Minden magyar párt Párizs mellett áll
Mindenki kifejezte együttérzését és biztosította támogatásáról a franciákat.
Mindenki kifejezte együttérzését és biztosította támogatásáról a franciákat.
Két hét múlva derülhet ki, hogy az MNB felügyelőbizottsága kiket von be az intézmény átvilágításába.
A tolvajok már 478 millió forintos kárt okoztak az egészségügyi intézményeknek.

Lapunk értesülései szerint a szervezet már az általa üzemeltetett iskolák pénzügyeit sem képes rendezni.

A kilenc éve meggyilkolt Balla Irma ügyében nem hibázhatnak még egyet a hatóságok.

A pártelnök hozzátette: nem tudja megígérni, hogy ha a Jobbik kormányra kerül, senki nem csábul el.

A Városháza Parkban november 21-től, a Szent István-bazilikánál pedig november 27-től várják a látogatókat.

A leukémiás, az agydaganatos és az előrehaladott parkinsonos betegek kerülhetnek nehezebb helyzetbe.

Tavaszig számolgatnak, eddig amúgy 33 milliárd forintot fizetett ki az érintett cégeknek az állam.

Ajándékokra 29 ezer forintot terveznek költeni, hitelt csak kevesen vennének fel.

Az érintett tagadta, hogy elfogult lenne.

A miniszterelnök vereséget szenvedett földügyben, és ezért őket teszi felelőssé.

Rugalmasabbá tennék a folyamatot.

Ezt Kósa Lajos jelentette be Debrecenben.

A magyarok 65 százaléka nem értett egyet ezzel az elképzeléssel.

Fél perccel maradtak le a szocik, egy magánszemély kérdését hitelesítette a választási bizottság.

Közlésük szerint Lázár János és Kovács Zoltán hazudott, amikor ezt állította.

Több tíz millió forint helyett ennek töredékét kereshetik meg az önálló bírósági végrehajtók.

Vonatritkításra kerül sor sajtóértesülések szerint, mely akár igaz is lehet.

A részsikerek nem elegendők a válság kezelésében.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ez a magyar álláspont.

Kiderült, hogy készülnek a Medián mérései.

A Magyar Pétert támogató véleményvezér tavaly november óta áll az újbudai önkormányzat alkalmazásában.

Újabb beismerő vallomás, erre már reagált a magyar kormány is.

Különleges szentévet hirdetett XIV. Leó pápa Szent Ferenc halálának nyolcszázadik évfordulójára.

A brazil elnökkel egyeztetett Putyin.

A dán és a grönlandi külügyminiszter szerdán Washingtonba utazik.

A súlyos betegséggel küzdő Fazekas László 137 tétmérkőzésen erősítette a csapatot.

Ezért a dobogós helyezésért nincs szégyenkeznivalója olimpiai bajnokunknak.

Az 5G hálózat bevezetésének és a kereskedelmi szolgáltatások megkezdésének határideje 2027 márciusa.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.