Egy program még lóg a levegőben
A halgazdálkodási tervezetre egyelőre nem mondott igent Brüsszel: jó lenne növelni a fogyasztást.
A halgazdálkodási tervezetre egyelőre nem mondott igent Brüsszel: jó lenne növelni a fogyasztást.
Magyarországon négyből három lakás tulajdonosa költ arra, hogy mérsékelje az esetleges károk mértékét.
1991 óta a világ öt országában csökkent a GDP, a három negatív dobogós a posztszocialista térségből kerül ki.
A halgazdálkodási tervezetre egyelőre nem mondott igent Brüsszel: jó lenne növelni a fogyasztást.

Magyarországon négyből három lakás tulajdonosa költ arra, hogy mérsékelje az esetleges károk mértékét.

1991 óta a világ öt országában csökkent a GDP, a három negatív dobogós a posztszocialista térségből kerül ki.

A lakásvásárlók 20 százaléka vesz fel hitelt, a hitelfelvevőknek pedig 10 százaléka igényli a kibővített szocpolt.

Az aszály miatt kevesebb dohány termett idén – közölte a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetségének (Madosz) elnöke.

Benyújtják a törvényjavaslatot, a forintosítás pedig december elsején lép hatályba.

A 32 ezer Quaestor-károsult ügyfél 92 százaléka már felveheti a pénzét a bankfiókokban.

Júniusban 7,2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene az egy évvel korábbihoz képest.

Az idei első félévben az ajánlatkérők 5622 eredményes eljárást folytattak le, amely 19 százalékkal kevesebb a múlt év azonos időszakában regisztráltakhoz képest.

Több évig húzódó bírósági eljárást veszített el az Apple Németországban.

Az adatokat, dokumentumokat utólag is lehet csatolni vagy pontosítani.

Globális szinten zajlik a jövedelmek átrendeződése a nyersanyagexportőröktől az -importőrökhöz.

Az előző napi nagy nyereségek után veszteséggel fejezték be a napot szerdán a főbb európai tőzsdék.

A jó időjárás miatt rendkívül jó bevételei voltak idén a kereskedelmi és vendéglátóipari egységeknek.

Az EB nem akarja újra bevezetni az Unióban az április elején megszüntetett tejkvóta rendszerét.

A 95-ös benzin literenkénti átlagára 342-343 forintra, míg a gázolajé 338-339 forintra mérséklődik.

Nem bizonyult meggyőzőnek a jegybank döntése a kamatok csökkentéséről.

A magyar gazdaság ez évre várt 3 százalék körüli növekedése is reális – mondta az NGM államtitkára.

A kormány szeptemberben törvényjavaslatot nyújt be a parlamentnek a svájcifrank-alapú hitelek euróra váltásáról.

A 95-ös benzin literenkénti átlagára 351-352 forintra, a gázolajé 346-347 forintra mérséklődött.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A drónfelvételek nem hazudnak.

Már nem a gyorshajtás, hanem a figyelmetlenség a balesetek fő oka.

Magyarország épített ki védőpajzsot más irányban is, de az amerikai a legnagyobb.

Az uniónak nincs kisebbségvédelmi politikája, bár alapjogi chartájában szerepel a megkülönböztetés tilalmára vonatkozó szabályozás.

Az államfő hozzátette: a horvát–magyar párbeszédnek a nemzeti közösségek fontos és kihagyhatatlan részei.

Itt tartanak, ez ma Németország – írta bejegyzéséhez a XXI. Század Intézet vezető elemzője.

Az Energoatom körüli korrupciós botránynak újabb fejleményei vannak.

Előtte azért még a piroson is áthajtott, és egyéb szabálytalanságokat is elkövetett.

73 vizsgálati terület és számos újdonság az NKFH 2026-os ellenőrzési programjában.

According to Real-PR 93's latest opinion poll, a quarter of Tisza supporters do not find the leader of their party likable.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.