Nyolcvan diák csalással próbált érettségihez jutni
Az ügy kapcsán a Paulay Alapítványi Középiskola az érintett. Itt már tavaly is botrányos volt az érettségi.
Az ügy kapcsán a Paulay Alapítványi Középiskola az érintett. Itt már tavaly is botrányos volt az érettségi.
Kistelek határában két éve áll torzóként a gyógyszálló, amelyre 822 millió forintos támogatást vettek fel.
A BRFK megszüntette a bocsánatkérő videót készítő férfival kapcsolatos nyomozást.

Óvó néni! Óvó néni! A Sorosgyurika már megint kinyújtotta rám a nyelvét, és csúfol is, meg nevetgél rajtam!

Varsóban elsősorban a hazai konyhára és alapanyagokra támaszkodva képzelik el a gasztronómiai megújulást.

A balesetben senki nem sérült meg, és a járművek nem jelentenek forgalmi akadályt.

Az egykori tüntetésszervezők referendumportált indítottak. Cél, hogy a neten keresztül is lehessen szavazni.

Közben újabb 219 turista érkezett haza.

Havonta átlagosan 155-160 ezer forintos bérleti díjakra kell számítaniuk a lakásokat kereső diákoknak.

Gajduschek György szerint azért rossz minőségűek a törvények, mert a politika valójában csak ügyeket akar intézni.

Szinte sehol nem lehet kapni a zöld hályog kezelésére használt szemcseppet. Megfelelő helyettesítő termék sincsen.

Az ESPN szerint a játékosnak arra is esélye van, hogy megdöntse a liga idényrekordját, amely 27 gól.

A járművezetők 30 százaléka a felmondáson gondolkodik.

Védjegybitorlási pert indított a Class FM, a Fővárosi Törvényszék ideiglenesen eltiltotta Balázst a név használatától.

Pepe tíz év után hagyja el a spanyol fővárost.

Egykor az Ipari Minisztérium állt a Margit körúton, jövőre már park lesz helyette.

Több ország jelezte, megszakítja diplomáciai kapcsolatait Katarral, és kereskedelmi blokád alá veszi.

A miniszterelnök és csapata matematikai alapon politizál.

Az országot súlyos gazdasági válság és példátlan infláció sújtja az olajárak zuhanása miatt.

A Bors információi szerint Kasza Tibor lesz az új műsorvezető.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A

Lehullott a lepel a Tisza Párt valódi hátországáról.

Az ügy Magyar Péter vasárnapi, Újpesten tett kijelentései után robbant ki.

Az eljárásban szerepet játszó bíró korábbi, kormányellenes aktivizmusa és a Tisza Párthoz fűződő lehetséges kapcsolatai is komoly kérdéseket vetnek fel.

Itt vannak a részletek.

A legnagyobb veszélyt a belső fenyegetés jelenti.

Az NBC ismét támadásba lendült.

Hiába Mohamed Szalah és Egyiptom válogatottja klasszisokkal, csak pár százan vettek jegyet.

The prime minister said Hungary intends to win the 21st century.

Ünnepi üzenet a kormánytól: béke, biztonság és új támogatások.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.