Mit igyunk a bejglihez?

Összeállítottunk egy kis ajánlót, hogy milyen karácsonyi ételekhez mely sörök illenek a legjobban.

Vásárhelyi István
2022. 12. 07. 10:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Oh, Tannenbaum – a német karácsonyi sörök

A németeknél a sörbe – a sokat emlegetett Reinheitsgebot miatt – nem kerülhetnek fűszerek, ők a maláta, víz komló, élesztő négyest igyekeznek ünnepi hangulattal felruházni. Az átlagos lágerek mellett megjelennek az anyagerősebb Spezialok, és nemcsak Oktoberfestbierek, hanem téli Festbierek is léteznek. Ezek már 5,5–6 százalékos, édeskésebb sörök, qmelyek komlózása is kicsit a mézeskalácsos fűszeres süteményekre emlékeztet.

 

A müncheni hat nagy sörgyár egyike a Hacker-Pschorr Superior elnevezésű főzete, vagy a világ egyik legrégebbi kolostori főzdéjének a Weltenburgernek a Winter-Traum nevű söre kitűnő választás a hagyományosabb sörök kedvelőinek. Aki extrémebbre vágyik, az is maradhat bajor sörföldön. Bamberg városában nemcsak – valószínűsíthetően – Szent István királyunk szobra áll, onnan érkeznek a hagyományosan, bükkfán füstölt malátával készült sörök.

Az Aecht Schlenkerla Rauchbier elsőre talán szokatlan, füstölt sonkás illatot is áraszt, de ha hozzászoktunk, akkor egy telt, malátás ízekben és kellemes német komlókban gazdag férfias sört ízlelhetünk meg. Remek a káposztás ételek vagy az újévi malacsült és lencse mellé. A trópusi gyümölcsillatú komlós sörök kedvelői sem maradnak szomjan. A Schneider Weisse 150 éves családi búzasörfőzde búza duplabakját, a Mein Hopfenweisse-t az amerikai Brooklyn Breweryvel közösen fejlesztette tökélyre. Ez az erős búzasör a több maláta és az újvilági komlók miatt jellegzetes édeskés birsalmás, körtés, valamint intenzívebben komlós aromát és ízeket nyújt, igazi ínyenceknek való darab.

Fotó: Szent András Sörfőzde

A belga vonal itthon és a Németalföldön

A békésszentandrási Szent András Sörfőzde évente elkészíti az aktuális ünnepi sörét, az Esthajnalt. Volt már mentás-csokis, füstölt búza, szilvás stout. Az idei már a tizedik a sorban, egy mézeskalács ihlette belga ale. Önmagában első kortyra kicsit talán túl sok is a méz és a jellegzetes fűszerek is dominálnak, de ha mézes sütemény mellé kóstoljuk, kisimulnak az ízek, és egy telt, édes kortyérzetű sört kapunk. Etyeken fügét mutatnak nekünk, de szerencsére egy jóféle erős, belga tripel sörben teszik mindezt. A testes sör tripelnek talán egy kicsit sötét, de a belga élesztőtől utánozhatatlan belgás ízeket kap, és a füge kis aszalt gyümölcsös pluszt ad, mindezt úgy, hogy nem gejlen édes, hanem száraz és elegáns, nagyszerű lehet gyümölcskenyér mellé.

 

Persze Belgiumban is készül jó pár karácsonyi vagy más ünnepi főzet. A Huyghe-sörfőzde Delirium-sörcsaládjának ünnepekre szóló söre, a Christmas vörösebb, édeskésebb, ízében kakaós, mézes, aszalt gyümölcsös ízeket kapunk. Csak aztán ügyeljünk arra, hogy a 10 százalékos alkoholtartalom ne hívja idejekorán elő a kis rózsaszín elefántokat! Az ördögöt általában nem jó emlegetni, de a 150 éve alapított Moortgat sörfőzde Duvel-je (fríz nyelven ördög) egy ínyünknek kedves sörben manifesztálódott. A tavaly Duvel 666 névre hallgató születésnapi sörük 6,66 százalék alkoholtartalmú, hatféle komlóval, búza- és árpamalátával és narancshéjjal készül. Játékosabb, könnyebben iható a klasszikus 8 százalékos alapsörnél, úgyhogy ennek az ördögnek igazán nem kell ellent mondanunk.

