„Ez az alkotás a szocialisták művészi igényeit elégíti ki”
Az MSZP kampányfilmjéről a kommunikációs igazgató annyit mondott, hogy ez az alkotás legfeljebb a szocialisták művészi igényeit elégíti ki.
Az MSZP kampányfilmjéről a kommunikációs igazgató annyit mondott, hogy ez az alkotás legfeljebb a szocialisták művészi igényeit elégíti ki.
Elméletek dőlhetnek a porba: feltételezések szerint hetvenezer éves őskori emberi település maradványaira bukkantak lengyel régészek.
Hatályon kívül helyezték az NMHH Médiatanácsának határozatát, amelyet tavaly hozott a testület a Klubrádió által használt fővárosi frekvencia pályázatával kapcsolatban.

A labdarúgó-NB I-ben szereplő Újpest hivatalos közleményben jelezte, hogy Jos Daerden vezetőedző távozik a klubtól.

Az előző idény legértékesebb játékosának választott Jevgenyij Malkin sérülés miatt nem léphetett jégre az elmúlt négy meccsen.

Több médium is tiltakozását fejezte ki kedden megjelent lapszámában a szocik kampányfilmje miatt.

A következő elnökválasztás még messze van, de hallatni kívánja hangját Jeb Bush.

Klubrekordot döntött a Miami Heat: a címvédő floridai gárda sorozatban 15. alkalommal győzött, ezúttal a Minnesota Timberwolves vendégeként.

Kína az idén változatlanul 7,5 százalékos gazdasági növekedést irányzott elő, kilencmillió új munkahelyet kíván teremteni a városokban.

Újabb, közlekedési akadályokkal és áramkimaradásokkal súlyosbított hóvihar fenyegeti keddtől az Egyesült Államok keleti államait.

Agnieszka Holland Oscar-jelölt filmje, A város alatt megrázó őszinteséggel beszél a második világháború szörnyűségeiről, megtörtént események alapján.

Negyvenmillió euróért vásárolt magának új luxusrepülőgépet a monacói hercegi pár. II. Albert és felesége.

Februárban növelte az előnyét a Fidesz–KDNP a pártok versenyében, így a kormánypártok már 2006 júliusa óta vezetnek, ami 79 hónapos egyedülálló rekordnak számít.

Zenél a téli erdő Tamási határában. A ropogó hó, a reccsenő ágak és a tar bokrok alatt suhanó szél valamennyien hozzátesznek a természet nagyzenekari játékához.

A nagyhatalmak idén is öntik a pénzt a harci gépbe. Kína bejelentette, hogy növeli katonai kiadásait, míg az USA-ban a republikánusok küzdenek a fegyverkezésért.

Segíteni szeretnék a szobor helyreállítását, gyűjtést kezdeményeznek, az adományokat a polgármesteri hivatalban elhelyezett urnába várják – mondta Szamosvölgyi Péter.

Egy amerikai javaslat szerint ki kell tiltani a részeg diplomatákat az ENSZ költségvetési vitájáról.

Egy új okostelefon-alkalmazás képes arra, hogy bizonyos betegségre utaló jeleket felismerjen a vizeletmintában.

Érdemes mindösszesen hét órát dolgozni, csak hogy uzsonnára legyen édesség a teához, este pedig sós mag a tarokk közben felszolgált sörhöz vagy borhoz? Hát persze, hogy érdemes.

A képviselők kedden változtathatnak az idei költségvetésen az E.ON gázüzletágának állami felvásárlása miatt.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Nagytemplom előtti korcsolyapálya az Európa legjobbja címet kapta.

Csak az áldozatot kellett őrizetbe venni.

A nagy teherautók a kisebb utakon veszélyesek lehetnek.

A Tisza Párt elnöke hiába tagadja a régi baloldali holdudvar jelenlétét, saját köre cáfolja.

Elképesztő mennyiségű díszítés járul hozzá a Fehér Ház ünnepi pompájához.

Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.

Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.

Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.