Ahol a Michelin csillagok a hagyományos erdélyi konyhával találkoznak – átütő sikert hozott az idei „Taste of Transylvania” gasztro-fesztivál

Idén harmadszor rendezték meg a tágan értelmezett Erdély legnagyobb és legszínvonalasabb gasztronómiai fesztiválját, a „Taste of Transylvania”-t.

Idén harmadszor rendezték meg a tágan értelmezett Erdély legnagyobb és legszínvonalasabb gasztronómiai fesztiválját, a „Taste of Transylvania”-t, mely Kárpát medencei szinten is a legjelentősebbek közé tartozik immár, bármikor együtt említhető a Budapest Gourmet-val, vagy a Stílusos Vidéki Éttermiség rendezvényeivel. Nem mellesleg a kiállítók között is jelentős az átfedés, hiszen Erdély és az anyaország legrangosabb gasztronómiai műhelyei közül verbuválták a szóban forgó fesztivál „fellépőit”. A helyszín nem változott, ismét a festői gyímesi táj ölelésében fekvő borospataki Skanzenben rendezkedhettek be három napra a meghívottak.

E mozzanatot, a környezet természeti szépségét emelték ki azok a látogatók és kiállítók, akikkel alkalmam volt gondolatokat cserélni, s hogy az olvasó is érzékelhessen valamit a táj varázsából,

hadd adjam át a szót a legavatottabbnak, Orbán Balázsnak, aki „A Székelyföld leírása” című örökbecsű művében imígyen ír e csodálatos vidékről: „A Tatrosnak honunkból kisiető völgye igen nagy eséssel bir, s bár a Fügéstető aljában még fennebb fekszik Csík terénél, egy órával alább már török buza (kukoricza) földek tünnek fel, sőt mi több, az oldalokon levő fenyvesekkel élénk ellentétben érett cseresznye piroslik a szétszórt lakházakat környező kertekben, mert ezen hegyszoros a világért sem néptelen és puszta, a Tatros és mellékvölgyeiben néhol csoportositva, néhol szétszóva csinos, tiszta havasi lakok tünnek elő, az irtványok között müvelés alatt álló szántóföldek vannak, a bérczélekről nagy nyájaknak kolompzenéje hangzik le, mig lenn a völgyekben szorgalmas munkás nép nyüzsög, kiket oláhos öltözetükről oláhoknak tarthat az utas, de ha az oláhoknál sehol fel nem található csinosságot öltözetben és lakban látja, ha az életeken (udvar) lévő csint és rendet vizsgálja, ha az itteni lakosokkal szóba ereszkedve a legtisztább és folyékonyabb magyar szót hallja: akkor meg fog győződni, hogy az öltözet csalt, hogy e havas regényes völgyületeiben nem e hont elperelni akaró oláhság, hanem e hont szerető, e honhoz ragaszkodó, e hon határait, ha szükség, vérökkel oltalmazó csángó magyarság lakik.

Az itt lakó csángók száma megközeliti a 4000-et. Ezek két egyházközséget alkotó 3 faluban laknak. Felső-, Közép- és Alsó-Gyímesben vagy a mint a nép hívja (s ez a valódi elnevezés) Gíjmes Felső Lok, Gíjmes Közép Lok és Gijmesbükk. (…) Egy elszigetelt kis világ van itt, egy romlatlan és sok eredetiséggel biró nép.”

Az itt élők romlatlansága és életvitelük természetközelisége ma is jól érzékelhető, s minden bizonnyal ez is nagy szerepet játszott abban, hogy épp itt s nem valamelyik székely szék központjában, vagy annak vonzáskörzetében mondjuk Gyergyószentmiklóson, a Négyes Motelnél, az egykori EMI táborok helyszínén, Szejke-fürdőn vagy Farkaslakán rendezte meg Trucza Adorján, a Páva étterem tulajdonosának csapata e fesztivált immár harmadszor s tervezik ide a negyedik felvonást is.
 

Jelentős arculatmeghatározó nóvum a korábbiakhoz képest az esti koncertműsor, vélhető, hogy a nagyobb reklámozottság, s az egyre szélesebb körű ismertség mellett ennek is köszönhető a rendezvény korábbiaknál lényegesen nagyobb látogatottsága, miközben az időjárás nem volt annyira kedvező, mint a korábbi években. 

Mint megtudhattuk kiállítóknak szóló zárópezsgőzésen, közel 10.000 ember látogatott ki idén a gúnyhatártól bő ötszáz kilométerre fekvő Gyímesközéplokra megismerkedni azzal a fesztivállal, ahol, mint a rendezvény mottó is megfogalmazta, „a Michelin csillagok találkoznak a hagyományos erdélyi konyhával”. Mert nem volt hiány egyikben sem, akár a közel harminc kiállító listáját, akár a gasztro-színpadi produkciókat nézzük, ahol a székely tradíció talán legismertebb sztárja, a kristálytiszta ízeivel és konyha-felfogásával Bíró Lajost, a magyar vendéglátás fenegyerekét szabályosan könnyekre fakasztó Gáll Tímea éppúgy helyet kapott, mint az alighanem legismertebb gasztro-celeb, a Michelin csillagos Rumour konyháját vezető tévésztár, Rácz Jenő.

