A kilencvenes évek minap megidézett bor-reneszánszának szerves része volt a szaksajtó felfutása, a borturizmus fellendülése, a máig prosperáló kis- és középbirtokok térfoglalása mellett a szabad téri boros nagyrendezvények, a borfesztiválok megjelenése. A két legnagyobb, a Vörösmarty térről induló, de több, mint két évtizede a Várban megrendezett megarendezvény, valamint a szegedi máig népszerű, országos szinten jegyzett esemény.
A kétezres évek első évtizedében a zárt térben megrendezett sétálókóstolók szaporodtak meg, azok örömére, akik igyekeznek rajta tartani az ujjukat a magyar borélet pulzusán. A Tokaj Reneszánsz Egyesület évjárat-bemutatójától a Magyar Tudományos Akadémián megrendezett egri felsereglésen át a Borbarát magazin jegyezte 7x7-es kóstolókig igen komoly volt a választék. Sajnos ezek jó része elhalt, szárba szökkent viszont a következő évtizedben egy sor olyan sétálókóstoló, mely hosszú életűnek ígérkezik s már most jelentős múltra tekint vissza.
Elindult a Vince Wine Show, a Furmint Február, a Borjour, majd megalakult a Winelovers közösség, mely nemcsak sétálókóstolók szervezésével foglalkozik, de megjelenteti a „100 legjobb magyar bor” kiadványt, oktatási központot és szaküzletet működtet, vagyis nagymértékben dinamizálja a magyar boréletet.
A kilencvenes éveket a bordeaux-i stílus dominanciája jellemezte, ez képezte az etalont, amihez igazodni igyekeztek a borászok, még az egriek közül is sokan, az „Év bortermelőinek” többsége azok közül került ki, akik ezt az irányt képviselik.
Ebben az időben, ha el akartunk igazodni a borok dzsungelében iránytűnk lehetett a Rohály Gábor és Mészáros Gabriella által jegyzett Borkalauz, amin nemzedékek nőttek fel, valamint az Alkonyi László alapította Borbarát magazin, nem becsülve le a többi boros kiadványt és szakkönyvet. Családi és baráti körben haszonnal forgattuk például a Jim Ainsworth és Simon Woods által jegyzett Fehérborkalauzt illetve Vörösborkalauzt. Ezek valamelyikében olvastuk, hogy a borszerető közönség kétharmada a vörösborokra esküszik és azok kétharmada a Cabernet Sauvignont kedveli legjobban. A mi köreinkben is nagyjából ez volt az arány. De talán még inkább a korpulens, sűrű szövésű, tanninos, mélyszínű vörösborok voltak népszerűek mifelénk, tehát elsősorban a Bordeaux-i fajtákat, a Cabernet Sauvignont, a Cabernet Franc és a Merlot részesítettük előnyben s persze ezek különböző házasításait. Balla Géza nemcsak harsány kacajt fakasztott, de elégedettséget is indukált társaságukban, midőn a kétezres évek elején a fehérek megkóstolása után annyit mondott szokása szerint, hogy „most jöhetnek a borok”. Azóta néhányan nyitottunk a fehérborok felé, de a vörösboros-dominancia megmaradt.
Időközben viszont eltelt egy negyed évszázad és nagyot változott a közízlés. Csökken az alkoholfogyasztás, azon belül a borfogyasztás, hódítanak a buborékok, teret nyernek az alacsonyabb alkoholú, könnyedebb, illatosabb borok, tarol az Irsai Olivér és a Cserszegi Fűszeres, még a vörösboros borvidékeinken is egyre-másra telepítik ezeket a fajtákat.
A magyar borászat csúcsszegmensében ezzel kapcsolatban két eltérő hozzáállás fedezhető fel. Élvonalbeli borásztól is hallottam elvi éllel megfogalmazva azt a gondolatot, miszerint a fogyasztó az úr, akinek a kedvében kell járni, a piac diktál. A másik paradigma lényege, hogy el kell készíteni a lehető legjobb bort, azt, ami a legnagyobb hűséggel adja át a termőhely üzenetét, kihasználja annak adottságait. A bor pedig majd megleli a maga közönségét. Az utóbbi intranzigens magatartást a legszebben Szabó Dezső fogalmazta meg, amikor papírra vetette azon gondolatát, miszerint „kiadó és közönség nemlétező tényezők a szellemi alkotás szuverenitása előtt.” Mindaddig persze, tegyük hozzá, amíg a szellemi alkotó egzisztenciája nincs veszélyben. Visszatérve a borízlés változására, örömteli azt tapasztalni, hogy a magyar vörösbor-Ászok kitartanak a maguk stílusa mellett és többségük nem küzd értékesítési problémákkal.
