Ígéretemnek megfelelően visszatérek Tokajba, hogy a múlt héten elkezdett beszámolót folytassam. Demeter Zoltán kóstolója után még volt egy remek esti platánfa alatti kóstolónk Barta Károllyal. Aki Mádon jár, ezt a kúriát nem tudja nem észrevenni. Hatalmas vastag falai és a hívogató belső udvara állítólag valóban a Rákócziak tulajdonában volt, sőt, itt élt az utolsó Rákóczi leszármazott is még a hatvanas években. A Barta család az ezredfordulón kellően szövevényes – fordulatokban gazdag – időszakot követően tudta új tulajdonát birtokba venni és fektetett bele rengeteg pénzt és energiát. A munka nem volt hiábavaló. Ma újra áll és él egy emblematikus darabja a borvidéknek nem csupán a Kúria, de a birtokhoz tartozó két ültetvény is.
A kúria felújításával egyidejűleg Mád két legizgalmasabb dűlőjét tették újra élhetővé, mára az egyik leglátványosabb darabkája a borvidéknek. Komoly munka, jó koncepció. A Király és a Kővágó a két kiválasztott. Ma már nem kérdés, hogy jó irányba haladnak-e.
Természetközeli megoldások jellemezték kezdetektől fogva a munkájukat, Újvári Vivien majd Tóth Ádám borász megjelenésével a borok karaktere is egyre határozottabbá vált. Tiszta és koncentrált alapanyag, visszafogott bár határozott hordóhasználat, időnként seprőn tartás és némi kerekséget adó maradékcukor. Kóstoltunk pezsgőt, száraz borokat fiatalt és érleltebbet, szamorodnit, aszút és egy kis vitaminforrásként remek eszenciát is.


A folytatásban Balassa István fogadta a csapatot, mintegy vasárnapi mesterkurzust kínálva remek borai mellé. Általában azokon a kóstolókon, ahol Balassa bor is van, valahogy rendre a legjobb lesz. Hogy ezt hogy csinálja? Erre nem kaptunk választ, de komoly kiképzést kaptunk terroir és szőlőfajta témában. István nem szereti a furmintot. Ezt nem is titkolja, viszont a chardonnay és a rizling az ő kezeiben képes kitörni a sokak szerint néha már-már fullasztó tokaji terroir-börtönből és új életet kezd a palackban. Nehéz kérdés, számomra legalábbis. Megveszekedett furmint-hárslevelű fanként általában ellentmondok a nem helyi fajtákra, de ami jó az jó. Ha van fajélesztő, ha nincs ezek a borok nem véletlenül veszik le a kóstolót a lábáról. Selymes tapintásuk mellett egyediségük és megmarad, Tokaj savai pedig ott állnak a pohárban, mint a cövek. Legyen száraz vagy édes, a borok egyértelműen tokajiak, profik és nagyon is szerethetők.