idezojelek

Felrobbantotta az internetet Donáth Anna vérgőzös posztja

Momentum primadonnája hatalmas öngólt rúgott.

Felhévizy Félix avatarja
Felhévizy Félix
Cikk kép: undefined
Fotó: Bruzák Noémi

Felhévizy Félix a vidék Magyarországának a szerelmese. A csodálatos levegő, a természet közelsége, az az őszinte világ mindig meghatja. Kevés az álnokság, nem hazudnak egymás szemébe az emberek, a szónak ebben a világban még súlya, értéke van. Nem véletlen, hogy szinte valamennyi országban a vidék a nemzeti, konzervatív oldalt támogatja és a liberális nagyvárosok pedig a baloldal mellett teszik le a voksukat. Ezért van az, amit tapasztalunk, hogy a baloldali pártok mindent megtesznek azért, hogy azt az erős köteléket – ami a nemzeti kormány és a vidéki Magyarország között már hosszú ideje létrejött – minden eszközzel megbontsák, tönkretegyék. 

Félix ezen a héten Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében kalandozott. A vidéki élethez hozzátartoznak a finom házias ételek, a hírlapíró pedig nem veti meg az efféle finomságokat. Csodás vaddisznó- és őzhúst vásárolt például Teremen, egy családi vadmanufaktúrában, ahol a nagyon kedves kiszolgálás mellett még kis dámszarvasokat is simogathatott. Majd természetesen vendéglátóinál bográcsban el is készült az ízletes étel. 

Amíg rotyogott a pörkölt a bográcsban, Félix Donáth Anna vérgőzös Facebook-posztjára lett figyelmes, amelyben a Momentum primadonnája stílszerűen, pont a vidéki Magyarország és a kormány kapcsolatát ekézte. Érdekes dolog ez az internet, valahogy mindig a baloldali posztokat dobálja fel a világsztrádán szörfözőknek, de biztos ez csupán a véletlen műve. 

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szóval Annácska a következőket posztolta: 

„[…] A kormánypárt nagy átveréseinek egyike, hogy a vidék pártjának hazudja magát. Pedig a valóság épp az ellenkezője: a rendszerváltás óta eltelt időszak legvidékellenesebb kormánya a mai. A vidékellenes kormány tudatosan rombolja a magyar falvak és kistelepülések életkörülményeit, azzal a céllal, hogy minden ott lakó 100%-ban a kormány kegyeitől függjön. Miközben szinte minden pénzt elvon a vidéktől, és abból a saját elitjét gazdagítja. […] Ez a magyar vidék tragédiája. Valódi falurombolás zajlik a vidékellenes kormány vezényletével. És hiába a falusi csok típusú szemfényvesztések, hiába térköveznek, újítják fel a polgármesteri hivatalt meg építenek vadászházat a polgármesternek EU-s pénzből, ez nem vidékfejlesztés. A »vidék kormánya« csak újabb aljas hazugság. A magyar vidék haldoklik, a felelős pedig Magyarország vidékellenes kormánya.” 

Ez azért döbbenetes. A baloldal a belvárosból, szója lattét szürcsölgetve, eltartott kisujjal figyeli a vidéki életet és természetesen jobban tudja, hogy mi jó a vidéki embereknek, mint ők maguk.

De ez nem meglepő, hiszen a módfelett elfogadó, befogadó és haladó gondolkodású liberálisok már kimondták a verdiktet: vidéken mindenki sötét bunkó, azért szavaznak Orbánra, mert nem tudják, hogy mi történik a világban. Nem látják a csodálatos LMBTQ-felvonulásokat az elmaradott zsákfalvakban, és holmi manufaktúrákban készítenek különféle vadételeket, ahelyett, hogy haladó, modern módon rovarokat ennének szakmányban. 

Donáth hatalmas öngólt lőtt ezzel a posztjával. Hiszen 2002 óta az tapasztalható a választások során, hogy minél kisebb egy település, annál népszerűbb ott a Fidesz. Momentum európai parlamenti  képviselőjének sok szeretettel ajánljuk a figyelmébe a tavalyi választás eredményét mutató térképet, amely minden kétséget kizáróan mutatja, hogy a kormánypártok gyakorlatilag valamennyi választókerületben győzelmet arattak vidéken. Ez pedig nem azt jelzi, hogy a kormánypártok nem kezelnék szívügyükként a vidék Magyarországának a fejlődését, támogatását. Hanem pont az ellenkezőjét.
 

A 2022-es országgyűlési választás egyéni választókerületi térképe. Forrás: Nemzeti Választási Iroda

– Ismét kiderült, hogy a magyar baloldalt nem érdekli a valóság, a nemzetközi baloldal által sulykolt propagandaszöveget mantrázzák folyamatosan, nem számít, hogy az gyökeres ellentéte annak, ami Magyarországon igazából történik. Donáth Anna posztját pedig hiába tolja az internet lépten-nyomon az orrunk alá, attól még nem lesz hiteles, mint ahogy az egész hazai baloldal sem az, a hitelességüket ugyanis már nagyon régen eljátszották – gondolta magában Felhévizy és szedett magának egy nagy merőkanállal a meglehetősen finomra sikerült vaddisznópörköltből.

Borítókép: Donáth Anna, a Momentum európai parlamenti képviselője és Gelencsér Ferenc, a párt elnöke sajtótájékoztatót tart a karmelita kolostor előtt 2023. május 30-án. Mögöttük a Momentum országgyűlési képviselői és az elnökség tagjai (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Jeszenszky Zsolt avatarja
Jeszenszky Zsolt

Milyen példát mutat az iszlám?

Ágoston Balázs avatarja
Ágoston Balázs

Angyalszárnyak ágyúdörgésben

Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

A romániai forradalom magyar hőse

Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

Kétszeres árulók közöttünk

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.