Kizuhant a negyedik emeletről egy kislány Kistarcsán
A gyermek életét vesztette.
A gyermek életét vesztette.
Több megyére is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.
A Jobbik elnöke szerint 2058-ban tanítani fogják a politológusoknak néppártosodási folyamatukat.
A gyermek életét vesztette.

Több megyére is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

A Jobbik elnöke szerint 2058-ban tanítani fogják a politológusoknak néppártosodási folyamatukat.

Michel Temer közleményében tagadta a vádakat.

A halottak többsége az ország keleti felét uraló Halifa Haftár tábornok katonája.

Állítólag Jared Kushnert kívánják meghallgatni az ügyben.

Az együttes egygólos győzelmet aratott a Granada elleni mérkőzésen.

A rendőrök őrizetbe vették a gyanúsítottat.

Autókba rejtett pokolgépek robbantak.

Papcsák Ferenc volt fideszes polgármester kétségbe vonja az elszámoltatási jelentés hitelességét, és politikai támadást emleget.

Ezzel több mint kétmillió embert érhetne el a Rádió 1 a jövőben.

A fiatalok és a középkorúak jelentős hányada elvágyódik Magyarországról, sokan már szervezik is külföldre költözésüket.

Az elvándorlás okait legalább olyan komolyan kell venni, mint a demográfiai kérdéseket, mert a kettő nem független egymástól.

A 23 éves Könczei Áron már a hatodik új érkező a zöld-fehérek jégkorongcsapatánál.

Az amerikai elnök orosz hivatalnokoknak fakadt ki az Ovális Irodában. A dokumentumot a The New York Times szerezte meg.

Gyásznap volt: harmadmagammal, osztálytársak G. Tóni temetésére utaztunk Győrbe.

Ez sokszorosa annak, amennyivel a Momentum „megfúrta az olimpiai pályázatot” – mondta Dömötör Csaba.

„Neil Robertson is csak ember, nem kell izgulni” – mondja a korábbi világbajnokról Révész Bulcsú.

Tízmilliárd forintot szán a magyar kormány a régi Mi–24-es gépek üzemképessé tételére.

A magyar kormány nem dicsekszik a találkozóval, a szerb államfő azonban elszólta magát.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter azt ecsetelte, hogy az ő életében mennyire meghatározó szerepet töltenek be a nők.

Magyar Péter olyan jelzőkkel illette Varga Juditot és családját, hogy azok miatt bárkinek felforrna az agyvize.

Különböző emberek és erők dolgoznak azon, hogy hagyományainkat leírják, értékeinket átírják – hívta fel a figyelmet a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője.

Közel a vádemelés a brutális gyerekgyilkosság ügyében.

Az ukrán integrációs miniszterelnök-helyettes részletesen elmondta, mi mindenre képes az Európai Unió az ukrán uniós csatlakozásért.

Mark Rutte szerint az EU-nak az Egyesült Államokkal együtt, nem pedig attól függetlenül kell erősítenie védelmét.

A floridai találkozó nyilvános lesz.

A Liverpool vezetőedzőjének a Wolves elleni bajnokin néhány dolog nagyon nem tetszett.

Az új iX3 a legfejlettebb kínai konkurenseknek is feladja a leckét, ráadásul nála már a modern BMW-k neuralgikus pontjába, a dizájnba is nehéz belekötni.

Az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója évet értékelt, kitért az MLSZ magyarszabályára is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.