Megvan az új időpont az ElkXrtuk televíziós premierjére
Lapunk értesülése szerint a vetítés átütemezésére az eredeti megállapodás pontosítása miatt került sor.
Lapunk értesülése szerint a vetítés átütemezésére az eredeti megállapodás pontosítása miatt került sor.
A plakátokon Gyurcsány Ferenc és Márki-Zay Péter közösen szerepel.
Merkely Béla egy rövid videóban összegezte a dél-afrikai mutánssal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.
Lapunk értesülése szerint a vetítés átütemezésére az eredeti megállapodás pontosítása miatt került sor.
A plakátokon Gyurcsány Ferenc és Márki-Zay Péter közösen szerepel.
Merkely Béla egy rövid videóban összegezte a dél-afrikai mutánssal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.
Deák Dániel szerint Márki-Zaynak nincsen súlya a baloldalon, nincsen döntési helyzetben, a Gyurcsány vezette baloldal vereségre készül, a balhét pedig Márki-Zay Péterrel vitetik majd el.
Orbán Viktort továbbra is az aktív szavazók jelentős többsége szeretné miniszterelnöknek.
Kormánypártiból DK-s lett a parlamenti képviselői mandátumért induló Simon Erika.
Nem a csirke far-hát megtámadásával kezdte a baloldal a hatósági árszabályozás kritizálását.
Kovács Zoltán szerint a Magyarországot érő antiszemita vádak jó eséllyel politikailag motiváltak és mélyen gyökerező elfogultságot tükröznek.
Több mint 142 ezer oltást adtak be három nap alatt – közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára.
A XXI. Század Intézet Kaktusz című műsorában a Márki-Zay-jelenségről beszélgettek a meghívottak.
Borvendég Zsuzsanna elmondta, hogy 1980 és 2010 között 242 milliárd dollár tűnt el Magyarországról.
Bogár László szerint a helyreállítási alapból igényelt 2500 milliárd forint visszatartása is példátlanul durva beavatkozás a magyar társadalom államrendjébe.
Újabb részletek a baloldal programjából. Harc a benzinár, az élelmiszerárak befagyasztása és a rezsicsökkentés ellen.
Németh Szilárd hangsúlyozta: ne legyen kétségünk, hogy a baloldal ismét teljesen elszabadítaná a rezsiárakat.
Nem bocsátották meg a politikusnak, hogy a törvényességre hivatkozva szembement a pártérdekekkel.
Ma újabb 54 ezer adag, a gyermekek oltáshoz szükséges Pfizer-vakcina érkezett Magyarországra, így az 5–11 évesek immunizálása tovább folytatódhat.
Kiderült, Mártha Imre nemcsak egy luxusingatlant vásárolt magának Floridában. Mit rejteget még a Gyurcsány-fióka?
Ez a szám még tovább nőhet, az adatok ugyanis még nem tartalmazzák a decemberi bér- és járulékadatokat – tette hozzá Tállai András.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között alakul.
A szolgálatot teljesítő rendőrök hétfőn összesen 341 határsértőt tartóztattak fel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az ellenzéki politikus a nemzeti érdekekkel szemben támadja a paksi bővítést.
Lezárások lesznek szerte a fővárosban.
Le akarták szállítani.
A magyar űrhajós hazatéréséről posztolt Orbán Viktor.
Családi adóforradalom zajlik Magyarországon.
Az iskolai szünet alatt is jár az ellátás.
Tele van élettel, programokkal, vendéglátóhelyekkel: kiállítások, koncertek, irodalmi estek, családi napok töltik meg újra a tereket.
„A nőkre is kiterjesztett sorkatonaság azonban még így is kérdéseket vet fel: valóban befogadóbb lesz a sereg a változástól?”
Az ukrán elnök is támogatja a háromoldalú találkozót.
Vakítóan fénylik majd a Vénusz.
A gyerekek a Tisza Párt vezérének könnyen helyettesíthető eszközök – hangsúlyozta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.