A rendőrség avatkozott be a szurkolók háborújába a Ferencváros-Újpest labdarúgó-mérkőzés előtt Budapest, 2001. október 10.
Kurtán-furcsán ért véget a csütörtökön kialakult lendület a világ tőzsdéin. Az előzetes várakozások ellenére tegnap csökkenő forgalom és ereszkedő árak váltották fel az előző napi felhőtlen optimizmust. Az európai tőzsdék már a nyitásban szerény lendülete
Október 1-jétől visszamenőleges hatállyal duplájára emelkedik a három műszakban dolgozó ápolónők, szülésznők, műtőssegédek, valamint a kivonuló mentők pótlékalapja. A szociális területen ellátottak gondozásában közvetlenül részt vevők pótlékalapja is 120
Az egykori pilisvörösvári marcipánkészítő műhely helyén ma négyszáz embernek munkát adó vállalkozás működik. Szamosék legújabb kori története egyben kis magyar kapitalizmustörténet is, amelynek alapja a családi összetartás és a közös érdek felismeré
Várhatóan még ebben az évben piacra kerül a tizenöt éves futamidejű államkötvény, amely kedvező hatással lehet az öt–tíz éves lejáratú kötvények likviditására is. Tavaly az ország adósságállománya a GDP arányában kifejezve 56 százalékra mérséklődött
Amerikai harci gépek tegnap hajnalban két hullámban mértek csapást az afganisztáni fővárostól, Kabultól északra és nyugatra fekvő célpontokra. Az országot uraló tálibok védelmi minisztériumának közleménye szerint a támadásban, amely a repülőtér közelében
A nagy ipartelepek gyárkéményei, az utakon szaladó autók kipufogócsövei az utóbbi évtizedekben annyi szennyező anyagot bocsátottak ki a levegőbe, ami néhány esetben a kényes egyensúly megbomlásához vezetett. Az Európai Unió ezért olyan környezetkímélő tec
Hogyan élhet valaki teljes életet, vállalhat vezetői és közéleti szerepet, ha siketen születik? Zajos, erőszakos, olykor brutális hétköznapjainkban ez szinte felfoghatatlan. Mint ahogyan az is, hogy a szeretet, a hit, akarat és szellem erejével át lehet l
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ez izgalmas mérföldkő a magyar tudományos élet számára.
Végül mégsem volt kérdés, hogy a világ egyik legjobb kapusa lesz győztes csapat tagja.
Bart De Wever belga szövetségi miniszterelnök pénteken élesen bírálta a komolyzenei Flandriai Fesztivál szervezőinek döntését, amelynek értelmében elmarad a Müncheni Filharmonikusok szeptember 18-ra tervezett genti fellépése az izraeli karmester, Lahav Shani személye miatt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.