Szobrot avatnak Teréz anyáról Budapesten
Felavatja Teréz anya szobrát az albán nagykövetség.
Felavatja Teréz anya szobrát az albán nagykövetség.
Németországban többen is bírálták az Európai Központi Bank kamatvágását.
Ukrajna mindig a NATO mellett állt, és a jelenlegi nehéz időszakban a NATO is kiáll Ukrajna mellett – mondta a szövetség főtitkára.
Felavatja Teréz anya szobrát az albán nagykövetség.

Németországban többen is bírálták az Európai Központi Bank kamatvágását.

Ukrajna mindig a NATO mellett állt, és a jelenlegi nehéz időszakban a NATO is kiáll Ukrajna mellett – mondta a szövetség főtitkára.

A váci Jávorszky Ödön Városi Kórház egykori főigazgatóját vesztegetés bűntettében találták bűnösnek.

Először sikerült lencsevégre kapni egy madarat, amelynek testében jól láthatóan kirajzolódik a tojás.

Nagy lehetőség előtt áll a Testjockey nevű szolgáltatást fejlesztő magyar startup.

Szanyi Tibor közölte: az EP szocialista frakciója nem támogatja Navracsics Tibor európai bizottsági tagságát.

K. Gusztáv Tibor ellen négy rendbeli közvetett tettesként elkövetett hamis vád bűntette miatt emeltek vádat.

A világ első számú krokodilvadásza is dolgavégezetlenül távozott a görögországi Kréta szigetéről.

Egy lácacsékei házaspárt és fiukat gyanúsítják.

Dezertálásért fogtak le egy ukrán parancsnokot, vizsgálják, hogyan omolhatott össze a keleti front.

Elítéljük az erőszakot, nem volt szándékunk a sajnálatos és megmagyarázhatatlan tetten gúnyolódni – áll a közleményben.

A labdarúgó Pintér Attila kapitánykodásának idejére szünetelteti a nemzeti csapatban való szereplését.

Miskolc avasi és diósgyőri lakótelepére 2005-től sokgyermekes családok költöztek be a Fészekrakó program keretében.

A Dél-afrikai Köztársaság nem ad beutazási engedélyt a dalai lámának a Nobel-békedíjasok 14. csúcstalálkozójára.

Ahogy a víz elillan, a felszín felemelkedik. Az apró hatás precíz műholdas helymeghatározó mérésekkel kimutatható.

Két tucat műtárggyal gyarapodott a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben található Gyugyi-gyűjtemény.

Integrált együttműködés jöhet a Szent János-kórház és a Kútvölgyi Klinikai Tömb között.

Petro Porosenko államfő ennek a reményének adott hangot.

Sághi Attila augusztus 18-án vette át az intézmény vezetését a leváltott Cselovszki Zoltántól.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rendezvények csúcspontját Orbán Viktor miniszterelnök helyzetértékelései jelentették.

A nemzeti oldal nem számokként és gazdasági adatokként tekint az emberekre, hanem egy összetartó közösség tagjaiként – hangsúlyozta a Fidesz fővárosi frakcióvezetője a lapunknak adott interjúban.

Kedden ül össze legközelebb a kormány.

Az aktuális és a visszamenőleges pótdíjat is beszedik ilyenkor a helyszínen.

A baloldal számára egyelőre kínosabb az ügy.

Az ellenzék az elnök felfüggesztését fogja kérni a parlamenttől „az igazságszolgáltatás függetlensége elleni támadások” miatt.

Trump elnök üzenete világos volt – írta bejegyzésében Pete Hegseth amerikai hadügyminiszter.

A csapatkapitány sérülése és egy kihagyott tizenegyes is színesítette az Afrikai Nemzetek Kupája nyitómérkőzését.

A Rapid sport év végi összegző műsorában a labdarúgás a téma.

A Szakály Sándor összeállította kötet igazi szellemi csemege. Recenziónk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.