Nincs új a nap alatt: a VW Golf lett az év autója
A zsűri, ezúttal a racionalitást helyezte előtérbe a pontok kiosztásakor, aminek eredményeképp Volkswagen Golf 414 ponttal lett a 2013-ban az év autója.
A zsűri, ezúttal a racionalitást helyezte előtérbe a pontok kiosztásakor, aminek eredményeképp Volkswagen Golf 414 ponttal lett a 2013-ban az év autója.
Figyelmeztető lövéssel hárították el a csempészek támadását a pénzügyőrök a magyar–ukrán határszakaszon.
A hó olvadása lassíthatja a Rába folyón az apadást – olvasható az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság keddi helyzetjelentésében.
A zsűri, ezúttal a racionalitást helyezte előtérbe a pontok kiosztásakor, aminek eredményeképp Volkswagen Golf 414 ponttal lett a 2013-ban az év autója.

Figyelmeztető lövéssel hárították el a csempészek támadását a pénzügyőrök a magyar–ukrán határszakaszon.

A hó olvadása lassíthatja a Rába folyón az apadást – olvasható az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság keddi helyzetjelentésében.

Václav Klaus cseh államfőnek meggyőződése: politikai támadást hajt végre a felsőház azzal, hogy felségárulással vádolja meg az alkotmánybíróságon.

Beszakadt a viacolor burkolat egy szentendrei iskola parkolójában kedd reggel, az ott álló autó az így keletkezett gödörben ragadt.

Első fokon, nem jogerősen felmentette Laborc Sándort, az egykori Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatóját a jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés vádja alól.

Érthetetlen, miért nincs játéka a csapatnak, amely kilátástalan helyzetben van a Fradi elleni derbi előtt – véli Göröcs János, a klub ikonja.

Az euró-pénzügyminiszterek döntése szerint március végéig mégis kaphat segélyt Ciprus újonnan választott kormánya. Az ehhez szükséges program előkészületei már zajlanak és előrehaladott állapotban vannak.

Nógrád megyében várják már a március–áprilisban visszatérő gólyákat. Itt évente átlagosan 60-65 pár fehér gólya neveli fiókáit.

Félpályás forgalomkorlátozás van érvényben baleset miatt a 34-es számú főúton Kunmadaras és Kunhegyes között.

Nem kizárt, hogy Bulgáriában megtalálták azt a Stradivari-hegedűt, amelyet 2010 novemberében loptak el Londonból.

11 méter hosszú vadászgépet készített egy brit pár 6500 tojástartó dobozból.

Megszűnt a személyautók torlódásra a záhony–csapi határállomáson – közölte honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kedden délelőtt.

Franciaország bejelentette, hogy a következő évben, 2014-ben el kívánja érni az EU-s deficitcélt. Pierre Moscovici, francia pénzügyminiszter szerint országa 2014-ben 3 százalék alá szoríthatja a költségvetési deficit mértékét.

A Maliból, Burkina Fasóból, Bangladesből, Szíriából, Algériából és Pakisztánból származó határsértőket a stabil hőkamera segítségével fedezték föl.

Az olasz Banco Popolare figyelmeztette befektetőit, hogy az elmúlt üzleti év veszteségei magasabbak lehetnek az előrejelzett értéknél.

Egy amerikai bíróság hétfőn közel 58 millió dolláros bírság megfizetésére ítélte a svájci Wegelin Bankot adóelkerülés elősegítése miatt.

A nemzeti ünnepen az időjárás-előrejelzések szerint hideg, téli időjárásra kell számítanunk, havazás, hózápor is előfordulhat.

Három hét elteltével újból módosította a parlament az idei költségvetést a német E.ON magyarországi gázüzletágának megvétele miatt.

2013. januárban 4,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene az előző év azonos időszakához képest.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Nagytemplom előtti korcsolyapálya az Európa legjobbja címet kapta.

Csak az áldozatot kellett őrizetbe venni.

A nagy teherautók a kisebb utakon veszélyesek lehetnek.

A Tisza Párt elnöke hiába tagadja a régi baloldali holdudvar jelenlétét, saját köre cáfolja.

Elképesztő mennyiségű díszítés járul hozzá a Fehér Ház ünnepi pompájához.

Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.

Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.

Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.