Kampány: az ATV-n, az RTL Klubon és a Class FM-en is lesznek politikai hirdetések
A politikai reklám, amelynek a célja a jelöltek, jelölőszervezetek népszerűsítése, csak tévében, rádióban jelenhet meg.
A politikai reklám, amelynek a célja a jelöltek, jelölőszervezetek népszerűsítése, csak tévében, rádióban jelenhet meg.
Az LMP miniszterelnök-jelöltje tudja, hogy a Fidesz választási veresége esetén mi vár a kormánypárti politikusokra.
A tájékoztatás szerint a tárgyalástól mindkét fél a konfliktus békés megoldását várja.
A politikai reklám, amelynek a célja a jelöltek, jelölőszervezetek népszerűsítése, csak tévében, rádióban jelenhet meg.
Az LMP miniszterelnök-jelöltje tudja, hogy a Fidesz választási veresége esetén mi vár a kormánypárti politikusokra.
A tájékoztatás szerint a tárgyalástól mindkét fél a konfliktus békés megoldását várja.
A vadászat irtja leginkább a legkritikusabb helyzetben lévő emberszabású fajt.
A baleset a sajtolóműhelyben történt, ahol a karbantartók egy pénteken történt műszaki hiba helyreállításán dolgoztak.
Hiába lett az utolsó az első nyugat-afrikai szkeletonos, győztesnek érzi magát.
Elvárják a Romániában élő magyaroktól, hogy lelkesedést és boldogságot mutassanak. A volt külügyminiszter írása.
Liu Shaolin Sándor tudott viccelődni a kizárása után, Jászapáti Petra pedig csaknem elhányta magát, aztán pontszerző lett.
A választók 2014-ben cetliket kaptak olyan nevekkel, akikre szavazniuk kellett – derítette ki a Célpont.
A Demokratikus Koalíció első intézkedésként eltávolítaná hivatalából Polt Péter legfőbb ügyészt.
Az asszony tavaly májusban 6 millió forintért vette meg a társaságot, amelynek eszközállománya 140 millióra rúgott.
A frakcióvezető emlékeztetett: már vesztettek el úgy választást, hogy a közvélemény-kutatásokat megnyerték.
A bujdosódalt több tucat népzenészből szerveződött alkalmi zenekar játszotta a Kallós-kúria udvarán.
Egységre és összefogásra hívta fel az EU tagországait a nehéz nemzetközi helyzetre való tekintettel Sebastian Kurz.
A vádlott kilenc áldozata közül hét meghalt.
Az egyházfő olyanokat is kinevezett a bizottságba, akik korábban áldozatok voltak.
Két short trackes olimpiai döntősünk volt, világbajnok legényünk eltaktikázta az 1000 métert.
Orvosai szerint maradandó sérülés nélkül távozhatott a fiatal sportoló a klinikáról.
Ha influenzát nem is, számtalan más fertőzést okozhatnak a készpénzen lévő kórokozók.
A bíróság szerint szabálytalan közgyűlésen szerezte meg ifjabb Mészáros Lőrinc a vadászati jogot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
Izrael légicsapásban megölte kedden Bejrút egyik déli elővárosában a Hezbollah libanoni síita milícia rakétaerőinek egyik magas rangú parancsnokát – közölte két libanoni biztonsági forrás.
Szombaton tartják a Nudelman Numizmatika idei aukcióját Budapesten.
A baloldali aktivista a jelenlegi rendszert akkor is bedöntené, ha nem ért egyet az új rendszerrel sem.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.