Megerősítette a magyar államadós-osztályzatot a Standard & Poor’s
A hitelminősítő bejelentette azt is, hogy a szuverén osztályzatra változatlanul pozitív kilátás érvényes.
A hitelminősítő bejelentette azt is, hogy a szuverén osztályzatra változatlanul pozitív kilátás érvényes.
A svájci lett az ATP-rangsor 1973-as bevezetése óta a legidősebb világelső.
Azért, mert a legnagyobbak gyorsabban nőnek, mint a formálódó csillagok.
A hitelminősítő bejelentette azt is, hogy a szuverén osztályzatra változatlanul pozitív kilátás érvényes.
A svájci lett az ATP-rangsor 1973-as bevezetése óta a legidősebb világelső.
Azért, mert a legnagyobbak gyorsabban nőnek, mint a formálódó csillagok.
A Győri Audi ETO KC vezetése elfogadta a tréner döntését, és tudomásul veszi – olvasható a klub honlapján.
Ez nem hír, ez nem hivatalos – szajkózta minden gávavencsellői érintett, akit megkerestünk az ügyben.
Hogyan lesz az Iszlám Államtól 10 ezer kilométerre fekvő szigetország a terrorkalifátus egyik fő toborzóhelye?
A válogatott a hétvégén szinte az összes vb-ellenfelével megmérkőzik.
Ophélie Gaillard egy bank adományaként kapta kölcsön az 1,3 millió eurót érő világhírű hangszert.
A benne utazók közül öt embert kórházba vittek a mentők.
A címvédő a Vasas, a tavalyi ezüstérmes pedig az Alba Fehérvár otthonában győzött.
Ha egy szervünk megbetegszik és nem gyógyítjuk meg, az egész szervezet beteg lesz.
Budapesten tartott konferenciát a Kereszténydemokrata Internacionálé.
A városban két új köre jelent meg az utcán élőknek: a migránsok és a pórul járt kelet-európaiak.
A kormányfő az elhúzódó belpolitikai válság miatt előző nap mondott le posztjáról.
Az Egyesült Államokban elindította a nagyesküdtszék az orosz befolyásszerzés miatti peres eljárást.
De a sütéséhez használatos olaj egyik összetevője segítheti a hajnövekedésért felelős tüszők szaporítását.
Míg az asszonyra letöltendőt szabtak ki, lányát felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.
Az indiai és a kínai megapolisok nőnek a leggyorsabban.
A tettes kialkudhat egy összeget az áldozat családjával, amelyért cserébe megmenekülhet.
A tőle örökölt génekkel összefüggő betegség korábban jelentkezhet, mint az anyai génekre visszavezethető.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
Mindaz be fog következni, amitől tartva a gazember angol hatóságok évtizedeken át eltussolták az iszonyatot.
Később visszament és alkudozni próbált a gyermekkel.
Az országon kívül és belül működő szervezetek egyaránt felkerülhetnek rá.
Szijjártó Péter közösségi oldalán tett közzé bejegyzést.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.