Ha az ember elvégez egy városban egy egyetemet, még ha levelezőn is, az óhatatlanul is egyfajta erős kötődést teremt, mely akár olyan érzéssel is eltöltheti, mint amit az Edda Művek talán legsikerültebb számában megénekelt, miszerint
Minden sarkon álltam már.
Legalábbis a belvárosban. Ismerősök a kapualjak, a szobrok, a hidak. Ilyen érzés köt Szegedhez, ahol épp negyed évszázada végeztem el a jogi egyetemet, ahol először ettem haltepertőt, ahol jogfilozófia államvizsga előtt a Jazz kocsmában lepényeztünk, ahol a Mojoban évekig jobbnál jobb együtteseket hallgattunk sör, főtt krumpli, lila hagyma és libazsír mellett, ahol a kilencvenes években végigjártam a fontos halászlé-lelőhelyeket kezdve a
Csepp a tengerben
halászcsárdától a Kiskőrössyn, Öreg Kőrössyn, Aranyhalon, Stüszi vadászon, Alabárdoson át a Régi hídhoz címzett vendéglőig.
Utóbbit nagyon kedveltem.
Számomra mindig is kiemelten fontos volt a beltér. S azon belül nagyon tudtam díjazni, ha egy étterem atmoszférája a századfordulót, a boldog békeidőket, vagy a Horthy korszakot idézete dekorációjában, hangulatában, netán jelmondataiban. Mint a Gambrinus csárda Csíkszeredában, ahol nincs olyan fal, ahol ne lenne egy irredenta plakát, Horthy Miklós fehér lovon, vagy az ezer éves Magyarország történelmi térképe. (Az meg kifejezetten humoros, amikor bukaresti vloggerek, akiknek vélhetően fogalmuk sincs a történelmi háttérről, az egekbe dicsérik a hely konyháját egy youtube video-ban.)
Ilyen hely volt a Régi hídhoz címzett vendéglő a belvárosi híd szegedi hídfőjénél egy többemeletes tömbház földszintjén. A hajdani Égő Arany. A berendezés és a dekoráció sajátos egyvelege volt a pub-szerű, a polgári és a rusztikus elemeknek. A pubokat a hangulatos, kisméretű berámázott archív fotók sokasága, a szórt fények idézték, a bútorzat a nagypolgári világot, a kukorica, paprikafüzér, kulacs, csizma pedig a vidéket. A falon többek között első világháborús katonaemléklap díszlett,
Ha Isten velünk ki ellenünk
gondolatát népszerűsítő Horthy-korszakbeli porcelánmunka, fotók a régi idők embereiről, Magyarország 1886-os borászati térképe berámázva. Egyik benyílóban a padon felirat:
Kis-Magyarország, nem ország Nagy-Magyarország mennyország.