Márki Zoltán lehet az új alkotmánybíró
A tisztség azért üresedett meg, mert Varga Zs. András korábbi alkotmánybírót a Kúria elnökének választották.
A tisztség azért üresedett meg, mert Varga Zs. András korábbi alkotmánybírót a Kúria elnökének választották.
Harminchárom millió forinttal távoztak a brutális kegyetlenséggel támadó fegyveres rablóbanda tagjai.
Az uniós átlagot lényegesen meghaladó arányban emel vádat az OLAF igazságügyi ajánlásai nyomán. Ezt maga az OLAF állapította meg.
A tisztség azért üresedett meg, mert Varga Zs. András korábbi alkotmánybírót a Kúria elnökének választották.
Harminchárom millió forinttal távoztak a brutális kegyetlenséggel támadó fegyveres rablóbanda tagjai.
Az uniós átlagot lényegesen meghaladó arányban emel vádat az OLAF igazságügyi ajánlásai nyomán. Ezt maga az OLAF állapította meg.
Budapesten bujkált a nemzetközi szinten körözött, szlovák származású gyilkos és kínai barátnője, akit nemrég magyar fejvadászok fogtak el.
A képviselő-testület nélkül dönt egy 145 millió forintos projektről az MSZP-s támogatottságú szigetszentmiklósi polgármester, pedig holnaptól a közgyűlés összehívható.
Háromszáz-huszonkilenc határsértő ellen intézkedtek rendőrök és katonák péntektől vasárnapig – közölte ma az Országos Rendőr-főkapitányság.
A Fertő tavi fejlesztés minden környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi engedéllyel rendelkezik.
Zárug Péter Farkas elemző szerint a Jakab Péter és Gyurcsány Ferenc között köttetett szövetség egyetlen célja a szavazatmaximalizálás.
A nyugathoz tartozunk, tiszteljük, de sohasem feledjük, hogy mit kellett volna értünk tennie, amit végül nem tett meg – mondta egy portugál lapnak adott interjúban a kormányfő.
A Fidesz EP-képviselője a közösségi oldalán írt arról, hogy a magyar labdarúgó-válogatott korábban sem engedett a politikai nyomásnak.
Molnár Gyula élvezi a DK támogatását Dél-Budán, az inkumbens képviselő, 2022 után átülne a Gyurcsány-párt frakciójába is.
A főpolgármester Kármán Irént támogatja a megyeszékhelyen, a kommentelők szerint jó párost alkotnak.
Tizenegy orvos és nyolc mentőtechnikus vállalt nyári munkát a déli-parti bázison.
Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője, valamint Novák Katalin, családokért felelős miniszter is a magyar védőnők munkáját dicsérte.
A védőnők béreit is négy lépcsőben emeli a kormány 2022-ig, hasonlóan az orvosokhoz.
Az internetről letölthető, egy indiai családot ábrázoló stockfotóval illusztrálta baloldal a magyarországi romák helyzetét.
Az egyházak a történelem folyamán nagy szerepet vállaltak az árván maradt gyerekek nevelésében.
A CDU politikusát szoros kapcsolatok fűzik Magyarországhoz. Így látja a magyar közélet helyzetét.
Megkapta az életmentő kezelését, sőt már a kórházat is elhagyhatta Somogyi Lilike.
Most vált láthatóvá, hogy a szivárványos koalíció eleve nem működött – véli Oroján Sándor, az egri Fidesz–KDNP frakcióvezetője.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A három bűnözői csoport számlázási láncot hozott létre, több milliárd forintos kárt okoztak a költségvetésnek.
A legfontosabb közéleti témákkal készült a Rapid délelőtti adásában Máté Patrik, a Magyar Nemzet újságírója és Kertész Dávid, a Pestisrácok.hu munkatársa.
Egy háttérben mozgó társaság korrupciós, jutalékos rendszert épített ki a Karácsony Gergely vezette fővárosban.
Harminc éve nem volt ilyen.
Csipősen fogalmazott a Fidesz kommunikációs igazgatója.
Továbbra is kritikus a gyermek állapota.
A férfi életveszélyes módon állított elő több száz adag kábítószert a lakásában.
Az antikváriusok felettébb érdekes emberek, a tisztes megélhetés reménye mellett általában szerelemből végzik a dolgukat.
A kormány minden eszközzel harcolni fog ellene.
A nyílt utcán pedig egy nő hunyt el.
A Tisza Párt számára kedvező közvélemény-kutatásokat közlő Medián árbevételének több mint negyede külföldi szolgáltatásból származott a múlt évben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.