Éjszakai műszak

Vannak a karácsonyi sörpiacon évjáratos ünnepi sorozatok is. A rajongók először 2017 decemberében találkozhattak a kőbányai Horizont Night Shift névre hallgató Russian Imperial Stoutjával. A főzde csúcssöre egyedi dizájnt kapott és 2018-ban a 10 százalékos alapsört már rumos és Tennessy whiskey-s hordós érleléssel is kóstolhattuk. A hosszan főzött és érlelt, évjáratos Night Shift 2020 óta termékcsaláddá bővült, díszdobozban, limitált kiadású tételként vásárolható és kóstolható. Idén ötféle kapható.

 

A tennessee whiskeyhordós imperial stout, egy másfajta Bourbon-hordós változat speciális kávéval, pekándiós whiskeyhordós, rumos hordóban érlelt imperial balti porter és egy rumos és Bourbon-hordós érlelésű blendelt wheat wine is arra csábít, hogy a hidegben való kalandozás helyett inkább kandallózzunk a jó melegben Night Shiftet iszogatva. December 10-én a Horizont kőbányai tap-roomjában pedig az összes idei Night Shift vertikálisan kóstolható is lesz.

Egy kis nassolás és különcködés

A csepeli Rizmajer Sörfőzde már csaknem harminc éve főzi söreit. Az állandó sörök mellett minden évben szezonálisan kapható náluk a Christmas Ale is. A barna ale alapsört hagyományosan mézzel, fahéjjal és szegfűszeggel gazdagították. Az idei egy könnyedebb 5,5 százalékos, ünnepélyesebb darab, ami jól illik fűszeres pulykasülthöz, de természetesen mézeskalács mellé is.

A Monyo Brewing a nyűgös téli napokra talált ki valami új vidámítást. A pingvinek nem csak az Antarktiszon győztes magyar ultrafutónőket támadják, hanem már ott vannak a spájzban is. A Naked Penguin egy mogyorós stout, azaz a nutellás kenyér már folyékony formában is élvezhető, ha éppen olyan kedvünk van a téli szünetben.

A Mad Scientist sem volna méltó önmagához, ha nem kínálna speciális desszertsört az ünnepekre időzítve. A Nasty Riff egy virginiai főzdével, az Adroit Theoryval közösen készült kollab, amelybe fahéj, chili, kakaó, vanília és citrushéj került az imperial stout alapokra. Ez az igazán ütős sör nem csak 14 százalékos alkoholtartalmával, hanem az azték örökségre tekintő mexikói ízvilággal is meghódít.

Másik újdonságukat egy dán, mandulás, forró piros gyümölcsös öntettel gazdagított tejberizs-szerű édesség ihlette. A Risalamande nem csak desszert, játék is egyben. A közös tálból cseresznyézve, azaz tejberizsezve, falatozás közben kell keresni a desszertbe elrejtett mandulák közül az egyetlen egy egész magot, s a győztesnek, ha megtalálja, valami vicces nyeremény jár. Közben mindenki jól is lakik. Mi a Memphis Mafia Imperial Risalamande Pastry Stouttal igyekszünk eltelni. A 12,2 százalékos, éjfekete sörbe meggyet, mandulát és vaníliát is csempésztek az „őrült tudósok” laborjában, hogy visszaadja a gyümölcsös tejberizs ízeit, és elvarázsoljon ezzel a csodás kőolajszerű, édes, fekete sörrel. Egy jó, nem túl édes tejberizs a nagymama beforralt meggybefőttjével is kiválóan illik mellé.

A sör minden évszakban összehoz, közösséget teremt, otthon és sörözőben egyaránt. Ám az ünnepek alatt se felejtsük el, az igazán fontos az együttlét, a közös élmények, a jó sör csupán remek katalizátor mindehhez.

Fotók forrása: a szerző felvételei

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.