Emlékezzünk vissza, hogy Magyar Péter október 23-ai megmozdulásán a legalpáribb beszédet nem mástól, mint a Kádár-rendszer ünnepelt humoristájától, a mára rendkívül unalmassá és értékelhetetlenné váló, a szakma perifériájára szorult Nagy Bandó Andrástól hallhattuk.
Figyelemmel olvassák el Nagy Bandó mondatát, mert a humorista ezzel végleg kiiratkozott a közéletből:
„Most olyan szabad a köztévé, hogy nem kell kártya, elég, ha a belépő mikrofonállványok kinyújtják a nyelvüket, és a biztonságiak egyeztetik, hogy a rajta lévő váladék egyezik-e azzal, amit a miniszterelnök előző nap ebédelt.”
Jól hallható az erről készült felvételen, hogy még a közönség is felhördült a végtelenül gusztustalan, gyűlölettől vezérelt kirohanás kapcsán, amit nem ott improvizált a vérben forgó szemű lázító, hanem gondosan, előre megírt otthon, a szemüvegét az orra hegyére tolva.
További Poszt-trauma híreink
Azt hittük, ennél nincs már lejjebb, de tévedtünk. Nagy Bandó tovább folytatta a gyűlölködést. Ezúttal a Magyar Hang tartott neki mikrofont, hogy kifröcsögje magából a gonoszságot.
Még a Kádár-rendszerben sem övezte olyan megvetés az ország vezetőjét, mint amilyen ellenszenv kíséri Orbán Viktort – mondta a Kultúrtájban a levitézlett humorista, majd azt is hozzátette, hogy a Fideszben pontosan látják, hogy mi a tétje a Tisza Párt feltűnésének: ha nem nyerik meg a választást, börtön vár rájuk.
Azt gondoltuk, hogy Kádár idején jobb volt neki, vissza is sírja rendesen. Most megtalálta azt az embert Magyar Péter személyében, akiben azt látja, hogy a fékevesztett gyűlöletének tárgyát, Orbán Viktort el fogja tudni távolítani.
Ez súlyos betegség, ez bizony fóbia. Ráadásul az utóbbi hónapok megnyilvánulásaiból nagyon úgy tűnik, hogy Nagy Bandónak végérvényesen elgurult a gyógyszere.
További Poszt-trauma híreink
Csak halkan kérdezem: nincs a közelében valaki, aki figyelmeztetné, hogy András, ne csináld?
Mert ez már kezd nagyon kínos lenni.
Borítókép: Nagy Bandó András ölelkezik Magyar Péterrel az október 23-i tüntetésen (Fotó: Fotó: PS/Hatlaczki Balázs)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Onnan kapott pofont Magyar Péter, ahonnan a kétharmadot remélte – elég volt egy bejegyzés a Facebookon
Az internet nem felejt, még a Tisza Pártban sem!

Magyar Péter kampányát a haverjai törhetik derékba
Ezek mindenhol ugyanazt csinálják!

Még egyszer – utoljára – a Lázár elleni hisztériáról
Azoknak pedig ott Gyöngyösön egy üzenet küldhető: saját fajtátok ocsmány árulói vagytok.

Klára, Péter és az átváltozás
A bukott Jobbik-vezér legszebb álmai is megvalósíthatók!
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Fodor Gábor kemény ütést mért Magyar Péterre
A tények magukért beszélnek.

Futótűzként terjed a neten Kunhalmi Ágnes legújabb aranyköpése
Ha hallgatott volna, bölcs maradt volna.

Juszt László piszkoskodni akart Orbánnal, de visszaütött az aljasság
Bevetetették Laci bácsit is.

Az öt legjobb Agelina Jolie-film – Észvesztő + videó
Oscart hozott a megrázó dráma az identitáskeresésről és a szabadság áráról.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Onnan kapott pofont Magyar Péter, ahonnan a kétharmadot remélte – elég volt egy bejegyzés a Facebookon
Az internet nem felejt, még a Tisza Pártban sem!

Magyar Péter kampányát a haverjai törhetik derékba
Ezek mindenhol ugyanazt csinálják!

Még egyszer – utoljára – a Lázár elleni hisztériáról
Azoknak pedig ott Gyöngyösön egy üzenet küldhető: saját fajtátok ocsmány árulói vagytok.

Klára, Péter és az átváltozás
A bukott Jobbik-vezér legszebb álmai is megvalósíthatók!




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!