Kárpátaljára tartó provokátorokat fogtak el az ukrán biztonságiak
Az ismeretleneknél, akik négy járművel tartottak a megyébe, baseballütőket, boxereket, késeket és símaszkokat találtak.
Az ismeretleneknél, akik négy járművel tartottak a megyébe, baseballütőket, boxereket, késeket és símaszkokat találtak.
Az esetről a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője számolt be az MTI-nek.
A vonulókat biztosító őrök bántalmazták munkatársunkat, miközben Bayer Zsoltot és Széles Gábort kérdezte. Bayer közben csak nevetett.

Rendőröknek kellett lefogni; egy berlini kórházba utalták.
Egy helyet rontva az 50.-ek vagyunk a nemzetközi labdarúgómezőnyben.
Közel három és fél tonna nemesfém potyogott ki egy An–12 rakteréből, a szállítmány rossz rögzítése miatt.
Döbbenetes beszédet mondott Debrecenben Pósán László, aki nekiment kokárdát nem viselő magyaroknak is.
Az orosz külügyminisztérium szóvivője eközben azt mondta, készek együttműködni a merénylet földerítésében.
Az utóbbi időszak eseményei azt mutatják, hogy országos lejáratókampány folyik.
A magyarok semmit sem ártanak Romániának azzal, hogy ünneplik a hőseiket – szögezte le.
Mintegy százan nem akartak hazamenni, a rendőrök körbevették és egyenként igazoltatták őket. A tudósító újságírókat is.
Egy busz és egy kerékpáros eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött.
Ők fedezik föl a magyar állami támogatásból élő csíkszeredai akadémia fiataljait, akik viszont ide vágynak.
Az NVB szerdán függesztette fel a mentelmi jogát.
A hódmezővásárhelyi polgármester közölte: borzasztó nagyot csalódott a miniszterelnökben.
Nekik köszönhető, hogy hét nemzetközi személyiség közül Putyin a második legkedveltebb a Medián felmérése szerint.
Katonai tiszteletadás mellett felvonták a nemzeti lobogót a március 15-ei nemzeti ünnepen, az Országház előtt.
Más is kimozdulhat a komfortzónájából – mondta az LMP miniszterelnök-jelöltje.
Hatan életüket vesztették, és tizennégyen megsebesültek.
Rabok legyünk vagy szabadok? Esetleg kompromisszumos megoldást: ebből is egy kicsit, abból is egy kicsit?
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
Yamal hétvégén biztos nem játszhat a Barcelona különleges bajnoki mérkőzésén.
A Fidesz frakcióvezetője Tarr Zoltán elszólására utalt.
A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára közösségi oldalán tett közzé bejegyzést.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.