Kiemelten megbecsüli a kormány a szakképzésben dolgozó pedagógusokat
Jövő júliustól átlagosan 30 százalékkal emelkedik a szakképzésben dolgozó pedagógusok bére – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
Jövő júliustól átlagosan 30 százalékkal emelkedik a szakképzésben dolgozó pedagógusok bére – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
Ahogy eddig, továbbra is minden nemzetközi fórumon felszólalnak az ottani magyarság jogfosztása ellen – jelentette ki a Kereszténydemokrata Néppárt frakciószóvivője.
Tagadta a Hír TV híradójának kérdésére a nyolcadik került polgármestere, hogy azért váltak meg az önkormányzat egyik dolgozójától, mert nem tudott túlórát vállalni.

Biztonságunk egyik záloga a jól kiképzett, felkészült, hazáját szerető és azért elkötelezett magyar katona, aki a kor követelményeinek megfelelő eszközökkel rendelkezik – mondta Szabó István.
Elfogadta az országgyűlés a kulturális törvénycsomagot, ami ellen tüntetést szerveztek Budapesten. A témával kapcsolatban politikai vitaműsorunk vendégei Horn Gábor a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke, és Lánczi Tamás politológus voltak.
Németh Szilárd avatóbeszédében kiemelte: a mai honvédek sokat tanulhatnak Kratochvil Károlytól, ki állhatatosságának és céltudatosságának köszönhetően hazahozta ezredét a front és a Monarchia összeomlása után.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az európai határőrizeti szerv, a Frontex megerősítése kapcsán kifejtette: örvendetes annak tízezer főre növelése, de ez nem váltja ki a nemzeti határőrizetet.
A közös pontokat és a közös cselekvés lehetőségét keresi a Ferenc pápa és Ahmad et-Tajjeb szunnita imám által aláírt nyilatkozat – mutatott rá a Kereszténydemokrata Néppárt EP-képviselője.
Az emberi erőforrások minisztere pénteken Budapesten útnak indította sok ezer minisztériumi dolgozó rászoruló gyerekeknek küldött személyes ajándékait.
„Erkölcsi felelősség is, hogy azt a környezetet, amit örökül kaptunk az elődeinktől, azt legalább olyan minőségben adjuk tovább a jövő generációi számára” – mondta a kormányszóvivő.
Széles körű társadalmi összefogással, számos híresség és vállalat csatlakozásával valósul meg a Jónak lenni jó! kampány, amelynek bevételét idén a koraszülötteket támogató Peter Cerny Alapítvány kapja.
A Győri Törvényszék elsőfokon február 4-én B. Zoltánt két év hat hónap, a másodrendű vádlottat, D. Józsefet pedig két év végrehajtandó fogházbüntetésre ítélte.
A nyugdíjemelés több mint két és fél millió nyugdíjast, illetve nyugdíjszerű ellátásra jogosultat érint. Emellett a kormány 2020-ban is számol nyugdíjprémium kifizetésével.
Az üzlet mértékét jelzi, hogy egy-egy migráns 1500-2000 eurót is hajlandó fizetni azért, hogy Európába juthasson, és a kereslet folyamatosan nő.
A Szegedi Törvényszék az az első fokon eljáró Szegedi Járásbíróság tavaly novemberi verdiktjét megváltoztatva, bizonyíték hiányában mondta ki a felmentő ítéletet.
Két lépcsőben, összesen több mint háromszázmillió forintból korszerűsítik a szülészetet és az osztályhoz tartozó kórtermeket az egri Markhot Ferenc Kórházban – tájékoztatta az intézmény az MTI-t.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ókori aranyak mellett vegyesházi királyaink, erdélyi fejedelmek és Habsburg királyok aranyforintjai, dukátjai alkotják a kollekciót.
Magyarország az uniós átlagnál jobban teljesített.
A Tisza Párt áprilisi megszerzésével összefüggésben a politikus most megerősítette, lényegében minden úgy történt, ahogy Vogel Evelin elmondta.
Az idős úr megelégelte az állatokat.
Az épületet meg kell erősíteni vagy le kell bontani, de az önkormányzat nem tudja, mi lesz.
A magyar miniszterelnök elárulta, gyakran használja-e a ChatGPT-t.
A Tisza Párt elnöke a választási kampányban még a politikusok védettségének eltörlését ígérte, ma viszont ezzel a joggal élve úszná meg a felelősségre vonást.
Nem tudni, milyen jutalmakat markolt fel kilépésekor Czukkerné dr. Pintér Erzsébet.
The global security situation has not been this bad since the Second World War, Hungary's minister of foreign affairs and trade said in New York on Thursday.
„Ha a bevándorlásra nem figyelünk oda, akkor pillanatok alatt mi leszünk a kisebbség saját országunkban.”
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.