időjárás 17°C Nándor 2021. October 19.
logo

Felemás nosztalgia – estebéd a Régi hídhoz címzett vendéglőben Szegeden

Borbély Zsolt Attila
2021.10.04. 20:55 2021.10.04. 20:59
Felemás nosztalgia – estebéd a Régi hídhoz címzett vendéglőben Szegeden

Ha az ember elvégez egy városban egy egyetemet, még ha levelezőn is, az óhatatlanul is egyfajta erős kötődést teremt, mely akár olyan érzéssel is eltöltheti, mint amit az Edda Művek talán legsikerültebb számában megénekelt, miszerint

Minden sarkon álltam már.

Legalábbis a belvárosban. Ismerősök a kapualjak, a szobrok, a hidak. Ilyen érzés köt Szegedhez, ahol épp negyed évszázada végeztem el a jogi egyetemet, ahol először ettem haltepertőt, ahol jogfilozófia államvizsga előtt a Jazz kocsmában lepényeztünk, ahol a Mojoban évekig jobbnál jobb együtteseket hallgattunk sör, főtt krumpli, lila hagyma és libazsír mellett, ahol a kilencvenes években végigjártam a fontos halászlé-lelőhelyeket kezdve a

Csepp a tengerben

halászcsárdától a Kiskőrössyn, Öreg Kőrössyn, Aranyhalon, Stüszi vadászon, Alabárdoson át a Régi hídhoz címzett vendéglőig.

Utóbbit nagyon kedveltem. 

Számomra mindig is kiemelten fontos volt a beltér. S azon belül nagyon tudtam díjazni, ha egy étterem atmoszférája a századfordulót, a boldog békeidőket, vagy a Horthy korszakot idézete dekorációjában, hangulatában, netán jelmondataiban. Mint a Gambrinus csárda Csíkszeredában, ahol nincs olyan fal, ahol ne lenne egy irredenta plakát, Horthy Miklós fehér lovon, vagy az ezer éves Magyarország történelmi térképe. (Az meg kifejezetten humoros, amikor bukaresti vloggerek, akiknek vélhetően fogalmuk sincs a történelmi háttérről, az egekbe dicsérik a hely konyháját egy youtube video-ban.)

Ilyen hely volt a Régi hídhoz címzett vendéglő a belvárosi híd szegedi hídfőjénél egy többemeletes tömbház földszintjén. A hajdani Égő Arany. A berendezés és a dekoráció sajátos egyvelege volt a pub-szerű, a polgári és a rusztikus elemeknek. A pubokat a hangulatos, kisméretű berámázott archív fotók sokasága, a szórt fények idézték, a bútorzat a nagypolgári világot, a kukorica, paprikafüzér, kulacs, csizma pedig a vidéket.  A falon többek között első világháborús katonaemléklap díszlett,

Ha Isten velünk ki ellenünk

gondolatát népszerűsítő Horthy-korszakbeli porcelánmunka, fotók a régi idők embereiről, Magyarország 1886-os borászati térképe berámázva. Egyik benyílóban a padon felirat:

Kis-Magyarország, nem ország Nagy-Magyarország mennyország.

Sejthető az elképedésem, midőn beléptem a teljességgel átalakított, átfestett étterembe. Vélhető, hogy ha nem ismertem volna a korábbi változatot tetszene is ez a dizájn, ami önmagában ötletes, modern, ugyanakkor a hagyományos látványvilág is megmaradt néhány fotó és dekorációs tárgy erejéig. De azért ez már egy teljesen más atmoszféra.

Ami viszont megmaradt, az konyha stílusa s a fogások nagy része. Jó és rossz értelemben egyaránt. Mert az 2021-ben azért enyhén kínos, ha egy étlapon tízféle étel készül csirkemellből. Viszont pozitívum, hogy továbbra is étlapon vannak a nagy klasszikusok, a halászlé, a haltepertő, a különféle harcsaételek. Kínálnak még többek között velővel töltött bordát és palacsintát, marhapörköltet, hogy csak azokat említsem, melyek különösen megdobogtatják a szívemet.

A sörök a nagyipari multivonalat képviselik, de tartanak húszféle minőségi bort pohárra is kimérve és minőségi tömény-italokat.

Mivel haltepertőt és halászlevet ettünk már aznap a Bistorantban, szegediesen készült pontyot kértünk almás majonézes salátával. S ha már külön lapon figyelmeztettek arra, hogy ismét felvették a választékba a rántott borjúlábat, akkor abból is rendeltünk egy adagot. 

Nem vagyok feltétlen híve a

mindent rántsunk ki

mozgalomnak, de ez az elkészítési mód időnként tényleg nagyon izgalmas eredményt tud hozni, hogy messzebb ne menjek, a minap egy két Michelin csillagos séf, Mészáros Ádám konyháján, Turán, a Botaniqban séfüdvözletként többek között tokhal érkezett rántva, tengeri sün-majonézzel. A rántott borjú- valamint sertésláb, akárcsak a rántott fejhús, disznófősajt, vagy véreshurka, nem akármilyen ínyencség és egyben fantasztikus sörkorcsolya. Ki, hogy van vele, de ha bármelyiket elém teszik, lelki szemeim előtt máris megjelenik egy korsó jó habtartású, színültig csapolt pils típusú sör.

Mindhárom étel megelégedésünkre szolgált, lehetne persze azon kötekedni, hogy vastagabb volt a panír az optimálisnál, vagy hogy nem volt elég szaftos a halhús. A szegedi elkészítés sűrű irdalással jár és szinte ropogósra sütéssel, tulajdonképpen a haltepertővel rokonítható a végeredmény. A házi jellegű ropogós kérgű friss bolti kenyérrel is meg voltunk elégedve, nem lehet elvárni minden fősodratú, csárda jellegű étteremtől, hogy maga süsse a kenyeret vagy kovászos kézműveset  vásároljon.

A kiszolgálás ezúttal is kitűnő volt. Sosem felejtem azt, amikor leültünk volna családilag a kétezertízes évek elején a „Régi hídhoz” teraszán és korrektül figyelmeztettek, hogy egy órás a várakozási idő. Ezért végül máshol ettünk, de méltányoltuk a sportszerűséget. Hány hely van, ahol egyáltalán nem törődnek azzal, hogy a vendég netán háromnegyed órát vagy több mint egy órát vár s eszük ágában sincs figyelmeztetni a bárkit. Fő, hogy üljön ott és fogyasszon. Negyven perc után majdnem mindenki az

egy dolláros játékot

játssza. Ha eddig vártam, csak kivárom alapon. Pincérünk mosolygós kedves, kommunikatív, el sem mondjuk neki, hogy nem nyert meg minket az új dizájn. Maradtunk annyiban, hogy tényleg fiatalosabb.

 

Amihez azt is hozzátehetjük, hogy a Régi hídhoz címzett kisvendéglő stabil pont Szeged kulináris palettáján, a maga műfajában továbbra sem okoz csalódást.

Elérhetőségek

Vendéglő a Régi Hídhoz

Szeged, Oskola utca 4.

Telefonszámok: +36 62 420-910, +36 30 508 8150, +36 30 885 4822

Honlap: http://www.regihid.hu