Kovács Zoltán: A Facebook cenzúrát alkalmazott egy magyar cég ellen
Kovács Zoltán szerint politikai vagy ideológiai motiváció miatt tilthatta le a Facebook a legnagyobb magyar médiavállalat, a Mediaworks hirdetési fiókját a közösségi oldalon.
Kovács Zoltán szerint politikai vagy ideológiai motiváció miatt tilthatta le a Facebook a legnagyobb magyar médiavállalat, a Mediaworks hirdetési fiókját a közösségi oldalon.
A szakértő szerint a Fidesz-KDNP rekordarányú győzelmet várhat, hiszen most először a listás, vagyis tisztán arányos szavazati rendszerben is elérheti a kétharmados támogatottságot.
Simon Attila István kiemelte, hogy az Emmi évente 42 milliárd forintos támogatást ad a megváltozott munkaképességűeket alkalmazó akkreditált foglalkoztatóknak
Kovács Zoltán szerint politikai vagy ideológiai motiváció miatt tilthatta le a Facebook a legnagyobb magyar médiavállalat, a Mediaworks hirdetési fiókját a közösségi oldalon.
A szakértő szerint a Fidesz-KDNP rekordarányú győzelmet várhat, hiszen most először a listás, vagyis tisztán arányos szavazati rendszerben is elérheti a kétharmados támogatottságot.
Simon Attila István kiemelte, hogy az Emmi évente 42 milliárd forintos támogatást ad a megváltozott munkaképességűeket alkalmazó akkreditált foglalkoztatóknak
A miniszter beszélt arról is, hogy elindítottak egy erős honvédelmi és haderőfejlesztési programot. Annak fontos része, hogy a katonákat a 21. század kihívásainak megfelelő eszközökkel szereljék fel.
Márki-Zay Péternek megint nincs ideje Hódmezővásárhellyel foglalkozni és vezetni a várost: az ellenzéki polgármesterre és szakértelmére nemrég az USA-ban volt égető szükség.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára szerint kibeszéletlen közügy azoknak a gyerekeknek a sorsa, akiket ideiglenesen kiemelnek egy családból.
A magyar gazdaság első negyedéves bővülésével kapcsán jelezte, hogy várhatóan két hét múlva döntést hoz a kabinet egy gazdaságvédelmi akciótervről.
A bölcsődei ügyek koordinációjáért felelős miniszteri biztost nevezett ki Kásler Miklós Kovácsné Bárány Ildikó személyében.
Őszre várható ítélet abban a perben, amelyet a brüsszeli Európai Bizottság indított Magyarország ellen, mivel a magyar kormány nem hajtotta végre a migránsok betelepítésére vonatkozó határozatot.
Már csak négy nap van hátra a személyi jövedelemadó (szja) bevallás határidejéig, azaz május 20-án éjfélig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által készített szja-bevallási tervezetet, amit legegyszerűb
Beregszászi közönségtalálkozóval és Maderspach-emléktúrával is várja a Hazajáró Egylet májusban a kirándulni vágyókat, valamint meghirdetik a 15 gyalogtúrát magába foglaló Hazajáró Kupa túrasorozatot is.
David Cornstein azt mondta: „az Amerikai Egyesült Államok nem fenyeget embereket szankciókkal”. Ilyen szankciókról nem hallott egészen a Wall Street Journal ma megjelent cikkéig.
Ma 16 órakor lejár a május 26-ai európai parlamenti (EP-) választásra a megfigyelők bejelentésének határideje. Szerdáig mindössze 37 megfigyelőt vett nyilvántartásba a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).
Nyílt levélben ítélte el az Országos Bírói Tanácsnak az Országos Bírói Hivatal elnöke ellen tett radikális lépését a Ráckevei Járásbíróság egyik dolgozója.
Még két napig, pénteken 16 óráig kérhetik felvételüket a külképviseleti névjegyzékbe azok a választópolgárok, akik május 26-án nem Magyarországon, hanem a 132 külképviselet valamelyikén kívánnak szavazni az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választá
Két nappal a határidő lejárta előtt a lehetséges 160 ezer helyett csupán 880 delegáltat jelentettek be a szavazatszámláló bizottságokba az ellenzéki pártok.
Sok a bizonytalanság a vadászattal, vadgazdálkodással összefüggő ügyek bírósági megítélésében — derült ki a Magyar Nemzetnek nyilatkozó jogászok és vadászok elmondásából.
Magyarországon példátlan módon, konkrét indoklás nélkül tiltotta le a Facebook a Mediaworks Hungary Zrt. által kiadott lapok és hírportálok hirdetési fiókjait.
Az egyik volt vezető azt állította, hogy a balliberális kormányok alatt csak az lehetett fővállalkozó, akinek voltak politikai kapcsolatai, akiknek pénzt csorgatott vissza.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A lakosság segítségét kérik.
A Tisza Párt elnöke milliókat keresett néhány napi munkával, a zsíros pozícióiból majd negyedmilliárd forintot tett zsebre öt év alatt.
Komoly oka van annak, hogy rájuk jobban kell figyelni.
A miniszterelnök Dunaszekcsőn tartott szemlét.
Miközben a Demokratikus Koalíció elnöke videót forgatott a Csepelen felgyülemlett szeméttel, a Pest Vármegyei Kormányhivatal megoldotta a kérdést.
Szentkirályi Alexandra szerint titkos találkozókon hozzák tető alá a liberális szivárványkoalíciót, és leosztják a fontos főváros pozíciókat, a vita csak színjáték.
A magyarok elméletben tisztában vannak a környezetvédelem jelentőségével, tennivalóival, a gyakorlatban azonban bőven van még feladat.
Az Európai Bizottság kirobbanthatatlan elnöke az árvíz sújtotta Közép-Európából kifelejtette Magyarországot.
Hosszúra nyúlt a siófoki este.
Nukleáris holokausztról beszélt az európai elnök az ENSZ-ben.
Saját maga helyett a hódokat hibáztatja az árvíz okozta katasztrófáért a lengyel kormányfő.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.