Szeptember közepén lesz az ároktői banda tárgyalása
A tervek szerint a második tárgyalási napon határozatot is hirdet a bíróság.
A tervek szerint a második tárgyalási napon határozatot is hirdet a bíróság.
A város főteréről a Misina csúcsáig futhatnak.
A NATO és Ukrajna közötti fokozottabb együttműködés mellett állt ki a német kancellár.
A tervek szerint a második tárgyalási napon határozatot is hirdet a bíróság.

A város főteréről a Misina csúcsáig futhatnak.

A NATO és Ukrajna közötti fokozottabb együttműködés mellett állt ki a német kancellár.

Antonio Conte szövetségi kapitány győzelemmel mutatkozott be az olasz labdarúgó-válogatott kispadján.

A Burattinóban pedagógusként dolgozó emberek mintegy felének nem volt megfelelő végzettsége.

Hagyományosan minden év szeptemberének első szombatján tarják meg Magyarország legveszélyeztetettebb gerincesének a napját.

Szabadulnának a bankok az időseknek ajánlott számlacsomagjaiktól.

A Thököly úti busz kontra kerékpáros baleset szinte megismétlődött az Üllői úton. Vagy mégsem? Megnéztük.

Az év végéig ki fogják szűrni a haszonélvezeti jogosultsággal ügyeskedőket.

Mától letölthetik a pedagógusok azt a kérvényt, amivel a munkáltatójuknál igényelni tudják az elmaradt bankszámla-kompenzáció kifizetését.

Óránként 4,2 kilométert tesz meg futva, ami az ember gyaloglótempójának felel meg.

Hamarosan dönthet a szakbizottság az MSZP-s politikus mentelmi jogának felfüggesztéséről .

„Ne kábítsa tovább az embereket csak azért, mert jól meg lehet élni belőle.”

A cseh városok történelmi főtereit igencsak elcsúfítják ezek az otromba épületek.

A menhelyi állatok befogadását népszerűsíti az örökbefogadott állatok napja elnevezésű rendezvény vasárnap a Városligetben.

Mondjon bárki bármit is az Együtt–2014 Bajnai Gordon alapította választási pártról, a főnök nyilvánvalóan megunta az eredménytelenséget.

A népszerű óriási sárga gumikacsa kitalálója egy hatalmas, fehér, a kínai kultúra ihlette nyúllal állt elő.

A természet szépségeit megtestesítő római istennőket idézik meg az Aquincumi Múzeumban.

A tervek szerint vasárnaptól ismét jár az 1-es villamos a Puskás Ferenc Stadion és a Közvágóhíd közötti, felújított szakaszon.

A Principális-csatorna áradása elöntötte a Nagykanizsára vezető egyetlen utat.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rendezvények csúcspontját Orbán Viktor miniszterelnök helyzetértékelései jelentették.

A nemzeti oldal nem számokként és gazdasági adatokként tekint az emberekre, hanem egy összetartó közösség tagjaiként – hangsúlyozta a Fidesz fővárosi frakcióvezetője a lapunknak adott interjúban.

Kedden ül össze legközelebb a kormány.

Az aktuális és a visszamenőleges pótdíjat is beszedik ilyenkor a helyszínen.

A baloldal számára egyelőre kínosabb az ügy.

Az ellenzék az elnök felfüggesztését fogja kérni a parlamenttől „az igazságszolgáltatás függetlensége elleni támadások” miatt.

Trump elnök üzenete világos volt – írta bejegyzésében Pete Hegseth amerikai hadügyminiszter.

A csapatkapitány sérülése és egy kihagyott tizenegyes is színesítette az Afrikai Nemzetek Kupája nyitómérkőzését.

A Rapid sport év végi összegző műsorában a labdarúgás a téma.

A Szakály Sándor összeállította kötet igazi szellemi csemege. Recenziónk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.