasztikus magyar gólt.

Borítókép: Vágó István Gyurcsány Ferencet üdvözli (Fotó: MTI/Soós Lajos)

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Ágoston Balázs avatarja
Ágoston Balázs

Uniformizált, szervetlen épületek árasztották el a világot

Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

Biztató összefogás Erdélyben

Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Szoboszlai Dominik: újra itt a farsang!

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.