Titkos adatgyűjtés: Párizs nem tűri
Tanácskozást hívott össze Francois Hollande államfő.
Tanácskozást hívott össze Francois Hollande államfő.
Két brit tinédzser tárgyakat lopott volna ki a múzeumból, de elkapták őket. Börtönbe nem kell bevonulniuk.
Az események hatvanötödik évfordulóján sem tudunk eleget a hortobágyi kitelepítésekről.
Tanácskozást hívott össze Francois Hollande államfő.

Két brit tinédzser tárgyakat lopott volna ki a múzeumból, de elkapták őket. Börtönbe nem kell bevonulniuk.

Az események hatvanötödik évfordulóján sem tudunk eleget a hortobágyi kitelepítésekről.

Fidesz: Magyarország lehetetlen helyzetbe került.

Az ellenjavaslatot a görögök nem fogadták el, a tárgyalások folytatódnak.

Egységes vélemény nincs, így megnéztük, milyen állásponton vannak az egyes bankok.

A Christie’s kedd esti árverésének másik nagy sztárja egy 1969-es Picasso-mű volt.

Újabb fontos mérföldkő az állatfaj jelenleg is tartó visszavadítási folyamatában.

A német Hoffenheimtől érkező brazil Roberto Firminóval erősíti meg keretét az FC Liverpool labdarúgócsapata.

Bár a lakossági hitelek kamatai csökkentek, egyelőre nem látszik egyértelműen a kedvezőbb árazás hatása.

Mágnás Elza tragikus élettörténete, halála sok szempontból túlmutat önmagán.

Több érintett országot már a kórtól mentessé nyilvánítottak, a nyugat-afrikai térséget sújtó ebolajárvány végső leküzdése még várat magára.

A világbajnok labdarúgó saját klubja érdekében húzna újra futballcipőt.

Nógrádi György szerint a rendelkezésen túllépett az idő.

A feltételezések szerint egy érme 139 dollár értékű is lehet. De vajon igazi új fizetőeszköz ez, vagy csak átverés?

A főpolgármester szerint a 2017-es vizes vb sikere elősegítheti, hogy Budapest nyerje el a 2024-es olimpia rendezését.

6,5 milliárdot már elkülönítettek a célra. Más szakaszon is határzár jöhet, ha nem bírnak a migránsáradattal. A Dublin III. felfüggesztése a külügy szerint csak félreértés volt.

Rajtunk és a magyar cégeken múlik, hogy összeszerelő üzem lesz-e hazánkból.

Válaszul az izraeli hadsereg csapást mért a kilövőállásra.

Ugyanakkor a halálozások aránya is meghaladta az egy évvel korábbi értéket.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

A Budapesten megfordult kamion csak a töredéke annak, ami minden nap átdübörög például Baján.

A beruházás a Budapest–Belgrád vasútvonal forgalmának elindításához szükséges.

Zuglóban tízmilliókat fizetnek a saját haveroknak.

Az ingatlan az 1890-es években, a századforduló adriai tengerparti villáira jellemző stílusban épült.

Az alkotás az orosz–ukrán háborúhoz vezető utat mutatja be.

A tájékoztató szerint több mint 1260 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan.

A szerb szakember tavaly a Szpartak Moszkva kedvéért hagyta el a Ferencvárost.

Káel Csaba alkotása több mint húsz év távlatából is érvényes.

Na, akkor itt a lényeg, tömören, világosan, érthetően! Deák Dániel foglalja össze, aki nem érti, azon nehéz segíteni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.