Három eljárást indított Budai Gyula az ellenzéki összefogás ellen
Kedden az ellenzéki összefogás sms-eket küldött ki több millió állampolgárnak olyan telefonszámról, amely nem volt visszahívható.
Kedden az ellenzéki összefogás sms-eket küldött ki több millió állampolgárnak olyan telefonszámról, amely nem volt visszahívható.
Az M44-es Szentkirálytól az M5-ös autópályáig, Kecskemétig tartó utolsó szakaszának megépülésével teljes értékű gyorsforgalmi összeköttetés jön létre Budapesttől Békéscsabáig.
Lukács László György, a Jobbik alelnöke bevallotta, hogy a szavazókörökbe delegált baloldali aktivisták feladata a felszültségkeltés lesz.

Az ítélet rendelkező részét a Debreceni Törvényszék nyilvánosan hirdette ki, azonban az indoklás már zárt tárgyaláson folytatódott.
Ez a három és félszerese a tizenkét évvel ezelőtt ugyanerre a célra fordított összegnek.
Nagyobb teherbírású és biztonságosabb lett a Debrecent a román határral összekötő főút.
Az államtitkár szerint az ügyfél és az ügyintézők kapcsolata hatósági jogviszonyból partneri viszonnyá alakult.
Márki-Zay beszól – ezzel a névvel jelent meg a vadonatúj, ingyenes internetes alkalmazás.
A korrupciós ügyekbe keveredett Patek Gábort a kispesti haverok egy kormány által finanszírozott kerületi beruházáshoz juttatták.
Több tucat állami tulajdonú, jelenleg még romos állapotú műemlék újult, illetve újul meg a Nemzeti kastélyprogram első ütemben, összesen hatvanmilliárd forintból.
Neves lapok és hírügynökségek szerint is erősödött a Fidesz az orosz–ukrán háború kirobbanása óta. Nemzetközi sajtószemlénk.
A magyar baloldal és az ukrán kormány folyamatosan egyeztetnek egymással – erősítette meg lapunk információit a külügyminiszter.
A kormányfőaspiráns más kisebbségekkel kapcsolatos kijelentései is felháborodást keltettek.
A kutatás szerint a bizonytalanok döntése sem billentené az eredményt a baloldal javára.
A miniszterelnök úgy véli, hogy aki a saját választókerületében nem tud nyerni, az nem tud nyerni országosan sem.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 21 fok között alakul.
Összesen 281 határsértőt tartóztattak fel és 228 őt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben.
Minden racionalitásnak ellentmond, amit az ellenzéki politikusok követelnek.
A csúcsminőségű luxusszállodában egyetlen éjszaka 1,2 millió forint.
Az ukrán elnök azt a baloldali kormányfőjelöltet segítené hatalomra, aki fegyvereket és magyar katonákat küldene a háborús övezetbe.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Fékszárnyhiba okozta a problémát.
Változatlan a helyzet, marad a napi négyszeri mérés.
Az elemző szerint a Tisza Párt úgy vergődik, mint a partra vetett hal.
Felháborító, de nem meglepő: Magyar Péter humoristája többször is viccelődött már erőszakkal.
A pénteken záruló Voks 2025 komoly megerősítés lehet Orbán Viktornak.
A főpolgármesternek nem számít, hogy a budapesti rendőrfőkapitány megtiltotta.
Augusztusra talán a nyár is megérkezik.
Avagy, ha úgy tetszik az agyevő baktérium itt biztosan éhen halna. Nem tudom megmondani, hogy Annalena Baerbock vagy Kaja Kallas nagyobb hülye, előbbinek jobban megy a karrierje, talán ő nyert.
A Roszatom vezérigazgatója figyelmeztetett: beláthatatlan következményei lehetnek, ha csapást mérnek a busehri atomerőműben működő első energiablokkra.
A szakaszon programok várják a mozogni és kikapcsolódni vágyókat.
– Mi magukat is magyaroknak és jó szándékú embereknek tekintjük, akármennyire is gyalázza magukat és lenézi magukat a saját pártelnökük – mondta a miniszter a Tisza Párt aktivistáinak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.