Lezuhant egy MiG–21-es Romániában
A pilóta állítólag súlyos gerincsérülést szenvedett.
A pilóta állítólag súlyos gerincsérülést szenvedett.
Először készült egészségügyi teljesítményértékelés hazánkban.
A balesetben több ember megsérült.
A pilóta állítólag súlyos gerincsérülést szenvedett.

Először készült egészségügyi teljesítményértékelés hazánkban.

A balesetben több ember megsérült.

A főváros ügyészsége szerint jogellenes a döntés.

A rendőrség közölte, hogy idegenkezűség gyanúja nem merült fel.

Két esetben kellett segíteniük a vízben tartózkodóknak vasárnap.

„Ha érdekel a domain, egyezzünk meg” – írta Facebook-oldalán a hackercsoport.

A német ARD csatorna úgy tudja, a bizonyítékokat már régen átadták a Sao Pauló-i ügyészségnek.

Ameddig ő a miniszterelnök, addig a határkerítés állni fog – szögezte le a parlamentben a miniszterelnök.

A bejelentést követően a rendőrök a helyszínen elfogták V. Viktort, majd őrizetbe vették.

Izland a 90. percben szerzett góllal legyőzte az éllovas horvátokat.

Mali Zoltán Drávapiski polgármestere az általa üzemeltetett boltok közös teraszán ült, amikor megtámadták.

Ebből egymilliárd tévéreklámokra, kétmilliárd pedig újsághirdetésekre ment el.

Körülbelül egy másodperc alatt haladt el az ISS a Nap előtt.

Legalább tizenegy ember vesztette életét.

Minden korábbit felülmúlt a látogatószám a tavalyi könnyűzenei rendezvényeken.

Egyelőre nem tudni, mi ütött hatalmas lyukat a Sanghajba tartó utasszállító motorházán.

Most az Atlanta ellen talált be az amerikai liga gólzsákja.

Nem ment el a köztévébe, közleményben indokolt. Lehet, hogy már a lemondásra készül.

Kevesebb mint három hónap alatt elviszik akár hatszázezer forintért is a kiadó lakásokat.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormányzati beruházások érdemben javították a főváros közlekedési infrastruktúráját.

Érkeznek a gyerekek és az unokák a kormányfőhöz.

Életveszélyesen megsebesítette volt élettársát.

A frakcióvezető nagy mennyiségben főz, mert a családot és a baráti kört is ő látja el.

Az egyik legszebb keresztény karácsonyi hagyomány a célkeresztben.

Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, akkor más lenne a világ – fogalmazott karácsonyi üzenetében a szentatya.

A karácsony az újjászületés üzenetét hordozza a gázaiaknak.

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

A kutatóűrhajóssal beszélgettünk.

A skót szélső a Nottingham Forest 1979-es és 1980-as BEK-győzelmében is főszerepet vállalt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.