A gondolatmenetet a legfrappánsabb passzusok egyikével zárja: „A bor az egyenes vonalat nem szereti. Ezért, aki már jócskán ivott, örvénylő mozdulatokat tesz, és ha megindul, szép parabolákban és hiperbolákban jár. Azt mondják, egyensúlyát elvesztette és tántorog. Nem hiszem. A bor ezeket a lengő balanszokat kedveli. Figyeld csak meg a boros ember járását. Valóságos tánc ez, amit csinál. Öreg csavargó, fel se tételeznéd, hogy mozgásában ennyi báj van. És figyeld csak meg, milyen az, aki pálinkától részeg. A boros folyton kering, a pálinkás ki-kitör, aztán összecsuklik, amíg fejbesújtva leroskad. Az egyik parabolás örvénylő tánc, a másik a szögletes és szaggatott mozgás. Egész népeknél megfigyelhető. A bor-, és a pálinkanépek különbsége ez, amely mozgásban, gondolkozásban, érzésben és egész életmódban megnyilatkozik. Ez a múzsai és a barbár népek közt levő különbség.” A szerző a későbbiekben azt is leszögezi, hogy a legnagyobb élmény ott kóstolni a bort, ahol készült, a borospincében.
Erre a gondolatra, erre az életérzésre épült az Etyeki pincefesztivál, a kétezres évek első évtizedének egyik legnépszerűbb, de mindenképpen leghangulatosabb rendezvénye, amelynek kedvéért tízezrek keltek útra és látogattak el a 0 kilométerkőtől mindössze 29 kilométerre eső településre, Budapest szőlőskertjébe.

A fesztivál alkalmával nemcsak az etyeki pincék nyitottak ki, hanem majd’ minden pince tulajdonosai befogadták az ország legjobb borászait, akik jellemzően személyes jelenlétükkel is megtisztelték a borszerető közönséget, ami akkoriban a nagyobb rendezvényeken már nem volt jellemző.
























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!