Ez volt számomra a végkövetkeztetés a Corinthia Grand Hotelben megrendezett „Bordói november” elnevezésű sétálókóstoló után, melyen félszáz magyar borászat több, mint 150 borát kóstolhattuk.
Végigtekintve az impozáns névsoron nem meglepő, hogy a magyar Bordeaux-ként emlegetett Dél-Pannon borvidékek, Villány és Szekszárd adta a kiállítók többségét, előbbi 14, utóbbi 12 pincészettel képviseltette megát, de Eger sem szégyenkezhet 8 kiállítóval. Jöttek ugyanakkor kiváló pincészetek a Balatoni borrégióból, Sopronból és a Mátrából is. Kellemes meglepetést jelentett a Premirum standja, annál is inkább, hogy a rumok trendje egyre erősebbnek tűnik, mintha olyan szerepet töltene be az import tömények között, mint a whisky a korábbi évtizedekben. Élmény volt végigkóstolni 6-8 kiemelkedő tétel, s meghallgatni a pult mögött álló szakemberek avatott magyarázatait.
Hasonló meglepetést jelentett a Triffla cég termékbemutató pultja, azért persze, mert nem olvasgattuk érkezés előtt a kiállítók névsorát. Voltunk már korábban Winelovers rendezvényen s nem kételkedtünk egy pillanatig sem abban, hogy ez is hasonlóan színvonalas lesz. A szarvasgomba könnyen okoz függőséget, szerencsére más addikciókkal ellentétben ez egészségünkre pozitív hatással van, negatív következménye legfeljebb a pénztárcánk karcsúsodása lehet.
Egy olyan boros rendezvényen, ahol nincs nagy esély arra, hogy mindent meg bírjunk kóstolni, nem árt valamiféle stratégiát követni. Mi ezúttal rábíztuk magunkat a véletlenre, abból kiindulva, hogy bármit is kóstolunk, gazdagodunk az élménnyel. Nem kerültük el a már ismert borászatokat, de odafigyeltünk azokra, amelyek boraival még nem találkoztunk.
Vámos Attilával mindig élmény gondolatokat cserélni, ha van olyan jelese a magyar boréletnek, akire ráillik az egykori Borbarát magazin interjúsorozatának jeligéje, a „fenegyerekek”, akkor a Marcus Aureliust és Villont egyaránt fejből idéző szomolyai bortermelő az. Nem törődik sablonokkal, trendekkel, elkészíti a maga borait a maga elképzelése és ízlése szerint, s azok mindig megtalálják az útjukat a magas gasztronómiába, a különlegességekre összpontosító borszaküzletekbe, de még a külföldi ínyencekhez is. Örülhet, aki kóstolhatja. Ha az itt kóstolt nyolc remek tétel közül egyet kell kiemelni, akkor a Winelovers-arannyal ékített Cabernet - Merlot válogatás lenne az.
Az idei szegedi borfesztivál legnagyobb felfedezése a Fivérek pince volt számomra, (rovatbeli beszámoló itt olvasható el), örömmel láttam őket viszont a Corinthiabeli rendezvényen, vissza is kóstoltunk néhány tételt, annál is inkább, hogy társam nem ismerte a pincészetet.
Már több, mint másfél évtized elmúlt azóta, hogy a Tóth és Tóth pincében jártunk. Itt a megszámlálhatatlan aranyéremmel dekorált „Corpus delicti” nevű bor győzött meg leginkább, ami a fantázianeve egy Cabernet Franc Superior tételnek. Sokat fejlődtek mióta legutóbb kóstoltam boraikat, bár már akkor is meggyőző nedűkkel találkoztam náluk.
Az est felfedezései közé sorolom Káldi pincét és az Egersoult. Öröm volt megkóstolni boraikat és szót váltani a pincészet képviselőivel. Nem csoda, hogy az utóbbi birtok nedűi ismeretlenek voltak számunkra, 2022-ben jelentek meg először boraikkal a piacon. A Streit-Zagonyi pincének néhány tételével találkoztam már, számon tartottam őket, de most volt első ízben alkalmam egy csinos szortimentet kóstolni tőlük. Mindhárom pincészetre oda fogok figyelni a továbbiakban. Két nagyágyút hagytunk a végére, a Jammertal és a Vylyan pincét.
Annyi biztos, hogy a „Bordói november” egyike azon magas szinten, reprezentatív helyszínen megszervezett, pazar borokat felvonultató sétálókóstolóknak, melyeket érdemes időben felvésni a határidőnaplóba és ahhoz igazítani a további programokat.
Borítókép: A „Bordói november” egyike azon magas szinten, reprezentatív helyszínen megszervezett, pazar borokat felvonultató sétálókóstolóknak (Fotó: A szerző felvétele)
