Berlin elítélte az Axel Springer-vezető levelét
A konszern irányítója azt kérte korábban, helyezzék megfelelő kontextusba Varsó és Brüsszel viszonyát.
A konszern irányítója azt kérte korábban, helyezzék megfelelő kontextusba Varsó és Brüsszel viszonyát.
Egy férfi gázolt a Westminster hídon, majd meg is késelt egy rendőrt. A támadót lelőtték, rajta kívül eddig hárman vesztették életüket.
Felgyújtotta volna a peronon várakozókat, emberölési kísérlet miatt keresik a férfit.

Másodfokon is elvesztette a földalap ellen indított perét a kishantosi ökogazdaság.

Tizenhétre emelkedett a veronai buszbaleset áldozatainak száma, kórházban halt meg az egyik súlyos sérült.

Öt kiló DNS-ben a világ egyéves internetforgalma fér el.

Nem hirdettek ítéletet Schiffer András Eximbank ellen indított perében. 16 milliárd forintról van szó.

A korábbi csapatkapitány 379 mérkőzésen szerepelt a klub színeiben.

Dollármilliárdok pörögtek az orosz hálózatban, a magyar bankokon is komoly összegek folyhattak át.

A díj Magyarország legrangosabb, független, legnagyobb pénzjutalommal járó magánalapítású elismerése.

A párt vezetése kész helyzetet teremtene a lehetséges baloldali együttműködésben.

Úgy vélik, nem veszik figyelembe szankcionáláskor a jogsértés súlyát.

Folyamatosan adja be az újabb népszavazási kérdéseket a Nemzeti Választási Bizottságnak az ökopárt.

Nem érdemes a határon túli magyar autonómia ügyét feszegetni – üzente meg Semjén Zsoltnak Kijev.

Emellett ötmillió forint pénzbüntetésre ítélték.

Két férfi követte el a BRFK gyanúja szerint.

Jogerős döntést hozott a Fővárosi Ítélőtábla.

Az Eurócsoport elnökének és egy uniós biztosnak címezték a küldeményeket.

Erről Simicskó István beszélt a NATO transzformációs szemináriumán.

A Jobbik a költségek elszámolását sürgeti, és újratárgyalná az Országgyűlés Hivatalának idei költségvetését.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Szenteste búcsúzott a világtól.

Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.

A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

A pedagógus átlagbér már elérheti vagy meghaladhatja a havi bruttó 936 ezer forintot – közölte Maruzsa Zoltán.

Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.

A szakértő szerint egyes katonai parancsnokok a ténylegesnél magasabb létszámot jelentettek, hogy több fegyverhez jussanak.

Ankarától nem messze történt a baleset.

Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.

Másfél hónap után végre mosolyognak Zoltán rokonai.

Talán ezzel sokan tudnak azonosulni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.