Éppen a Barcelona ellen talált magára a Szeged, és meg is verte
Pálmarssont a közönség egy része ünnepelte, a többség azonban kifütyülte.
Pálmarssont a közönség egy része ünnepelte, a többség azonban kifütyülte.
A szegények első világnapján 4 ezer hajléktalan, beteg, migráns vett részt a Vatikánban vasárnap.
A költőt hétfőn este köszöntik a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Pálmarssont a közönség egy része ünnepelte, a többség azonban kifütyülte.
A szegények első világnapján 4 ezer hajléktalan, beteg, migráns vett részt a Vatikánban vasárnap.
A költőt hétfőn este köszöntik a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Megjelent Dresch Mihály vonóskvartettjének első albuma, amelyet hétfő este mutatnak be a Pesti Vigadóban.
„Alpár György szerint az egész olyan, mint ha én arról kérdezném a települést, hogy reggel felkeljen-e a nap.”
Abdeslam budapesti McDonald’sban tervezte merényletét, januárban pedig egy soproni kávézóban tűnhetett fel.
Kárpátalján a magyarokat védelmébe vevő Hennagyij Moszkal elmozdításáról egyre gyakrabban felröppenő hírek borzolják a kedélyeket.
A héten mutatják be Antal Nimród Ambrus Attiláról szóló filmjét. Anyját nem ismerte, apja verte, csak nagyanyjában bízhatott.
A Zsidai-csoport piaci ár alatt bérel ingatlanokat a Várban. A tüntetők a lakhatási problémákra hívták fel a figyelmet.
Hétfőn a legalacsonyabb általában mínusz 5 és plusz 3, a legmagasabb hőmérséklet 4-10 fok között alakul.
A korábbi alelnököt, Emmerson Mnangagwát választották meg zimbabwei elnöknek, így egy újabb keménykezű diktátor került az ország élére.
A volt elnöknek hétfő estig le kell mondania posztjáról.
A több mint kétévnyi kutatómunkát részben amerikai laboratóriumokban végezték el.
Válaszok a WC világnapján. A közhigiénia hiánya világszerte 1,4 millió gyermeket öl meg.
A barátnőjét is megsebesítette, illetve annak nővérét és anyját is.
A Pannonhalmi Bencés Főapátság új vezetőjének személyéről 2018. január 6-án döntenek.
Legkevésbé a férfiakat és a diplomásakat háborítják fel az ilyen esetek.
Szemre kellemes ráncfelvarráson esett át a Vörösmarty téri vásár, de nincs-e vajon túl korán a karácsonyozáshoz?
Szombaton ötödik lett a balesete miatt idő előtt leintett nyitó futamon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
Kanadában felfüggesztették a parlamenti munkát.
Január végéig lehet jelentkezni.
Ronaldo viselkedését Paulo Vítor zokon vette
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.