Újabb szankciókkal sújtották Észak-Koreát
A határozat szövegét az Egyesült Államok közösen dolgozta ki az Észak-Korea legszorosabb szövetségesének tekintett Kínával.
A határozat szövegét az Egyesült Államok közösen dolgozta ki az Észak-Korea legszorosabb szövetségesének tekintett Kínával.
A balesetben személyi sérülés is történt, de a balesetről bővebb információt csak később tud adni a rendőrség.
Az elmúlt két és fél évben a társadalmi elvárásoknak megfelelően alakították át a támogatásokat – mondta Soltész Miklós.
A határozat szövegét az Egyesült Államok közösen dolgozta ki az Észak-Korea legszorosabb szövetségesének tekintett Kínával.

A balesetben személyi sérülés is történt, de a balesetről bővebb információt csak később tud adni a rendőrség.

Az elmúlt két és fél évben a társadalmi elvárásoknak megfelelően alakították át a támogatásokat – mondta Soltész Miklós.

Megérkeztek az Alkotmánybíróság épületéhez azok tüntetők, akik az alaptörvény módosítása ellen tiltakoznak.

Erőszakos közösüléssel és más bűncselekményekkel gyanúsít a rendőrség egy csörögi fiatalembert.

Magyarország Németországgal is kész párbeszédet folytatni az alaptörvény tervezett módosításáról.

A Ferencváros értékesíteni kívánja a bontásra váró Albert Stadion egyes részeit és tartozékait – közölte a Fradit működtető zrt. vezérigazgatója.

Szakmai látogatáson Rióban jártak és tárgyaltak a 2016-os olimpia szervezőbizottságának képviselőivel és sportvezetőkkel a Magyar Olimpiai Bizottság vezetői.

Bugár Bélával, a Híd-Most párt elnökével és Kelemen Hunorral, az RMDSZ szövetségi elnökével tárgyalt csütörtökön Bajnai Gordon.

A pápaválasztáson részt vevő mind a 115 bíboros megérkezett már a Vatikánba, küszöbön áll tehát a konklávé bejelentése. A takarítók is titoktartási esküt tettek.

Vendégként simán verte a Lazio Hajnal Tamás csapatát, a Stuttgartot az Európa Ligában. A Chelsea Bukarestben kapott ki a Steauától.

Halálra gázolt az 5-ös (szentendrei) HÉV egyik szerelvénye egy ismeretlen férfit Budapesten Filatorigát és Kaszásdűlő között csütörtök este.

Lekapcsolták a közvilágítást a „befogadó faluként”, illetve a Magyar Máltai Szeretetszolgálat „referenciatelepüléseként” is ismert Heves megyei Tarnabodon.

Lengyel pirotechnikusok tavaly októberben sem találták robbanóanyagok nyomait a Szmolenszk mellett lezuhant kormánygép roncsain, sem a katasztrófa helyszínén.

Kiemelt felsőoktatási intézmény minősítést kapott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem.

Halálos üzemi baleset történt csütörtökön Nyíregyházán: egy tolató nehézgépjármű halálra gázolt egy 50 éves férfit.

Egy emberierőforrás-stratégia kidolgozásáról kezdődött egyeztetés csütörtökön az egészségügyi ágazat vezetői és a szakma között.

Nehezen megoldhatónak nevezte csütörtökön Giorgio Napolitano olasz államfő a február 24–25-i választások nyomán kialakult patthelyzetet.

Mintegy 40 méteres próbaszakaszt építettek fel a szentendrei Duna-parton csütörtökön abból a mobil árvízvédelmi falból, amely teljes kiépülése után az óvárost védi októbertől.

Szijjártó Péter közös érdeknek nevezte, hogy minél több európai gázszállítási beruházás valósuljon meg a következő időszakban.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Radnai Márk elszólása után egyre nehezebb fenntartani azt az állítást, hogy a Tisza nem a régi baloldali holdudvar projektje.

Az időjárást egy ciklon és egy anticiklon együttesen alakítja.

A kormányülésen kérdezték a minisztereket az ünnepi készülődésről.

A kormány megvitatta a januári intézkedéseket és a múlt heti uniós csúcs eredményeit is.

Thunberg megsértette a terrorizmusellenes törvényt.

Több mint hetven alkalommal, összesen 3,5 milliárd forint értékben juttatták el idén a Hungary Helps programon keresztül Magyarország adományait a hitük miatt ártatlanul szenvedőknek.

Külső beavatkozás a magyar választásokba?

Visszahívja az érintett termékét az áruházlánc.

A Fővárosi Nagycirkusz épületén kint leng a fekete zászló.

Peter Wright szettet sem tudott nyerni, Arno Merk jutott tovább a harmadik fordulóba.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.