Bocsánatkérést vár a Jobbik a Fidesztől
Ha ezt nem teszik meg, feljelentést kellene tenniük a Groupama Biztosító ellen – mondta Szilágyi György.
Ha ezt nem teszik meg, feljelentést kellene tenniük a Groupama Biztosító ellen – mondta Szilágyi György.
Nagy megdöbbenést keltett a Kecskeméti Főiskola oktatóinak és hallgatóinak körében egy különös névadás.
Az oktatási jogok biztosa szerint az iskolai erőszak arányai nem, de formái változtak az utóbbi időszakban.

Több mint háromszázezer gyerek eshet el az ingyenebédtől a szünidőben.

A Fidesz szerint az ügyben lépnie kell az Európai Csalás Elleni Hivatalnak.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint a görög–török tengeri határ megvédése nem lehetetlen.

Borzalmas állapotokkal találkozott a Népszabadság riportere a Szent János Kórház pszichiátriai osztályán.

Hárommillió forintos pénzbüntetést kapott, mert ingyen adta ki az önkormányzati ingatlanokat.

Mint mondta, „unfair” a Magyarország elleni eljárásra irányuló polgári kezdeményezés jegyzékbe vétele.

Munkavégzés közben megsérült egy gázvezeték Nyíregyházán.

A SZÁÉF összehívását a Szociális Ágazati Sztrájkbizottság sztrájkkövetelésére az Emmi kezdeményezte.

Ugyanakkor várhatóan nem jut pénz az elavult pályaudvari biztosítóberendezések cseréjére.

Mert a Klik fideszes többsége nem akarja kinevezni a Bányai Júlia Gimnáziumot 22 évig vezető igazgatót.

320 millió forintos támogatásból növelték a hatékonyságot és javítottak a munkafeltételeken.

A Nemzeti Emlékezet Bizottsága nem a bíróságoknak kutat, de ha talál még „Biszkukat”, jelenti.

Az olimpiarendezésről az állampolgároknak kell dönteniük, mivel ők adják rá a pénzt – érvelnek.

Ideges, helyenként hisztérikus hangvételű helyreigazítási kérelmet kapott tegnap a Magyar Nemzet.

Új, a fiatalokat is érdeklő tárlatokkal, programokkal vonzanának több látogatót a most huszonöt éves intézménybe.

Németh Zsolt pozitív fejleménynek nevezte, hogy a NATO újra megtalálta önmagát.

Nagyon sokat kellett volna túlórázni az emelt bérért a Szent Imre-kórház aneszteziológusainak.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Lapunk publicistája az Igazság órája vendége.

A miniszteri biztos szerint elfogadhatatlan, hogy Magyar Péter bizalmasa visszakapja a lőfegyverét.

A családoknál hagyja a kormány a forrásokat.

Ónos szitálás és havazás is várható.

Az orosz hatóságok ukrán dróntámadásról számoltak be, míg ukrán források szerint egy orosz rakéta csapódott be az épületbe.

Nem ez az első eset, hogy a flmsztár rendőrségi ügybe keveredik.

Már a luxus létesítményekben sincsenek biztonságban a nők.

A kézilabda Eb-n a mieink sorrendben Lengyelországgal, Olaszországgal és Izlanddal játszanak a csoportkörben.

Még a Newcastle vezetőedzője sem értette, hogy mi tartott eddig.

Ma Washingtonban tárgyalnak a sziget sorsáról.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.