Változhatnak a szellemi tulajdonra vonatkozó törvények
Elsősorban az árva művekre vonatkozó, az uniós szabályozással megegyező előírásokat illeszti be a szerzői jogi törvénybe a törvénytervezet.
Elsősorban az árva művekre vonatkozó, az uniós szabályozással megegyező előírásokat illeszti be a szerzői jogi törvénybe a törvénytervezet.
Középtávon a megújuló energiaforrások felé nyitna a Győri Erőmű – mondta a létesítmény tulajdonosának vezérigazgatója.
Hat, rabságban tartott és állapotos kamaszlányra bukkant Nigériában a rendőrség egy házban, és őrizetbe vett három embert.
Elsősorban az árva művekre vonatkozó, az uniós szabályozással megegyező előírásokat illeszti be a szerzői jogi törvénybe a törvénytervezet.
Középtávon a megújuló energiaforrások felé nyitna a Győri Erőmű – mondta a létesítmény tulajdonosának vezérigazgatója.
Hat, rabságban tartott és állapotos kamaszlányra bukkant Nigériában a rendőrség egy házban, és őrizetbe vett három embert.
Középtávon tervezi a nyitást a megújuló energiaforrások felé a Győri Erőmű .
Az Európai Uniónak látnia kell azt a trendet, ami a GDP-arányos államháztartási hiány alakulásánál zajlik – mondta el a Fidesz frakcióvezetője a Hír TV-ben.
Nem teljesen veszélytelen az elektromos cigaretta a Német Rákkutató Központ (DKFZ) elemzése szerint.
Állami és uniós forrás segítségével megújul az újfehértói óvoda.
A kabinet 2018-ig 10 500 ember elbocsátását tervezi. Ez azt jelenti, hogy évente átlagban 2000 embert küldenek el.
Kudarcba fulladt a román teherszállító állami vasútvállalat, a CFR Marfa 51 százalékos többségi részvénycsomagjának eladása.
Néhány óra alatt elfogta a rendőrség kedden azt a három férfit, akik egy 84 éves hajdúszoboszlói asszonytól loptak.
Befejeződött kedden a bizonyítási eljárás a romák elleni támadásokkal vádolt négy férfi büntetőperében – közölte az elsőrendű vádlott védője szerdán az MTI-vel.
Az elmúlt 30 év értékelésekor megállapítható, hogy „ennyire voltunk képesek”, de úgy tűnik, az ország most már egyre többre képes – mondta Lezsák Sándor.
A cseh légitársaság után úgy tűnik, most a lengyel LOT is megkapja az uniós engedélyt az állami támogatás alkalmazására.
Több robbantásos merényletet követtek el Észak-Irakban szerdán, ezekben legalább tizenkét ember meghalt.
Az otthon játszó Eger 1–0-ra vezet a Szolnokkal szemben a férfi vízilabda-ob I döntőjében, az egyik fél három győzelméig tartó párharcban.
A Fidesz szerint „a baloldal már megint nem a magyar emberek oldalán áll” – reagált a nagyobbik kormánypárt szóvivője szerdán az MSZP elnökének Facebook-bejegyzésére.
Baz Luhrmann A nagy Gatsby című filmjének díszbemutatójával szerda este hivatalosan kezdetét vette a 66. cannes-i filmfesztivál.
Pártelnöki szintű médiavitát kezdeményez a felvidéki magyarságot érintő aktuális kérdésekről Berényi József, az MKP és Bugár Béla, a Most-Híd párt vezetője.
A Joav Blum által képviselt külföldi befektetői csoport kizárólagos jogot kért a Fejér megyei Sukoróra tervezett kaszinó működtetésére.
Több mint 10 év után ismét láthatják a hazai nézők versenyezni Talmácsi Gábort, a gyorsaságimotoros-világbajnokság 125 kcm-es kategóriájának 2007-es győztesét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
Az „okos” gépek életünk mind több területén válnak uralkodóvá, s végül fölöslegessé tehetik az emberi spontaneitást, kreativitást, gondolkodást.
Kady Borges csak a szépre emlékezik, de kiütné a Ferencvárost a Bajnokok Ligájából.
Kocsis Máté üzent egy sejtelmeset.
Túl korán kezdték.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.