Paks II megkapta a környezetvédelmi engedélyt
Még egy akadály elhárult az építés útjából.
Még egy akadály elhárult az építés útjából.
Enyhítették a Gyulai Törvényszék ítéletét.
Előkerült a népszavazás is, melyen a párt szerint igennel kell szavazni.
Még egy akadály elhárult az építés útjából.

Enyhítették a Gyulai Törvényszék ítéletét.

Előkerült a népszavazás is, melyen a párt szerint igennel kell szavazni.

A balesetben egy ember súlyosan megsérült.

Mint mondta, több ezer is lehet a magányos terrorcselekményre kiképzettek száma.

Több szakszervezet is országos tiltakozást hirdetett.

Egy túl hosszúra nyúlt ingatlanvita miatt 13 ezer eurót köteles fizetni a magyar állam Temesvári Andreának.

Egy 58 éves férfi vitte az üzletet.

Így azok is tudnak voksolni, akik a szavazókörbe lépve szembesülnek azzal, hogy lejárt a személyijük.

Az olasz miniszterelnök szerint a britek nem kaphatnak több jogot, mint más nem uniós országok.

168 millió forintból kaptak új nyílászárókat.

Az Amnesty International megrázó jelentése szerint gyerekekre is dobtak vegyi anyagot.

A szertartás pénteken lesz Jeruzsálemben.

Aki látni szeretné, annak igyekeznie kell: az utolsó fellépése december 17-én lesz.

Ezek kizárólag a kampány céljára használhatók fel.

Internetes behatolási kísérleteket tapasztaltak a választói adatbázisokban.

Kilenc megyében és Budapesten összesen huszonnégy helyszínen tartottak vizsgálatot.

Négyen könnyebben megsérültek.

A német nő terhesen esett fogságba. Jelenleg kisfiával együtt Törökországban vannak.

Nem volt nála fegyver, és nem lőttek rá.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormánypártok magabiztosan vághatnak neki a kampánynak.

A Fidesz megy tovább a magyar úton, a béke útján.

Sikeres erődemonstráció volt a jelöltállító kongresszus.

A nappali hőmérséklet mindössze –8 és 0 fok között várható.

Itt vannak a részletek.

A tüntetések halálos áldozatainak száma legalább 544-re emelkedett nem hivatalos adatok szerint.

Arra szólította fel az irániakat, hogy „ne csatlakozzanak zavargókhoz és terroristákhoz”, akik embereket gyilkolnak meg.

Az Inter és a Napoli rangadója négy gólt és egy piros lapot hozott.

A vasárnapi döntő után nem a Barcelona győzelme került középpontba.

Az őt előzetesen magasztaló Marko Nikolics világrekordról beszélt az október óta nem látott botlás után.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.