Szentesi Zöldi László volt a Kontextusban Andor Éva vendége. Lapunk publicistájával, lapszerkesztőjével a közelmúltban megjelent Kodolányi János belső emigrációs éveiről írt Elsüllyedt világ című kötetének apropóján beszélgetett a műsorvezető. A műsorban számos téma terítékre került, többek közt az is, hogy mi köze Kodolányi János belső emigrációban töltött éveinek a mai kultúrharchoz, vagy éppen az az izgalmas történet is, hogy miként fenyegették meg jobboldali, konzervatív újságíróként már évtizedekkel ezelőtt, és szerinte hogyan és kik tartják kezükben ma a könyvvilágot.
Természetesen a közéleti témák sem maradtak el. Nagy szerencsénkre, mert Szentesi Zöldi László olyan tűpontos, zseniális leírását mondta el a Magyar Péter jelenségnek, amit eddig még sehol sem hallottuk:
– (…) A Magyar Péter jelenség egy rettenetes átverés. Tehát ez nem egy komoly, felépített, eltökélt mozgalom. Ez egy cirkuszi mutatvány. (…) Vagy cirkuszba megyünk ma este és megtapsoljuk Zoli bohócot, aki egy rendkívül aranyos mutatványos és ott egy műanyag székre a gyereket is leültetjük, vagy elmegyünk az Operába, ahol a világ legjobb tenorját fogjuk hallani. Ez a feladvány lényege. Ha valaki ebben utat téveszt, mert az illúziója vagy a gyűlölete elragadtatja, annak fel kell tenni azt a kérdést, hogy milyen ország lenne itt, ha bizalmat adnánk a Zoli bohócnak. Kivezetnénk kézen fogva a cirkuszi sátorból és beültetnénk a cirkuszigazgató székébe. Nem szabad. Ez az én véleményem. (…)
Fontos beszélgetés, ajánlom megtisztelő figyelmükbe.
További Poszt-trauma híreink
Borítókép: Szentesi Zöldi László (Forrás: YouTube)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Magyar Péter kampányát a haverjai törhetik derékba
Ezek mindenhol ugyanazt csinálják!

Még egyszer – utoljára – a Lázár elleni hisztériáról
Azoknak pedig ott Gyöngyösön egy üzenet küldhető: saját fajtátok ocsmány árulói vagytok.

Klára, Péter és az átváltozás
A bukott Jobbik-vezér legszebb álmai is megvalósíthatók!

Pornóbuli a Tisza partján (Pártján)
Szabó Tímea feljelenti Lázár Jánost, amiért közszemlére tette Kiara Bloomd pikáns kis fotóit.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Futótűzként terjed a neten Kunhalmi Ágnes legújabb aranyköpése
Ha hallgatott volna, bölcs maradt volna.

Juszt László piszkoskodni akart Orbánnal, de visszaütött az aljasság
Bevetetették Laci bácsit is.

Az öt legjobb Agelina Jolie-film – Észvesztő + videó
Oscart hozott a megrázó dráma az identitáskeresésről és a szabadság áráról.

Nagy Attila Tibor lerántotta a leplet Magyar Péterék hazugságáról
A politikai elemző megint kihúzta a gyufát.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Magyar Péter kampányát a haverjai törhetik derékba
Ezek mindenhol ugyanazt csinálják!

Még egyszer – utoljára – a Lázár elleni hisztériáról
Azoknak pedig ott Gyöngyösön egy üzenet küldhető: saját fajtátok ocsmány árulói vagytok.

Klára, Péter és az átváltozás
A bukott Jobbik-vezér legszebb álmai is megvalósíthatók!

Pornóbuli a Tisza partján (Pártján)
Szabó Tímea feljelenti Lázár Jánost, amiért közszemlére tette Kiara Bloomd pikáns kis fotóit.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!