A nagy hőmérséklet-változás következménye
Pár éves adatok alapján a magyar lakosság 4,4 százaléka szenvedett erős fejfájástól, migréntől, míg az Egyesült Államokban ez az arány 14 százalék volt.

Pár éves adatok alapján a magyar lakosság 4,4 százaléka szenvedett erős fejfájástól, migréntől, míg az Egyesült Államokban ez az arány 14 százalék volt.

Ha és amennyiben.

Egy olyan megállapodás zavarta meg az állóvizet, amelyet senki sem ért.
Pár éves adatok alapján a magyar lakosság 4,4 százaléka szenvedett erős fejfájástól, migréntől, míg az Egyesült Államokban ez az arány 14 százalék volt.

Ha és amennyiben.

Egy olyan megállapodás zavarta meg az állóvizet, amelyet senki sem ért.

A támadók fegyvereket zsákmányoltak a többórás tűzharcot követően.

Bevándorlásellenes vezetőt választhat az SPÖ, akivel jobboldali szavazókat is magukhoz csábíthatnak.

Úgy gondoljuk, hogy a politikának és az ideológiának semmi köze az emberi életek mentéséhez – közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedden Genfben.

A fedélzeten utazó tizenegy, francia állampolgárságú turistát és a négytagú legénységet helikopterrel elszállították.

A szemtanúk szerint a filmrendező meglepően nagy testi erejét bevetve alkalmazta a Heimlich-fogást.

Csökken az elnök és a Nyugat-, illetve románbarát kormány népszerűsége.

Van olyan uniós ország, ahol már elkezdték az ukrán katonák felkészítését.

Svédország januárban tett ígéretet Kijevnek arra, hogy az Afganisztánban is bevetett járműveket átadja, hogy ezzel is támogassa Ukrajna Oroszország elleni harcát.

Német sajtóértesülések szerint nem csak Magyarországnak van gondja a újabb szankciókkal.

Ari Boulogne hatvanévesen hunyt el párizsi lakásában.

Azt kérte, hogy az Egyesült Királyságban tartózkodása idején fizessenek a rendőri védelméért, ám a felülvizsgálatot elutasították.

Egyre többen beszélnek arról is, hogy előre hozott választások jöhetnek az országban.

Az eddigi rekordot tartó nepáli serpa egy héten belül újra megmászta a világ legmagasabb hegycsúcsát.

A Nirvana néhai frontembere dedikálta is a gitárt, ami több mint kétszázmillió forintot ért meg új tulajdonosának.

Napok óta szórja a hamut, a gőzt és a gázokat a Popocatépetl tűzhányó.

„A háborút csak akkor lehet megállítani, ha Oroszország megállapodást köt az Egyesült Államokkal” – mondta a kormányfő.

2025-re teljesen kifogyhat az alap, amelyből több ezer euróra tesznek szert korábbi tisztségviselők.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyarország továbbra is háborún kívüli ország akar maradni.

A 30 év alatti édesanyák adómentessége is jövő év elejétől lép életbe.

A Tv2 évzáró interjúja már a miniszterelnök YouTube-csatornáján is megnézhető.

Radnai Márk elszólása után egyre nehezebb fenntartani azt az állítást, hogy a Tisza nem a régi baloldali holdudvar projektje.

A magyarok 80 százaléka nemet mond a sorkatonaságra.

Thunberg megsértette a terrorizmusellenes törvényt.

Több mint hetven alkalommal, összesen 3,5 milliárd forint értékben juttatták el idén a Hungary Helps programon keresztül Magyarország adományait a hitük miatt ártatlanul szenvedőknek.

Mindent megtesznek az ellátásbiztonság érdekében, a tárgyalást nem cáfolták.

Karácsonykor még az is belakmározik édességekből, aki egyébként nem édesszájú. Különösen ott, ahol családi hagyomány a 7-8-9-féle süteményből összeálló tál, beleértve persze a kihagyhatatlan slágert, a beiglit.

Visszahívja az érintett termékét az áruházlánc.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.