Időközben viszont eltelt egy negyed évszázad és nagyot változott a közízlés. Csökken az alkoholfogyasztás, azon belül a borfogyasztás, hódítanak a buborékok, teret nyernek az alacsonyabb alkoholú, könnyedebb, illatosabb borok, tarol az Irsai Olivér és a Cserszegi Fűszeres, még a vörösboros borvidékeinken is egyre-másra telepítik ezeket a fajtákat.
A magyar borászat csúcsszegmensében ezzel kapcsolatban két eltérő hozzáállás fedezhető fel. Élvonalbeli borásztól is hallottam elvi éllel megfogalmazva azt a gondolatot, miszerint a fogyasztó az úr, akinek a kedvében kell járni, a piac diktál. A másik paradigma lényege, hogy el kell készíteni a lehető legjobb bort, azt, ami a legnagyobb hűséggel adja át a termőhely üzenetét, kihasználja annak adottságait. A bor pedig majd megleli a maga közönségét. Az utóbbi intranzigens magatartást a legszebben Szabó Dezső fogalmazta meg, amikor papírra vetette azon gondolatát, miszerint „kiadó és közönség nemlétező tényezők a szellemi alkotás szuverenitása előtt.” Mindaddig persze, tegyük hozzá, amíg a szellemi alkotó egzisztenciája nincs veszélyben. Visszatérve a borízlés változására, örömteli azt tapasztalni, hogy a magyar vörösbor-Ászok kitartanak a maguk stílusa mellett és többségük nem küzd értékesítési problémákkal.
Ez volt számomra a végkövetkeztetés a Corinthia Grand Hotelben megrendezett „Bordói november” elnevezésű sétálókóstoló után, melyen félszáz magyar borászat több, mint 150 borát kóstolhattuk.
























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!