Miután a trianoni rablóbéke Romániának ítélte a Bánságot, Partiumot és Erdélyt, a hirtelen megnagyobbodott ország uralkodó nemzetének politikai elitje alkotmányszinten rögzítette célprogramját, az egységes, homogén román nemzetállam megteremtését.
A Ceausescu-korszak vezetése volt e cél megvalósításában a leghatékonyabb. A zsidókat és a németeket szó szerint, egyesével eladták, a magyarság létszámát elsősorban mesterséges, erőltetett asszimilációval igyekeztek apasztani. Legfőképpen úgy, hogy minden magyar nagyváros mellé felépítettek még kettőt vagy hármat, ahová a Kárpátokon túlról hoztak lakókat.
A németektől nem tartottak, nem is korbácsolták ellenük a hangulatot, de ha egy számukra előnyösnek gondolt egyezséget tudtak kötni Nyugat-Németországgal, amivel de facto némettelenítették Erdélyt, akkor éltek a lehetőséggel.
A románság jelentős része mindazonáltal felnéz a németekre, ami egyébként érthető. Így volt lehetséges, hogy az ország elnöke is egy német (szász) származású, német nevű karrier-politikus legyen, ehhez nem volt elég, hogy nemzeti kérdésekben rendszeresen túlkompenzáljon, hogy a nacionál-kommunista utódpártnál is szélsőségesebb hangot üssön ismételten meg a magyarsággal szemben.
Ebbe a pozícióba egy asszimiláns, hasonlóan túlkompenzáló magyar nem kerülhetett volna. Mint ahogy aligha működtetnének román tulajdonosok karakteresen magyar nevű vendéglőket. Míg német nevűek akadnak szép számmal: Sehr gut, Traube (Medgyes), Georgius Krauss ház, Gasthaus Alte Post (Segesvár), Weinkeller, Hochmeister (Nagyszeben), hogy csak néhányat említsünk.
Utóbbi bekerült 10 ponttal az első román Gault&Millau étteremkalauzba 2018-ban, helyét megőrizte a kalauz következő kiadásában is. (A 10 pont a húszas skálán értelmezendő, de nem győzöm hangsúlyozni, hogy ez tisztes eredmény, az átlagos helyek 7-8 pontosak a Kárpát-medencében.)
