„Udvarhely legjobb étterme Farkaslakán működik!” – ezzel a kommentárral osztotta meg egyik ismerősöm a Kotyogó étteremről szóló híradást a legnagyobb közösségi oldalon. Nos, ha nem is feltétlenül a Kotyogó a legjobb vendéglő Udvarhelyszéken, hiszen a Páva és a Schwarz is ringbe száll az elsőségért, de kétségkívül ott a helye a legjobbak között.
Hasonló a helyzet a szegedi halászcsárdákkal. Az Algyői kétségkívül az egyik legjobb a Napfény Városának vonzásköréből, ha a halételeket vizsgáljuk. Persze még akkor is komoly vetélytárs a Kiskőrössy, az Öreg Kőrössy és a Fehértói. Amennyiben csak a halászlét vizsgáljuk, a magam részéről Kárpát medencei szinten az Algyőit halászcsárdáét tartom a legmeggyőzőbbnek a tiszai (szegedi) műfajban. Versenyre kelhet a dunaiakkal is.

S nem vagyok ezzel egyedül. Hogy mennyire nem, annak érzékeltetésére hadd menjünk vissza az időben másfél évtizedet. 2008 volt a magyar gasztroforradalom azon esztendeje, amikor úgymond szárba szökkent a vetés. Megindult a „Hagyomány és evolúció” szakácsverseny, első ízben vett részt magyar induló a Bocuse d’Or-on (hogy nem pont úgy alakult a részvétel, ahogy abban a két szakmai szervezet, az MNGSZ és az MGE megegyezett, az más kérdés, részletek a verseny magyar nyelvű Wikipédia-oldalán olvashatók), és ebben az évben jelent meg az első valóban szakmai magyar étteremkalauz az Alexandra könyvkiadó gondozásában, Molnár B. Tamásnak, a magyar gasztroforradalom központi alakjának főszerkesztésében, melyet a kiadó a „nevére vett”.
A kiadványban az Algyői halászcsárda országos szintű dobogós helyezést ért el a halászlé kategóriában.