 

A gasztronómiai felhozatal ismét szédítő volt, a már az első alkalommal is részt vevő régi motorosok, mint az Ikon, a Bodrog BBQ, „Szabi, a pék”, a Gastrolab meg persze a Páva mellett idén is találkozhattunk olyan kulináris műhelyekkel, melyek első ízben vettek részt a pazar felsereglésen, mint a sepsiszentgyörgyi Dara, a balatonfüredi Sparhelt, vagy a kolozsvári Bulgakov.

A csűrbeli gasztro-színpad hasonló elven működött. Sajnos csak a fesztivál közepe táján sikerült megérkeznem rajtam kívülálló okokból kifolyólag, így ismerősök beszámolóiból tudom, hogy idén is fergeteges sikert aratott az imént említett Szabadfi Szabolcs, aki népmozgalommá tette a kovászos kenyérsütést s akinek minden mondatán és minden mozdulatán átizzik a szakmájának rajongó szeretete. A közönség idén először láthatta a Gyímesekben a fél világot bejárt Molnár Márkot, a Michelin-ajánlással bíró Costes Downtown séfjét, Bíró Dánielt, a Zazie konyhafőnökét, aki immár törzsvendégnek számító édesapjával, Bíró Lajossal közösen lépett fel, vagy az Onyxnak a második csillagot megszerző Mészáros Ádámot, akit a nemrégiben igazoltak le a Sparhelt bisztró működtetői.

A Petry étterem csapata

A Pro Economica Rendezvénycsűr képviselte idén is a „nagyszínpadot”, ahol a legnagyobb érdeklődésre számító programok kerültek megrendezésre, itt biztosítottak helyszínt a csillagos séfeknek, de nem maradt el tőle színvonalban a marosvásárhelyi Petry étterem jegyezte alsó és felső színpad, ahol olyan kiváló séfek bemutatóit kísérhette figyelemmel a közönség, mint Vasüzletes Huszár Sándor (rovatbeli beszámoló a szóban forgó étteremről itt, a Petry Bisztró konyhafőnöke, Csapó Sándor (élménybeszámoló a Petryről) vagy a Gastrolabos András László (a Gastrolab-ról bővebben), de fel lehetne sorolni mindkét színpad több, mint két tucat előadóját. Az alsószínpadra költözött a 10-12 fős örömfőzés, melyben Jánossy Alíz, Éva mama és Gáll Tímea éppúgy részt vett, mint a Salt-os Makai Edina, az Ikon konyháját vezető Thür Ádám, vagy Rácz Jenő, hogy csak néhány nevet említsek. A fesztivál ideje alatt négy ilyen örömfőzésre került sor.

A „kockaasztal melletti beszélgetések” olyan témákat érintettek, mint például a „transzszilvanizmus a gasztronómiában”, aminek meghívottja Kelemen Hunor RMDSZ-elnök mellett, Sabin Gherman volt, aki több, mint egy negyed évszázada vált egycsapásra ismertté az „Elegem van Romániából, Erdélyemet akarom” című politikai röpiratával. Hogy miként játszották be a téma által biztosított széles mozgásteret, arról sajnos nem tudok beszámolni, e program az első napnak volt a része. 

Minden esetre annyi biztos, hogy a kulináris szféra szépen lemodellezi a transzszilvanizmus társadalmi valóságát.

Mert kétsége kívüli, hogy volt az erdélyi nemzeti közösségek viszonylatában egymásra hatás, mind a kultúra, mind a történelem, mind a gasztronómia területén, de a domináns mégis inkább a párhuzamos társadalmak egymás mellett élése, mint az interakció. Van székely konyha, van erdélyi magyar, van sváb, szász, zsidó, örmény és román konyha Erdélyben, de ezek önálló entitátások saját fejlődési logikával, saját stílussal, saját hagyományokkal.

 

Egy másik érdekes felvetés a tucatnyi témából „Az esztenák, mint gasztro-pont?” címet viselte, amit maga Trucza Adorján főszervező, ötletgazda, fesztiválalapító moderált a résztvevők pedig István Róbert és Becze István helyi pásztorok voltak. A fesztivál stabil attrakciója a közeli Apa-havas, egy vérrel szentelt történelmi helyszín, ahol valaha a Thermopülai szorosban harcoló spártaiak elszántságával védték a hazát az ezerszeres szovjet túlerővel szemben a vitéz Sebő Ödön főhadnagy vezette magyar honvédek (részleteket például itt találhatunk). Az itt berendezett bárhoz katonai teherautók szállították fel idén is azokat, akik e magaslatról széttekintve akartak közelebbi ismeretséget kötni a gyímesi tájjal.

Tavaly egy közeli esztenába is betérhettünk az Apa-havasi látogatás alkalmával, talán ez adta az ötletet e beszélgetéshez. Minden esetre természetközelibb, hitelesebb helyszínt a kulinaritás terén aligha találhatunk, mint egy esztenát, ahol a mind organoleptikai, mind esztétikai, mind atmoszféra-megélés szempontjából a lehető legintenzívebb „Erdély-élményt” kaphatjuk. Úgyhogy igen, az esztenák lehetnek fontos „gasztro-pontok”, ahol a gasztro-turista nemcsak pazar sajtokat ízlelhet meg, de bele is kóstolhat az itt élő és dolgozó pásztorok mindennapi életébe.

A kóstolt ételekről s a színpadi show-król a következő részben szólok majd.

Borítókép és fotók: Borbély Zsolt Attila