A sokat emlegetett 1516-os Bajor Sörtisztasági Törvény szerint a sör alapanyagai a víz, az (árpa)maláta és a komló. Egy fontos összetevőt azonban akkoriban még nem tudtak megnevezni, bár már az ősidők óta felhasználták a sörkészítésnél. A sör negyedik fontos alapanyaga az élesztőgomba, mely sokmilliomod magával tevékenyen segíti a serfőzők munkáját, hogy a cukros malátaléből valóban sör legyen.
Nem csak a sörben
A sörélesztőt a bio- és egészségboltok is ajánlják, mert rendkívül jó élettani hatásai vannak. Rengeteg vitamint, ásványi anyagot, fehérjét és nyomelemet tartalmaz. Hasznos a szépségápolásban (haj, köröm), vérképzésben, segít az immunerősítésben, javítja az emésztést és még a vegán konyhában is használható helyettesítő alapanyagként. Számunkra azonban igazán izgalmas a sörben lesz.
Alsó, felső, spontán
A sörfőzésben megkülönböztetjük a felsőerjesztésű vagy ale-élesztőt (Saccharomyces cerevisiae), mely magasabb hőmérsékleten érzi jobban magát, a sörlé tetején dús, paplanos habkoronát képez, és erjedés közben több gyümölcsös (észter) és fűszeres (fenol) aromát termel. Származását tekintve a tudomány mai állása szerint ez az élesztő valahonnan Dél-Amerikából, Patagóniából került át Európába, vagy egy növény rostján, vagy egy moly gyomrában, hogy elindítsa a sörrel a világhódító útját.

Az alsóerjesztésű vagy lágerélesztő (Saccharomyces pastorianus ) már egy hibrid változata az előzőnek, jóval „fiatalabb” is. Alacsonyabb hőmérsékleten, tisztább erjedést produkál, semlegesebb ízekkel.
A harmadik nagy csoportot, a spontán erjedésű (lambic, wild ale) söröket a különböző vad élesztőtörzsek „készítik” el, melyek biológiai környezete és összetétele specifikus és meghatározó. Az ilyen söröknél az érés folyamata hasonló, mint egy hagyományos borospincében, csak itt a sörmesterek vigyázó szeme kíséri a sokszor több éves folyamatot.
Mióta ismerjük az élesztőt?
A mikrobiológia igencsak új tudományág. A sör tizenháromezer éven is túlmutató története során alig 170 évvel korábban is csak sejteni vélték, hogy mi megy pontosan végbe az erjedés közben. A német területeken az erjesztés végén megőrizték az ún. Zeug-ot, evvel oltották be a következő főzetet. Ez a módszer ismert volt szerte Európában, bár területenként eltért, de lényegileg az előző sör élesztőjét örökítették át a következő sörbe, némileg hasonló logika szerint, mint ahogy a kovászt használjuk a kenyérsütéshez.