Afganisztánban nincsenek középiskolás diáklányok
Felhívták a figyelmet arra, hogy a nők iskolázatlansága magával hozza a velük szembeni erőszak és a korai házasságok kockázatát.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a nők iskolázatlansága magával hozza a velük szembeni erőszak és a korai házasságok kockázatát.

Pártatlanok vagyunk, mi mindig a béke és a párbeszéd oldalán állunk – mondta a kínai elnök.

A balliberális kormány úgy írta át a törvényeket, hogy ellehetetlenítse az ellenzéket.
Felhívták a figyelmet arra, hogy a nők iskolázatlansága magával hozza a velük szembeni erőszak és a korai házasságok kockázatát.

Pártatlanok vagyunk, mi mindig a béke és a párbeszéd oldalán állunk – mondta a kínai elnök.

A balliberális kormány úgy írta át a törvényeket, hogy ellehetetlenítse az ellenzéket.

„Látogatásának célja kifejezni a tiszteletét az ukrán nép bátorsága és türelme iránt” – adta hírül a japán külügyminisztérium.

Benjamin Netanjahu sürgette Németországot, hogy tegyen lépéseket az iráni atom- és rakétaprogram leállítása érdekében.

Az intézkedés hatvannapos időtartamra szól, és azt szolgálja, hogy a hatóságoknak legyen elegendő idejük előteremteni a lakosság ellátását szolgáló anyagi erőforrásokat.

„Továbbra is kiállunk a béketárgyalások és a kárpátaljai magyarok mellett” – szögezte le a kormányfő.

„Washingtonnak objektívan kellene megítélnie Kína és a nemzetközi közösség erőfeszítéseit a béketárgyalásokra” – mondta a kínai szóvivő.

„Washington, London, Párizs és Berlin is részese az Oroszországgal fennálló konfliktusnak” – érvelt az orosz külügyminisztérium.

Hagyományos orosz kedvencekkel tűzdelt, hétfogásos ebédet fogyasztott el a két államfő.

Caj Jing-ven akár Kevin McCarthyval is találkozhat, míg elődje történelmi látogatást tesz Kínában.

Ferenc pápa április 28. és 30. között érkezik Magyarországra.

Nagyjából hetvennyolcmillió forint értékben.

A tábornok nyomatékosított, hogy nem támogatnak olyan offenzívákat, amelyek kiterjednek Oroszország területére.

Előzetes letartóztatásban vannak.

A NATO-főtitkár megértést tanúsított a kérdésben, és komolyan vette ezt az aggodalmat.

A kanadai külügyminisztérium egy rendszerváltás lehetőségét vizíonálta Oroszországban.

Joe Biden amerikai elnök aláírta az erre vonatkozó törvényt, alapos vizsgálatot ígért.

Az EU, az Afrikai Unió és az ENSZ célja az emberkereskedelem és a embercsempészet elleni küzdelem.

Pedig Washington és Brüsszel korábban még Peking elleni szankciók bevezetéséről beszélt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

2023 karácsonyán még kérdéses volt, hogy a jó fog-e győzni, vagy azok, akik többmilliós fizetésekért dolgoznak saját hazájuk ellen.

Kimondottan komoly kisgyerek volt – árulta el Sipos Erzsébet a kormányfő titkát.

A gyorsaság, az impulzivitás és az improvizáció az, amiben jól érzi magát, az emberek szenvedését viszont 43 évnyi szolgálat után is nehezen viseli a mentős.

Nem vitás, a cél egy professzionális adatbázis kiépítése.

Magyar Péter főnöke uniós zászló alatt vezényelne katonákat a harctérre.

Johann Wadephul német külügyminiszter szerint sokan nem tudják elképzelni, hogy német katonák ilyen feladatot lássanak el abban a régióban.

Fordulat jöhet a béketárgyalásokon?

Az Across szabadidő-autó második generációja egyes piacokon már rendelhető benzines és hibrid hajtásláncokkal.

Tűzesetekhez, műszaki mentéshez, autóbalesetekhez és szén-monoxid miatt is riasztották a lánglovagokat.

If there is peace, there will be a bright future and a bright new year in 2026, the Hungarian prime minister says.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.