Németh Miklós hetvenéves
1948. január 24-én született a volt miniszterelnök.
1948. január 24-én született a volt miniszterelnök.
Tovább erősítik a megelőző intézkedéseket.
A két makákó 2017 végén született a Kínai Tudományos Akadémia sanghaji idegtudományi intézetében.
1948. január 24-én született a volt miniszterelnök.
Tovább erősítik a megelőző intézkedéseket.
A két makákó 2017 végén született a Kínai Tudományos Akadémia sanghaji idegtudományi intézetében.
Párizsban kiállítást nyitottak a forradalmár tiszteletére, Kubában a fia szervez motoros körutakat turistáknak.
Szentek és együttműködők – a bencés rend 1945 és 1990 közötti történetéről szóló kötet bemutatóján jártunk.
A Szombat főszerkesztője szerint az ügy valószínűleg nemzetközi hullámokat is kavar majd és árt az ország hírének.
A helyi önkormányzat, a MÁV, de a kormány is enged a tömeges állampolgári követeléseknek – levelek százait nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Úgy véli, a miniszterelnök külföldre menekül a számára kínos kérdések megválaszolása elől.
Orbán és kormánya a nemzetközi szervezett bűnözés aktív részévé vált – szögezi le Demeter Márta.
A zimbabwei elnök ígéretet tett a davosi Világgazdasági Fórumon.
A Szajna kilépett a medréből – rengeteg patkányra számíthatnak a csapadékos idő miatt. Galéria.
Kazahsztán felgyorsítaná a gazdaság digitalizációját, míg Belarusz az IT-szektor regionális központja lenne.
A jármű Balástya külterületén borult fel.
„Közös hitünk szerint még máshol is felelned kell!” – szögezi le Kellermayer Miklós.
A BKV-s fizetéseket megemelte, a parkolást drágította, de a menekültbotrányról hallgatott a Fővárosi Közgyűlés.
A feladatokat a becsült 5,44 milliárd helyett 6,51-ért fogja elvégezni az M-E 2020 Konzorcium.
Mezőgazdasági apartheiddel és rasszizmussal vádolják az Európai Uniót a pálmaolajtermelők.
A magatehetetlen emberre két fiatal figyelt fel a Rákóczi híd és az Erzsébet híd között.
A gázolaj ára nem változik.
Az EU-ra nézve nem Kína, hanem Vlagyimir Putyin jelent veszélyt. Észak-Korea „sajnos” megerősödött. Interjú.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
Gyomorforgató részéletek derültek ki az ügyről.
Bolygónk új követője túl kicsi ahhoz, hogy szabad szemmel látható legyen.
A környezetvédelemről, a nők szerepéről és a tanulás céljáról tartott beszédet Ferenc pápa szombaton a belgiumi Leuveni Katolikus Egyetem diákjainak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.