Sebők: 3–0-ra nyer az Újpest
Wukovics László szerint sok múlik a Fradi-légiósok lelkiállapotán, Sebők Vilmos pedig a félelemmentes játékot reméli a liláktól.
Wukovics László szerint sok múlik a Fradi-légiósok lelkiállapotán, Sebők Vilmos pedig a félelemmentes játékot reméli a liláktól.
A bizonyítékok értékelését követően döntenek arról, hogy kezdeményeznek-e perújítást az ügyben.
Nyolc éve „lejárt” szórólappal fejezte ki jókívánságait az MSZP nőnap alkalmából. A párt honlapjára pedig a tavalyival gyakorlatilag megegyező köszöntő került fel.
Wukovics László szerint sok múlik a Fradi-légiósok lelkiállapotán, Sebők Vilmos pedig a félelemmentes játékot reméli a liláktól.

A bizonyítékok értékelését követően döntenek arról, hogy kezdeményeznek-e perújítást az ügyben.

Nyolc éve „lejárt” szórólappal fejezte ki jókívánságait az MSZP nőnap alkalmából. A párt honlapjára pedig a tavalyival gyakorlatilag megegyező köszöntő került fel.

A román sajtó szerint decemberben tárgyalnak ismét az Európai Unió belügyminiszterei Románia schengeni csatlakozásáról.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt pályázatot írt ki a békéscsabai vasútállomás korszerűsítésére.

Sem Heidum Bernadettnek, sem Keszler Andreának nem sikerült bejutnia az elődöntőbe 1500 méteren a Debrecenben zajló rövid pályás gyorskorcsolya-világbajnokság pénteki nyitónapján.

A szusiban és a gőzgombócokban is megjelenhetnek Japánban a Pick Szeged Zrt. mangalica különlegességei, amelyek egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a szigetországban.

Költözik a Svédország északi csúcsán fekvő Kiruna nemzetközi hírű bányaváros: szakemberek „odébb tolják” és újraépítik.

Két fiatal férfi támadott meg és rabolt ki egy 18 éves lányt Miskolcon, alig negyedóra alatt elfogták őket – közölte a rendőrség.

Az Együtt 2014 párt és hívei már csütörtökön színre léptek a Fidesz budapesti, Lendvay utcai székházánál – mondta el Kósa Lajos.

Wayne Rooney nem hagyja el a Manchester United labdarúgócsapatát – ezt Sir Alex Ferguson, az együttes vezetőedzője jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján.

Sikeresnek értékelte Rétvári Bence az ügyintézést egyszerűsítő programot, amely a Magyary Zoltán közigazgatás-fejlesztési program része.

A Vatikánban tanácskozó bíborosok péntek délután dönthetnek a konklávé időpontjáról – jelentette be Federico Lombardi szentszéki szóvivő.

Májusban leplezik le Esterházy János szobrát a XII. kerületi Gesztenyéskertben.

Málnamustáros kacsakolbász, rozscipóban tálalt csicsókakrémleves, őstulokkolbász és a -szalámi: ezt mind megkóstolhatják az ide látogatók.

Kétméteres ehető csokrot készítenek a nemzetközi nőnap alkalmából az oroszországi Jekatyerinburgban.

A címvédő Uniqa Euroleasing Sopron lesz a házigazdája a március 23-án és 24-án sorra kerülő női kosárlabda magyar kupa négyes döntőjének.

A Fidesz minden támogatást megad a kormánynak ahhoz, hogy az ország erejéhez mérten erkölcsileg és anyagilag ismerje el az egészségügyi dolgozók áldozatos munkáját.

Éves szinten a bruttó hazai termék (GDP) 20 százalékát közelíti a be nem vallott jövedelmek értéke Kínában – véli a kelet-ázsiai ország egy vezető közgazdásza.

Hiába fenyeget sztrájkkal a PDSZ, öt másik tanári érdekképviselettel meg tudott állapodni az Emmi közoktatásért felelős államtitkársága – derült ki Hoffmann Rózsa egy más témában tartott sajtótájékoztatóján.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Orbán Viktor tényleg világpolitikai tényezővé vált az elmúlt években, Magyar Péterben és a Tiszában már a baloldali beszélgetős műsorokban sem bíznak.

Humoros kedvében volt a kormányfő.

Az egyik elkövetőt a TEK közreműködésével az otthonában fogták el.

Ovádi Péter kormánybiztos figyelmeztet: évről évre visszatérő probléma az élő állat ajándékozása.

Érezhető a feszültség a levegőben.

Fokozódnak az orosz csapások.

A lett hatóságok 2026 végéig további műszaki infrastruktúrával tervezik erősíteni a határvédelmet.

Három kulcspontban állapodott meg a kormány a lakossági energiatároló-programmal kapcsolatban a szakmai szervezetekkel folytatott egyeztetésen – közölte Czepek Gábor energiaügyi miniszterhelyettes.

The last cabinet meeting of the year is about to begin.

Az U21-es válogatottat irányító Szélesi Zoltán lehet az Újpest következő vezetőedzője.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.