Megbüntették a szivárványcsaládos mesekönyv forgalmazóját
A jogszabály alapján külön fel kellett volna tüntetni, hogy a mesekönyv a szokványostól eltérő tartalmú.

A jogszabály alapján külön fel kellett volna tüntetni, hogy a mesekönyv a szokványostól eltérő tartalmú.
A kormány célja, hogy azért, mert valaki gyermeket vállal Magyarországon, ne kerüljön hátrányosabb anyagi helyzetbe – hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra.
A jogszabály alapján külön fel kellett volna tüntetni, hogy a mesekönyv a szokványostól eltérő tartalmú.

A kormány célja, hogy azért, mert valaki gyermeket vállal Magyarországon, ne kerüljön hátrányosabb anyagi helyzetbe – hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra.


A Párbeszéd Magyarországért szerint pénzelvonással kellene sújtani Magyarországot.

Azt, amiért a magyar emberek megdolgoztak, Brüsszel semmilyen indokkal nem veheti el – írta közösségi oldalán az igazságügyi miniszter.

A jobboldali osztrák párt vezetője azt írta a miniszterelnöknek: a magyar nép a szövetségesünk.

A frakcióvezető szerint az eset emlékeztet arra, amikor egy Tavares nevű hithű kommunista írt jelentést a jogállamiságról.

A gazdaság újraindításának egyik fontos eleme a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása.

Ma újabb SMA-beteg kisgyermek kapja meg az államilag támogatott Zolgensma-készítményt.

Az államtitkár szerint a tények makacs dolgok. Az anya nő, az apa pedig férfi.

Lázár János bejelentette, konzultációt indítanak a menetrendről, a jegyárakról és a digitális szolgáltatásokról.

A nyugati világban már az is elfogadottá vált, hogy gyerekek már serdülőkorban nemátalakító műtétekről döntenek.

A főváros állapotát látva felmerül a kérdés: tudatos zöldfelület-gazdálkodás zajlik vagy igénytelenségről van szó?

A jobboldali képviselők arra figyelmeztetnek, hogy az EU-nak semmiféle kompetenciája nincs az elsősorban családpolitikai kérdésben.

A kötelező védőoltások hozzájárultak a tömeges megbetegedések elkerüléséhez, a magyar lakosság biztonságához.

Míg apjának a tömeges illegális bevándorlás, addig Alexander Sorosnak az LMBTQ-propaganda a szívügye.

Az igazságügyi miniszter kedden levélben tájékoztatja az uniós politikusokat, szerveket a gyermekvédelmi törvény tartalmáról és a magyar kormány álláspontjáról.

– Nem fogjuk megengedni, hogy Soros-szervezetek írják elő nekünk, mit és mikor tanítsunk a gyerekeinknek a szexualitásról! – emelte ki videóban Hidvéghi Balázs.

A kezünk bizonyos mértékben meg van kötve, mert a piacokba való beavatkozás mindig nagyon nehéz.

Kocsis Máté szerint a baloldali sajtónak egy hét kellett arra, hogy kiforgassák szavait.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Autó és kisbusz ütközött.

Száraz és hideg időre kell számítani.

A kormánypártok megkezdték a győzelmi terv végrehajtását.

Abszurd, hogy tudományos teljesítmény nélküli személyek kritizálnak világszinten elismert tudósokat – mondta Hankó Balázs miniszter a lapunknak adott interjúban.

Szoros együttműködésre törekszik a két ország.

Biztonságos és békés országot akarunk – hangsúlyozta Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

Kigyulladt egy háromszintes épület, több ember megsérült.

2026 januárjától a minimálbér emelése miatt több fontos állami juttatás összege is nő.

Több mint ötven autó rohant egymásba a jeges úton.

A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.