Véget érhet a teremfoglalás az ELTE-n
Az ELTE rektorhelyettese péntek este javaslattal fordult a BTK-n már lassan két hete tiltakozó hallgatókhoz, ők ezt elfogadták, így a teremfoglalásnak nemsokára vége lehet.
Az ELTE rektorhelyettese péntek este javaslattal fordult a BTK-n már lassan két hete tiltakozó hallgatókhoz, ők ezt elfogadták, így a teremfoglalásnak nemsokára vége lehet.
Váratlanul felvetette visszavonulásának lehetőségét pénteken Raúl Castro kubai államfő, aki Dmitrij Medvegyev orosz kormányfővel tanácskozott Havannában.
Az Új nemzedék jövőjéért program keretein belül mintegy egymilliárd forintot fordítanak az ifjúsági házak országos hálózatának kiépítésére.

Idénybeli utolsó mérkőzésén egygólos vereséget szenvedett Ljubljanában a Sapa Fehérvár AV19 csapata az osztrák jégkorongliga középszakaszának alsóházában.

„A BBC pökhendi, üresfejű és dilettánsan vezetett vállalat, amelyet tehetségtelen főnökök irányítanak” – ez a megsemmisítő vélemény maguktól a műsorszóró vezetőitől származik.

Személyes adatokkal való visszaélés miatt feljelenti az Atv.hu-t a Jobbik erzsébetvárosi alapszervezetének elnöksége.

A Fidesz szerint a Párbeszéd Magyarországért (PM) képviselői Bajnai Gordon volt miniszterelnök szószólóivá váltak az Országgyűlésben.

Legkorábban áprilisban léphet újra pályára Németh Krisztián, a holland Roda magyar válogatott csatára, így biztosan nem játszhat a két márciusi világbajnoki selejtezőmérkőzésen.

Hiába próbálkozik évértékelőkkel az ellenzék, ez egy polgári oldali termék; a költségvetési hiány pedig 3 százalék alatt marad, mondjon Brüsszel bármit. Giró-Szász András kormányszóvivő a Hír TV vendége volt.

Lettország márciusban euróövezeti tagságért folyamodik, és reméli, hogy 2014. január 1-jén az euróval válthatja fel a latot.

Orbán Viktor magabiztosságát és a kormányzat stratégiaváltását emelte ki a kormányfő pénteki évértékelőjéből a Századvég Alapítvány.

A Földdel való összeütközéssel fenyegető kis aszteroidák előrejelzésére alkalmas megfigyelő rendszert kell Európának kiépítenie lakossága védelmében.

Nyílt levélben kért segítséget az Egyesült Államok romániai nagykövetétől Árus Zsolt a Wass Albert-felolvasóest ügyében.

Szombat éjfélig még több helyen akár 30 centiméter hó is eshet, de azután az enyhülés hatására olvadni kezd.

Hercegszántón két bangladesi, az 51-es úton öt szír, egy tunéziai és egy szomáliai határsértőt fogtak el a határrendészek péntek hajnalban.

Egyeztetésre hív civil szervezeteket a vidékfejlesztési miniszter a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvényjavaslatról.

A 320 gigapixeles panorámakép közel 49 ezer fényképből áll, és Londonban készült.

A turizmus növekedésében kiemelt szerep jutott tavaly a vendégéjszakák 76,7 százalékát regisztráló szállodáknak.

Február elején nyílt meg Székelyudvarhelyen Orbán Balázs és Veress Ferenc XIX. századi és Fekete Zsolt kortárs marosvásárhelyi fotóművészek munkáiból.

Székely zászlót ajándékozott Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke Crin Antonescu liberális pártelnöknek a román szabadelvűek tisztújító kongresszusán pénteken.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.

A kormányzati beruházások érdemben javították a főváros közlekedési infrastruktúráját.

Érkeznek a gyerekek és az unokák a kormányfőhöz.

Életveszélyesen megsebesítette volt élettársát.

Nasry Asfura konzervatív üzletembert hirdették ki győztesnek.

Az egyik legszebb keresztény karácsonyi hagyomány a célkeresztben.

Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, akkor más lenne a világ – fogalmazott karácsonyi üzenetében a szentatya.

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

A frakcióvezető nagy mennyiségben főz, mert a családot és a baráti kört is ő látja el.

A kutatóűrhajóssal beszélgettünk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.