Vitorlázó repülőgép zuhant le Nyíregyházán
A pilóta a helyszínen életét vesztette.
A pilóta a helyszínen életét vesztette.
Puzsér Róbert mindig ad a saját véleményére.
Vágó Gábor volt LMP-s parlamenti képviselő és a Korrupcióellenes Szövetség (Kellesz) hirdetett demonstrációt, keresztül-kasul bejárták a falut.
A pilóta a helyszínen életét vesztette.

Puzsér Róbert mindig ad a saját véleményére.

Vágó Gábor volt LMP-s parlamenti képviselő és a Korrupcióellenes Szövetség (Kellesz) hirdetett demonstrációt, keresztül-kasul bejárták a falut.

Idén már háromszor annyi kanyarós esetet regisztráltak, mint 2016-ban összesen.

Egy nagy európai vita közepén állunk – jelentette ki a miniszterelnök.

Az önkormányzatok bizonyítékként továbbítják a felvételeket, s azok alapján a hatóság folytatja le az eljárást.

Az MSZP tanult saját és mások hibáiból – mondta Molnár Gyula.

Ez nem élethosszig tartó munkát jelentene, vagyis nem kényszerhelyzet – jelentette ki.

A 3 millió forint törzstőkéjű vállalkozás fő tevékenysége az éttermi és mozgó vendéglátás.

Az etikai bizottság határozata nem jogerős.

„Legképességesebb álmaiban is csak mászkált két part között: Kelettől Nyugatig, de szívesebben vissza.”

Hat jelentéshez kér hozzáférést a párt.

„Eljött az idő, hogy búcsút intsek a hokinak!” – írta Facebook-oldalán.

Darázs Tamást keresték meg, hogy térképezze fel a tehetséges futballistákat.

Attól félnek, hogy veszélybe került titkos forrásaik élete.

Érdeklődők egész nagy tömege nézte végig, ahogy egy óriási repülő gyomrából előkerülnek a forgószárnyasok.

Tizenhárom bevetésről számolt be az olasz parti őrség.

Az Indexhez került dokumentumok alapján 40 millió forintnak teljesen nyoma veszett.

Két embert gyanúsítottként hallgatott ki a rendőrség.

Az érvényes szavazatok 57 százalékát szerezte meg a hivatalban lévő államfő.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter azt ecsetelte, hogy az ő életében mennyire meghatározó szerepet töltenek be a nők.

Magyar Péter olyan jelzőkkel illette Varga Juditot és családját, hogy azok miatt bárkinek felforrna az agyvize.

Különböző emberek és erők dolgoznak azon, hogy hagyományainkat leírják, értékeinket átírják – hívta fel a figyelmet a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője.

Közel a vádemelés a brutális gyerekgyilkosság ügyében.

Az ukrán integrációs miniszterelnök-helyettes részletesen elmondta, mi mindenre képes az Európai Unió az ukrán uniós csatlakozásért.

Mark Rutte szerint az EU-nak az Egyesült Államokkal együtt, nem pedig attól függetlenül kell erősítenie védelmét.

A floridai találkozó nyilvános lesz.

A Liverpool vezetőedzőjének a Wolves elleni bajnokin néhány dolog nagyon nem tetszett.

Az új iX3 a legfejlettebb kínai konkurenseknek is feladja a leckét, ráadásul nála már a modern BMW-k neuralgikus pontjába, a dizájnba is nehéz belekötni.

Az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója évet értékelt, kitért az MLSZ magyarszabályára is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.