Az olimpia magyar sikerei mellett háttérbe szorultak egy kicsit a honi foci történései, pedig régen látott sikert hozott a nemzetközi kupakezdet. Mind a négy magyar kupacsapatunk a harmadik körbe jutott, ez nagyszerű teljesítmény. Dicséret illeti a klubokat, hiszen a magyar labdarúgásnak az az érdeke, hogy minél több koefficiens pontot szerezzenek a csapataink a nemzetközi porondon, mert ezek alapján állítja sorrendbe a nemzeteket az UEFA. Azt gondolná az ember, hogy a nemzetközi porondon minden magyar csapat szurkol a másik magyar csapat sikerének, hiszen csak együtt összefogva lehet a magyar focit előbbre vinni. A széthúzás, ármánykodás nem vezet sehova, ráadásul feleslegesen botrányt kelt akkor, amikor nyugalomra lenne szükség.
Ezért is érte meglepetésként a magyar focirajongókat Bognár György Fradi-ellenes kirohanása. A nemzetközi porondon vitézkedő paksiak vezetőedzője a hétvégi Zalaegerszegen elszenvedett tükörsima vereségüket követően a következőket nyilatkozta:
„Jól jött volna most egy hét szünet, hogy keddre teljesen rendben legyünk, de úgy látszik, Magyarországon csak a Ferencvárosnak lehet halasztani…”
Bognár már nem először adott tanúbizonyságot arról, hogy a Ferencváros finoman fogalmazva nem a kedvence, ezúttal sem tudott parancsolni magának.
Öntsünk tiszta vizet a pohárba: a Ferencváros kérésére, kezdeményezésére, eddig ebben a szezonban nem halasztottak mérkőzést. A Debrecen–Ferencváros bajnoki meccset a piros-fehérek kérésére halasztották el, a Campus Fesztivál miatt. Valaki megtiltotta a Paksnak, hogy kérvényezzen az MLSZ-nél halasztást? Elutasította az MLSZ a Tolna megyeiek ilyen irányú kérelmét? Ilyen híreket nem lehetett olvasni a médiában, tehát valószínű, hogy Bognárék nem kérvényeztek halasztást.
További Poszt-trauma híreink
De ettől függetlenül, ezen a ponton érdemes felidézni Bognár korábbi nyilatkozatát, ahol még egész más véleményen volt a halasztásokról:
„Szerintem semmivel sem fáradtabb a Fradi, mint mi. Nem tudott annyira hatékonyan játszani, mint korábban. Nyilván számít a kettős terhelés, ami a játékosok lábában van, de azt gondolom, bőven fel lehet készülni három, négy, öt nap pihenővel egy mérkőzésre.”
Ennyit erről. Élünk a gyanúperrel, hogy ezúttal is a rosszindulat beszélt a vezetőedzőből.
Meg is lett az eredménye az igazságtalan Bognár-nyilatkozatnak, a Fradi legnagyobb szurkolói blogján elszabadultak az indulatok, a Paks vezetőedzője megkapta a magáét.
Miért volt szükség erre a Fradi-ellenes, indokolatlanul feszültségkeltő kirohanásra, ami nem mellékesen az egész magyar labdarúgásnak rosszat tesz? Érthetetlen. Bognárral már nem először fordul elő, hogy összevissza beszél. Ha hallgatott volna, bölcs maradt volna.
Borítókép: Bognár György (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)
. . .
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez„Az Orbán Balázs-ügyről”
Éppen úgy néz ki ma Európa, ahogy azt a legsötétebb amerikai gazemberek elképzelték.
Pulai András szilánkokra törte Magyar Péter meséjét
Váratlan helyről jött a balegyenes.
Titkos záradék: Donáth Anna és Cseh Katalin újra, arcátlanul támadhatja Magyarországot
A nemzetközi liberális elit továbbra is számít rájuk.
Ifj. Lomnici nagy titkot árult el: ezért támogatja Orbán Viktort
„Mélyen hiszek abban a csapatban, abban a szűk csapatban, aki körülveszi a miniszterelnököt.”
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezPutyin az új Hitler? (2. rész)
A tabudöntő Hunnia emlékezete
A radikalizmus nem szélsőségesség
Nemzeti maximum vagy nihilizmus
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhezRossit is megkörnyékezte alattomos módon a Tisza Párt
Kérdés, hogy mit szól ehhez a mester.
Csintalan Sándor a Klikk TV-ben borította az ellenzéki bilit
Ettől sokan nem lesznek boldogok.
Az öt legjobb Russell Crowe-film – Hazugságok hálója + videó
Ridley Scott zseniális akciófilmje a nemzetközi terrorizmusról.
Ekkora pofont még nem kapott Magyar Péter, ez bizony a Holdról is látszik
Ezt hívják KO-nak.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Óriási lehűléssel, szélviharokkal és jégesővel kezdődik a valódi ősz a hétvégén
Lavrov vérfagyasztó üzenetet küldött a Nyugatnak
Tragikus haláleset történt: azonnali műsorváltozást jelentett be a TV2
Garácsony Gergely és Magyar Péter együtt tervezik vezetni a fővárost, Vitézy Dávid is szerepet kaphat + videó
Változást hoz az ősz: ennek a 3 csillagjegynek az életében új fejezet kezdődik
Megszólalt Marco Rossi: Magyar Péter pártjának EP-képviselője engedély nélkül visszaélt a képével
Csintalan Sándor a Klikk TV-ben borította az ellenzéki bilit
Már két meccs után nagy bajban van Máté Csaba
Szoboszlai csalódottan, a Liverpool győztesen hagyta el a pályát
Rossi fotójával promózta magát a Tisza Párt, a kapitány nem hagyta annyiban
A fideszes politikus, aki laposra verte Magyar Pétert
Által ment a Tiszába
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez„Az Orbán Balázs-ügyről”
Éppen úgy néz ki ma Európa, ahogy azt a legsötétebb amerikai gazemberek elképzelték.
Pulai András szilánkokra törte Magyar Péter meséjét
Váratlan helyről jött a balegyenes.
Titkos záradék: Donáth Anna és Cseh Katalin újra, arcátlanul támadhatja Magyarországot
A nemzetközi liberális elit továbbra is számít rájuk.
Ifj. Lomnici nagy titkot árult el: ezért támogatja Orbán Viktort
„Mélyen hiszek abban a csapatban, abban a szűk csapatban, aki körülveszi a miniszterelnököt.”