Fókuszban a „jó állam”
Több célja is van a közigazgatási rendszer átalakításának.
Több célja is van a közigazgatási rendszer átalakításának.
A Samsung amellett, hogy konkurense a Nokiának, egyben a beszállítója is. De lehet, hogy csak múlt időben?
A NATO-ban néhány hónapon belül kialakítják az új afganisztáni küldetés kereteit.
Több célja is van a közigazgatási rendszer átalakításának.

A Samsung amellett, hogy konkurense a Nokiának, egyben a beszállítója is. De lehet, hogy csak múlt időben?

A NATO-ban néhány hónapon belül kialakítják az új afganisztáni küldetés kereteit.

Csaknem öt tonna lejárt szavatosságú hústerméket foglaltak le az élelmiszer-biztonsági hatóság szakemberei szerdán és csütörtökön Budapesten.

Csütörtökön aláírták az egyházi és valláshoz köthető pécsi épületek több mint 407 millió forint értékű felújításáról, fejlesztéséről szóló szerződést a baranyai megyeszékhelyen.

Legalább négy ember meghalt, negyven megsebesült Dél-Jemenben csütörtökön, amikor a biztonsági erők Ádenben tüzet nyitottak az országrész elszakadását követelőkre.

Vasárnap a Ferencváros női kézilabdacsapata több alapjátékosát sérülés miatt nélkülözve nagy lépést tett az elődöntőbe jutás felé.

Sztrájkbizottság alakult a Hankook rácalmási gumigyárában, a szakszervezet választ vár munkaadójától a béremelési javaslatára.

A hétvégén még többfelé várható havazás, de mindeközben enyhülni kezd az idő, és vasárnap már 13 fokig is emelkedhet a hőmérséklet.

Az államháztartás központi alrendszerének – az önkormányzatok nélkül számolt – 2013. január havi hiánya 2,5 milliárd forint volt.


Van egy kompromisszumos javaslatom.

Fél liter tömény szeszt fogyasztott vezetés közben egy német kamionsofőr, akit Békéscsaba és Gyula között, a 44-es főúton állítottak meg a rendőrök gyorshajtás miatt még február közepén.

A debreceni Kenézy-kórház általános sebészeti osztályára is kiterjesztették a látogatási tilalmat az influenza miatt.

Klaus Johannis, Nagyszeben polgármestere belépett az USL egyik fő erejét jelentő liberális pártba.

Félmilliárd forintos uniós támogatással indul egy éven át tartó kutatás a Győri Járműipari Körzetről a helyi Széchenyi István Egyetemen.

A hét mozibemutatói között kiemelkedik Kathryn Bigelow többszörös Oscar-jelölt darabja, az Oszama bin Laden meggyilkolásáról szóló Zero Dark Thirty, valamint Thomas Vinterberg cannes-i díjesőben részesülő, A vadászat című remeke.

Csoportosan megerőszakoltak, majd megöltek három kiskorú lánytestvért a nyugat-indiai Maharastra államban, az elkövetők után hajtóvadászat indult.

Jogerősen hatévi fegyházbüntetéssel sújtotta a Győri Ítélőtábla csütörtökön azt a férfit, aki 2010-ben kirabolt egy mosonmagyaróvári pénzváltót.

Saját döntését dobta sutba az Alkotmánybíróság keddi határozatával, mely törli a Btk.-ból az önkényuralmi jelképek tilalmát. Április 30-ig új szabályozás kell, vagy horogkereszttel is lehet vonulni.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.

A kormányzati beruházások érdemben javították a főváros közlekedési infrastruktúráját.

Érkeznek a gyerekek és az unokák a kormányfőhöz.

Életveszélyesen megsebesítette volt élettársát.

Boldog karácsonyt!

Cáfolta a hírportál értesüléseit a szóvivő.

Instagram-oldalán üzent ukrán barátainak.

Nasry Asfura konzervatív üzletembert hirdették ki győztesnek.

Az egyik legszebb keresztény karácsonyi hagyomány a célkeresztben.

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.