Meghitt atmoszféra a Kecskeméti csárdában

Házias ízek, tripla adagok, szívélyes vendéglátás – megelégedve álltunk fel asztalunktól.

Az árak első látásra magasnak tűnnek, a főételek jellemzően a négyezer és ötezer forint között kaphatók, nyilván vannak kilengések mindkét irányba. Viszont amikor elénk teszik a tányért, visszahőkölünk. A fősodratú éttermek adagjainak kétszeresét, az ínyenc éttermekben megszokottnak háromszorosát adják, amit akár grammra is lefordíthatunk, húsból, halból a fine dining világában jó esetben 15 dekát kapunk, a mainstream éttermekben negyed kilót, itt fél kiló körül volt mind a pacal, mind a harcsa. Mindezt nem feltétlenül erényként, inkább a tárgyszerű beszámoló részeként szögezem le. Nem bánom, ha akkora az adag, hogy csomagolásra is jut belőle, de tény, hogy ad a vendégnek némi elégtételérzést, ha megbirkózik egy komoly porcióval.

Itt ez a sikerélmény csak igen kevesek osztályrésze lehet. Mindazonáltal annyi biztos, hogy csárdaszinten szerencsésebb a vendég és a vendéglátó szempontjából egyaránt, ha nem tudunk végezni egy főfogással, mint az, ha éhen maradunk. A hagyományos magyar ételeket kínáló csárdák vendégkörében általános elvárás, hogy egy főétellel jóllakjunk, akár jogosnak tekintjük ezt, akár nem. Egyébként az étlap első oldala az üdvözlő sorok, az üzletvezető és a séf neve mellett (Tóth Zsolt, illetve Berki Norbert), azt is jelzi, hogy a teljes ár hetven százalékáért fél adag is kapható.

A képek a szerző felvételei

A konyha a magyar hagyományos vonalat követi, de tartanak néhány nemzetközi fogást is. Kínálnak többek között hideg libamájat zsírjában tárkonyos lilahagymalekvárral, zöldségekkel, székely húsos káposztát pirított kolbásszal, kakastaréjjal, vákuum alatt készült rozmaringos báránycsülköt ceruza zöldbabbal, fűszeres burgonyával, pecsenyemártással, rozé kacsamellet borókás, almás káposztával, szalonnás burgonyával, kacsamájjal, libacombot magyaros tört burgonyával, párolt lilakáposztával, erdei gombás-kakukkfüves vaddisznóragut polentával, házi krokettel, áfonyával, tejespitét házi baracklekvárral és mákos bobajkát.

A képek a szerző felvételei

A sörpaletta szerény és ultrakommersz: a Heineken termékek közül tartanak (az alkoholmenteseket nem számítva) négy tételt. Egy karakteresen magyar csárdában elvárható lenne, hogy magyar sört is kínáljanak, legyen az Csíki, békésszentandrási, de még jobb, ha kecskeméti. A borválaszték sokkal igényesebb, több mint negyven nemes nedűt válogattak össze a magyar élvonalból, melyeknek körülbelül harmadát decire is kimérik baráti áron, a palack díjszabásához képest plusz felár nélkül.

A képek a szerző felvételei

Indításnak tárkonyos borjúragulevest kértünk, a lé harmonikus, jó ízegyensúlyú, a hús és a zöldségek túlfőttek, ez csárdaszinten részint általános, részint elnézhető. Másik levesünk libamájas tyúkleves lett volna, de rendelésünkkel ellentétben hagyományosat kaptunk, nem kértünk cserét. A leves egy fokkal sósabb volt az optimálisnál, egyébként jó ízű, a hús, a tészta és a zöldség pedig jó tartású.

A képek a szerző felvételei

A rántott harcsa friss és ízletes, jól sikerült póréhagymás mascarponés krumplit adnak mellé. Asztaltársam meg is jegyezte, hogy „ez a harcsa nagyon finom”. Mellettünk álló fiatal, kedves felszolgáló reagált is rá spontánul, jelezvén, hogy ezt örömmel hallja. Rövid beszélgetés kerekedett ebből, jó érzés látni, ha valaki motiváltan, lelkesen teszi a dolgát. A magam részéről így képzelem a szívélyes vendéglátást, ennek az ellentettje az fásult rutin, amikor egy elismerést fapofával mondott köszönjükre méltatnak, de érződik, hogy a felszolgáló legkisebb gondja is nagyobb annál, hogy ízlik-e a vendégnek az étel, ő elvégzi a munkáját azzal, hogy kihozza a rendelést, egyébként meg hagyják békében. Rosszabb esetben – ezzel is találkoztam több helyen – az elismerésre nem mondanak semmit, úgy tesznek, mintha a vendég meg sem szólalt volna.

A képek a szerző felvételei

Nem bántam volna, ha a pacalpörkölt szaftja sűrűbb, de a fogás így is a műfaj büszke képviselője volt, maga a pacal állagra, ízre egyaránt kifogástalannak bizonyult. A mellé adott kovászos uborka és sós burgonya korrekt, élvezhető. Az étlap is jelzi, hogy a túrógombócot hidegen szolgálják fel. Az édesített, citromhéjjal ízesített, a sárga túróval rokonítható nyers túrógombócokat mogyorótöretbe forgatták, természetes ízű, helyben készültnek tűnő epermártással és valódi (sajnos édesített) tejszínhabbal tálalták.

Megelégedve álltunk fel asztalunktól. A Kecskeméti csárda nem veszélyezteti a top hetes listám éttermeinek pozícióit, de bekerült nálam a jó szívvel ajánlható, tisztes, fősodratú helyek közé.

Elérhetőségek:

Kecskeméti csárda és borház

Kecskemét, Kölcsey utca 7.

Telefonszám: + 36-76/488-686

Honlap: http://www.kecskemeticsarda.hu/

E-mail-cím: [email protected]

Borítókép: Kecskeméti csárda és borház (Fotó: Borbély Zsolt Attila)