„A gasztronómia a hallal kezdődik. Magas szintű gasztronómia csak ott alakulhatott ki, ahol a halételeket megfelelően készítik. A halgasztronómia nélkül nincs gasztronómia!
A világ legismertebb gasztronómiáiban a hal egyértelműen vezető szerepet játszik, úgy a japánoknál, kínaiaknál, a thaiföldieknél, mint a franciáknál, olaszoknál és spanyoloknál. Kétszáz-háromszáz év előtti magyar szakácskönyveket lapozgatva, amelyekben több, mint kétszáz halétel között lehet válogatni, azt sugallja, hogy a régi időkben a magyar halgasztronómia magas szinten állt, következésképpen a magyar gasztronómia szintje is magas volt.” – írja Cey-bert Róbert Gyula jeles kulináris szakember a „Magyar halgasztronómia” című kötetének előszavában, majd jelzi, hogy sajnálatos módon napjainkban csak 8-10 halétellel találkozhatunk a magyarországi éttermekben. Ami igaz Belső-Magyarországra, az igaz némi megszorítással a Kárpát-medencére és azon belül Erdélyre is.
Hogy is állunk a történelmi Erdélyben, a Partiumban és Bánságban a halgasztronómiával és azon belül a haléttermekkel?
Kevés hal fogy errefelé is, ezt a statisztikák visszaigazolják. A legnépszerűbb, otthon is készített ételek tapasztalataim szerint a halászlé, a bő olajban vagy serpenyőben sült hal (beleértve a haltepertőt) különféle mártásokkal, meg a haltatár.
Az utóbbi években egyre többen próbálkoznak otthoni sushikészítéssel. Ritkán kerül az asztalra halból készült paprikás vagy pörkölt, a rácponty feledésbe merült, a megannyi lehetséges halleves-variáns nem dobogtatja meg a háziasszonyok s a hobbiszakácsok szívét.
Ha az éttermi kínálatot nézzük, akkor azt láthatjuk, hogy anyaországi mintára működik néhány halászcsárda, mint a szovátai, vagy a hegyközszáldobágyi, találunk hangulatos pisztrángozókat főként Székelyföldön, ilyen az ivói Öreg Szivacs, vagy a lövétei halastó étterme, s végül, de nem utolsósorban, főként az egyetemi központokat integráló százezres lélekszámú nagyvárosokban működnek klasszikus haléttermek, jellemzően helyi és nemzetközi kínálattal.
