Hajlamos vagyok azt gondolni, hogy a Somlót és a somlói bort mindenki ismeri. Pedig sajnos ez nem így van. A sajnos elsősorban azért, mert számomra a Dunántúl nagyjából közepén elhelyezkedő kissé lomha fekvésű kopott vulkán a Kárpát-medence identitásának elválaszthatatlan darabja. Így érthető talán, hogy boldog lennék, ha mindenki örömmel járna arra és kóstolgatná a hegy jellegzetes és egyedi borait.
A somlói borvidékről szóló első tudósítások a XI. század végéről, a XII. század elejéről valók. A vár első ismert okirati említésének dátuma 1093, a szőlőtermesztésről már 1135-ben írnak.
Ezzel párhuzamban a dobai oldalon levő Szent Márton kápolna neve egy 1309-es okiratban már szerepel. A vásárhelyiek ájtatosságának színhelye, a Szent Margit kápolna az apácakolostorral egyidős. A jenei (Somlójenő) oldalon levő Szent Ilona kápolna első említése 1399-ből való. A vár első térképi ábrázolása 1528-re nyúlik vissza. Hézagos krónikánk fontos állomása a török hódoltság. Ezidőben (1570 táján) 121 szőlősgazda fizetett hegyvámot.
A hegy lakóinak a török uralomnál nem sokkal kevesebb rablást és sanyargatást jelentett a napóleoni hadak átvonulása sem. Veszélybe igazán a filoxéravész alatt került a hegy. A kezdeti szénkénegezés nem bizonyult tartós megoldásnak. Az amerikai alanyba oltott nemes vesszők viszont jelentős fajtaszerkezet változást idéztek elő. A hegy javarészben egyházi és világi uradalmi birtok volt. A szabad emberek (kisnemesek, polgárok) hiánya évszázadokon keresztül lassította a fejlődést. 1933-ban jól működő pinceszövetkezet alakult a borvidéken. Az államosítás ezt is elsöpörte. Tény, hogy a nagyüzemek térhódítása Somlón kisebb volt, mint másutt. A Badacsonyi Állami Gazdaságnak itt csak 37 ha földje volt. 1987-ben a zártkerti ingatlanok 79 százalékban személyi tulajdonban voltak.
Somló első hegytörvénye (eredetijét a Pápai Múzeumban őrizik) 1629. február 27-én kelt. A hegyi életet főleg a kihágásokra kiszabható bírságok leírásával szabályozta. Hegyrendeletet ismerünk 1743-ból, valamint az 1803. és 1864. évekből. Ezekben már a birtok adás-vétel és más közösségi normák leírása is szerepel. Innen tudjuk, hogyan alakult ki a szőlőhegyi tisztségviselők hierarchiája. A szőlőpásztorok után a hegymesterek, végül a hegybírók következtek. A főleg reprezentálással foglalkozó hegyelnök már nemesi származású ember kellett, hogy legyen. 1736-ban Bél Mátyás, 1836-ban Fényes Elek közölt leírást somlóvidéki megfigyeléseiről. Számunkra talán a leghasznosabb Cseresnyés Sándornak Veszprém megye tiszti főorvosának 1848-ban kinyomatott könyve: „A Nagy Somló hegyről…”.
Nem véletlenül volt egészen 1967-ig a tokaji mellett receptre felírható a bora.
Sok helyen olvasható, hogy a somlói bor kemény és savas. Ez a vélemény vélhetően kizárólag a háború utáni nagyüzemi idők boraira lehetett jellemző. Ha nincs érett és egészséges szőlő, túl sok jót nem várhatunk a borától sem. Ma már viszont tudjuk, hogy egészen más lehetett annak idején a filoxéra előtti somlói bor, más stílust kóstolhatott Máray Sándor vagy akár Hamvas Béla is – már ha egyáltalán ivott bort. Amit annak idején magam, mint somlói bort megismertem, nyomokban mutatta a mai kínálat értékeit. Persze mondhatjuk azt is, hogy nagyon jókor voltam nagyon jó helyen. A ’90-es évek legelején ugyanis nem másba botlottunk bele a Somló rusztikus és elegánsnak semmiképpen nem nevezhető borai között, mint Györgykovács Imre Olaszrizlingjébe. Az első Somló élmények Tornai Endre boraihoz köthetők, aki emlékeim szerint 1986-ban már palackozott a saját neve alatt. Ezt sokáig kóstoltam és tartogattam is belőle néhány palackot – családi kötődés okán is. Az akkori hazai fehérbor kínálatból ezek a tételek igencsak kiemelkedtek, érezni lehetett bennük a somlói egyedi jegyeket. Hiába fedte el ezeket sok kispince borainál némiképp az oxidáció– és sokszor a nem tiszta hordók – mégis átütő volt az a karakter, amit még a gyenge technológia sem tudott elrejteni. Sok érdekes bort kóstoltunk akkoriban, Somogyi Lajostól, Inhauser Istvántól, királyfurmintot, olaszrizlingeket, hárslevelűket, traminikat és néhány életképes juhfarkot is. Györgykovács Imre akkor még nem palackozott, csak néhány évvel később sikerült meggyőzni őt, hogy borai megérdemlik a különleges bánásmódot.